Kék szemű kökényből épült ez a palota. Kék volt a fala, ablaka, ajtaja. Kék volt a szőnyeg, a függöny, a bútor, s minden olyan pirinyó, hogy belefért egy kökényszembe. A Kékhajú Tündér szépségének híre bejárta az egész világot. Jöttek is a kérők seregestül, minden irányból, de javarészt elvétették az utat, s nem jutottak el a kökénypalotáig. Hanem Kökény király ismerte az utat, s bekopogtatott a Kékhajú Tündér kékre festett ajtaján. - Rég elnyílt a pipitér, a szerencsém mit ígér? Feleséget keresek, de tovább már nem megyek, légy hát a feleségem, szép Kékhajú Tündér! - Azzal szépen megemelte kökénykoronáját, és megcsörgette gyémántjait a tarisznyájában. - Sajnálom, Kökény király, ma sok a dolgom, az időm kevés, próbáld meg holnap... - felelte a Kékhajú Tündér. Másnap újra bekopogtatott Kökény király, és újra elmondta mondókáját. Újra megemelte a koronáját, és újra megcsörgette a gyémántjait. De hiába. Újra a tegnapi választ kapta: - Sajnálom, Kökény király, ma sok a dolgom, kevés az időm, próbáld meg holnap... Mi mást tehetett szegény Kökény király? Egy álló héten át mindennap bekopogtatott. Ám a hetedik napon elunta a sok dologra való hivatkozást, és dérrel-dúrral így szólt: - Bizony mondom, rontom-bontom: ma tartjuk a kézfogót! Kakasszó és gyöngyharmat, holnap a lakodalmat! - s azzal kioldotta tarisznyája száját, és csillogó gyémántjait a Kékhajú Tündér lába elé szórta. - Kettőn áll a vásár, Kökény király - felelte csendesen a Kékhajú Tündér, miközben sorra felszedegette a szerteszét gurult gyémántokat. Ám amint megérintett egy gyémántot, azon nyomban kökénnyé vált az. Összeszedte, kosarába tette, és Kökény király kezébe adta. Nagyot ámult, nagyot bámult Kökény Király, és kökénnyé lett gyémántjait szerteszét szórta a kökényesben. Három napig dúlt-fúlt haragjában. Mérgében kilencszer vágta földhöz a koronáját, végül is elcserélte az egyszeri juhászbojtár szépen szóló furulyájáért. Hanem egyszerre azon kapta magát, hogy bár mindig máshova akart menni, lába mégis mindig a Kékhajú Tündér kökénypalotája felé vitte. Szívbéli bánatát világgá furulyázta. A panaszos dalra kihajolt ablakán a Kékhajú Tündér. Most ő ámult-bámult, s hevesebben kezdett dobogni a szíve, mert egyszeriben megtetszett neki a furulyázó Kökény király. - A feleséged leszek, Kökény király! - rebegte szemlesütve. - Kettőn áll a vásár, szép Kékhajú Tündér! - válaszolta dacosan-morcosan a megsértett Kökény király. - Már nem házasodom: birodalmam elfújta a szél, kökénnyé lett gyémántjaimat szerteszórtam a kökényesben, királyi koronámat elcseréltem az egyszeri bojtár furulyájáért; mire házasodjam hát? - Így is jó! - felelte a Kékhajú Tündér kékesfehérre vált arccal, és becsapta az ablakot. Kinn búsult az egyik, benn búsult a másik, semmiben sem különbözve két durcás gyerektől. A Kékhajú Tündér telesírta kék selyempárnáit. Kökény király ott kóválygott ázva-fázva s egyre betegebbre válva a kökényesben. - Segíteni kellene rajtuk! - mondták a fülemülék a sárgarigóknak. A sárgarigók a légykapóknak. A légykapók a kakukknak. Az a harisnak. A haris a barázdabillegetőnek. A barázdabillegető a bíbicnek. Az a szárcsának. A szárcsa a vízityúknak és így tovább. De egyik sem segíthetett, mert egytől egyig költöző madarak voltak, és mindannyiuknak vándorútra kellett kelniük. Végül is az itt telelő madarak segítettek rajtuk. Éspedig a sárgyóka és a sordély, a búbos pacsirta és a piros mellű pirók, a cinke és a feketerigó. Ide-oda szálltak a kökényesben. Szót váltottak a Kökény királlyal. Szót értettek a Kékhajú Tündérrel. Súgtak-búgtak, amíg csak mosolyogni nem kezdett a Kékhajú Tündér, és kacagásra nem fakadt Kökény király. Azon kacagott Kökény király, hogy újra ott áll a kökénypalotában, a Kékhajú Tündér kék szobájában, és elismétli mondókáját: - Bizony mondom, rontom-bontom, ma tartjuk a kézfogót, kakasszó és gyöngyharmat, holnap a lakodalmat! - Legyen úgy, amint kívánod! - felelte a Kékhajú Tündér, Kökény király nyakába borulva. Hét varrónő keze se győzte volna a menyasszonyi ruha varrását, de szerencsére ott volt a sok madár: mind segített ruhát varrni, kész is lett a szépséges szép, kékséges kék menyasszonyi ruha egykettőre. Hét szakács se győzte volna a lakodalmi lakoma elkészítését, de szerencsére ott volt a sok madár: mind segített sütni-főzni, el is készült a lakoma idejére. S aztán mind ott maradtak lakodalmi vendégnek. Ma is erről a lakodalomról folyik a terefere a kökénybokrok ágán, a sordélyok és a sárgyókák, a pipiskék és a pirókok, a cinkék és a feketerigók között. Aki nem hiszi, menjen ki a kökényesbe!