A játékot is tanulják a gyerekek, és amikor kisgyerekes szülők vagyunk éppen, újratanuljuk velük mi is. Sári és Berci történeteiből együtt kaphatunk hozzá ötleteket és kedvet. Ráadásul a könyv arra épít, hogy ebben a korosztályban a gyerekek nagyon szívesen hallgatnak mesét velük egykorú gyerekekről, szeretik hallani, hogy mással is hasonló dolgok történnek, mint velük.
Nemrég úgy úsztam meg egy borongós, nyirkos napot, amikor már ott lógott a fejünk felett a nyávogás, kezdte felszívni magát, gyűjtötte az érveket, hogy semmit nem lehet csinálni, és kezdett a szürke égből lefelé nyújtózni a ragacsos mancsával – ami úgy nyúlik, mint egy rágógumi – az ablakunk felé; hogy felajánlottam, mi lenne, ha olyan űrhajó(ka)t építenénk, mint Tatu és Patu. Kartondobozok, ragasztószalagok, csavarok, fogantyúk, kapcsolók, törött játékok alkatrészei, műanyaghulladék gyűlt gyorsan a szoba közepére. Két napi lázas építkezés lett belőle, majd egy harmadik, önfeledt játékkal töltött délután is, mert persze át kellett hívni a legjobb barátokat, hogy megmutassuk, és együtt kalandozzanak az űrben.
Ilyenek történnek Czernák Eszter új könyvében is. A szerző nemrég debütált A világ legjobb játszóterével, és már itt is van a Sári és Berci otthon. Óda a szabad játékhoz, nem is meglepő az első könyv után.
Ebben a könyvben játszik a család, minden fejezetben mást. Egy esős napon, izgatottan várva a nagyira ("Már olyan régóta várunk!", "Unatkozom!" – kinek ne lenne ismerős), vagy amíg apa befejezi a munkáját. Sári és Berci szülei minden fejezetben egy egyszerűen kivitelezhető, kevés eszközt és még kevesebb vásárlást igénylő játékot találnak ki. Olyat, ami jól illeszkedik a szituációhoz, vagy olyat, ami felold egy-egy konfliktust. No ne nagy drámákat képzeljünk el, csak olyanokat, mint a türelmetlenség, vagy az „én is szeretnék olyat, amit a tesóm kapott“, vagy hogy most egy kicsit csendben kellene lenni.
A történetekben a szabad játék a lényeg, és az együtt töltött idő. És ez az idő a megfelelő játékokkal és jelenléttel le is lassul. Ez benne a jó. A gyerekeknek szükségük van ezekre a békés, lassú együtt molyolásokra. Igen, tudom, lázas, kreatív szerelést és alkotást említettem az első bekezdésben, de ezek egyáltalán nem zárják ki egymást. Menet közben mindig kialakul egy kellemes lelassulás, ahogy együtt hasalunk a szőnyegen, és készül a közös mű, meg kinek-kinek a sajátja. Ki kell színezni valamit a jelmezhez, keresgélni a tapintós játékhoz, épül a kiskonyha meg az autószerelő műhely.
Minden családnak szüksége van ezekre az órákra. Kell a kötött játék is (ilyenek pl. a társasjátékok vagy a bújócska), rengeteget lehet tanulni belőlük, és nem mellesleg szórakoztatóak is, de pont ugyanennyire kell a gyerekeknek a szabad játék. A kicsik, mint minden mást, a játékot is tanulják. Minél kisebbek, annál fontosabb, hogy minden játékfajtát játsszunk velük, mert azok a gyerekek játszanak majd élvezettel, sokat és sokfélét maguktól és magukban is, akik kisebb korukban megtanultak játszani. Ezt viszik, fejlesztik aztán tovább.
Miközben játszunk velük, akaratlanul is tanítani fogunk mást is. A tapintós játék közben például egy kis dedukciót:
„– Találtam valamit, ami szögletes és nehéz, vannak kerekei, és egy kéménye. Hmm, nem emlékszem, hogy lenne olyan autótok, aminek kéménye van – ráncolta a homlokát anya, de Sári és Berci csak kuncogott. – Megvan! Ez egy mozdony!
És számos dolgot megbeszélhetünk, mint például azt, hogy a pénzt be kell osztani. Ezek játék közben sokkal hatásosabbak, mint máskor.
Örülünk, hogy a családi mese ilyen népszerű műfaj nálunk, van is belőle választék, és nem egy kaptafára íródnak. Ez a könyv újabb színt ad a palettához. Minden fejezete egy-egy játék, amihez egyszerű dolgok kellenek: ruhák, papír, színes ceruzák, kupakok, ragasztó. Meg egymásra figyelés.
Az a jó a Sári és Berciben, hogy nem kézikönyv vagy játékgyűjtemény. Van ilyenből sok és sokféle a Pagony polcain, egyik jobb, mint a másik, a szülőknek szóló szakkönyvtől (pl. Játék dán módra), a barkácsolós, kinti játékos, megfigyelős, főzős ötlettárakon át (kedvencem az Egész évben Findusszal) egészen a paródiáig (a Tatu és Patu elszabadul egyfajta kézikönyv-paródia szobagyerekeknek szabadtéri játékokról), de ez a könyv pont annyira más, amennyire kell.
A játékokat történetbe ágyazva ismerhetjük meg, végignézhetjük a játék menetét, és együtt olvasva a gyerekek kedvet kaphatnak egyikhez-másikhoz. Ahogy mi, szülők is, és ha belevágunk, nem kell feltétlenül tisztában lennünk a slow life vagy a hygge fogalmával ahhoz, hogy megvalósítsuk őket.
Forrás: pagony.hu
|