Lili nem tudott aludni. Folyton a fogát piszkálta, mert már annyira mozgott, hogy bármelyik pillanatban kieshetett. Előrefeszítette, aztán hátra, ide-oda lökdöste a szájában – és egyszer csak a kezében maradt! Kiugrott az ágyból és kiszaladt a nappaliba, ahol anyu a díványon fekve olvasgatott. – Nézd, mi van a markomban! – kiáltotta büszkén, és odanyújtotta a kezét. – Hiszen ez a mozgós fogad! – mosolygott anyu. – És hol a helye? Lili szélesen elmosolyodott, és rögtön látszott, honnan pottyant ki a fog. – Anyu, akkor ma este eljön hozzám a fogtündér? – kérdezte izgatottan Lili. – Hááát, hogy már ma eljön-e, azt nem is tudom – felelte anyu. – Talán csak holnap tud rá időt szakítani... – Ó – szomorodott el Lili. – De a fogadat mindenképp dugd be a párnád alá! Meglátjuk, mi történik – mondta anyu. – És most jó éjszakát, aludj jól! – Jó éjt, anyu! – motyogta Lili. Csalódottan trappolt vissza a szobájába. Sejtette. Nincs is fogtündér. Csak anyu tesz egy kis ajándékot a párnája alá. De azt először is be kell szereznie. Lili bebújt a paplan alá, és a fogát betette a párna alá. Rossz kedvűen aludt el. Arra ébredt, hogy valaki az arcába világít, méghozzá egy icipici zseblámpával. A zseblámpát egy apró, szárnyas lány tartotta, aki előtte álldogált a paplanon. – Odaadnád a fogadat, kérlek? – kérdezte halk, de határozott hangon. – Nem értem, miért teszitek a fogatokat mindig a párnátok alá. Hogy a csudába szedje ki onnan az ember, ha egyszer ennyire kicsi, mint én? - Ó, szia! – dörzsölte meg a szemét Lili. – Te vagy az igazi fogtündér? – Legszemélyesebben – felelte méltóságteljesen a kis hölgy. – És igazán kedves volna tőled, ha végre odaadnád a fogadat. – Bocsánat – Lili felemelte a párnáját, és előszedte a fogat. – Tessék – azzal átnyújtotta a tündérnek, aki mindkét kezével megragadta. – Na, akkor – mondta –, a viszontlátásra! – És kecses szárnyaival finoman a levegőbe emelkedett. – Állj! Hahó! – kiáltott utána Lili. – Nem felejtettél el valami apróságot? – Mit felejtettem volna el? – kérdezte a fogtündér, és elegáns ívet írt le a levegőben. – Hát, tudod – kezdett bele szégyenlősen Lili –, amikor az anyukám fogtündéreset játszik, mindig tesz egy kis ajándékot a párnám alá. – Jellemző – csóválta a fejét a fogtündér –, anyukák! Én egy szép, színes álmot adok a gyerekeknek. Talán nem is kéred?  - De, persze! Dehogynem – vágta rá Lili. – De azért egy olyan kis ajándék se rossz. – Pfff – legyintett a fogtündér, és meglóbálta apró varázspálcáját, ami ragyogott a sötétben, majd kilibbent az ablakon. Lili elégedetten ölelte magához a párnáját, és a lehető legszínesebb álmot álmodta. Amikor másnap reggel felkelt, a párnája alatt talált egy kis ajándékot. – Köszi, fogtündér – mondta, és megpuszilta az anyukáját.