A Szfinxek útja A múltkor megígértem nektek, hogy megnézzük a szfinxek útját- jelentette be elégedetten apu-, és most itt is vagyunk! Régebben a Mindentudók meghiúsítottak egy veszélyes ékszerrablást, amelyet a régi, engesztelhetetlen ellenségünk, John Parker tervelt ki. Ekkor mondták azt a szüleink, hogy egyszer ellátogatunk a szfinxek útjára, és most végre beváltották az ígéretüket. Az ókori Théba városának romjai között álltunk, a luxori és a karnaki templom között, éppen ott, ahol III. Amenhotep fáraó elrendelte, hogy díszes úttal kössék össze a két templomot.   Utána még sok fáraó állíttatott szfinxeket az út két oldalára, amely Egyiptom fénykorában bizonyára lenyűgöző látvány lehetett. Most azonban csak csöndes turisták nézegették a két sor kőszfinxet az út mentén. Valamikor majdnem három kilométer hosszú volt - magyarázta apu,- De ahogy látjátok, mára alig háromszáz méter maradt belőle… De még ez is elég ahhoz, hogy képet alkothassunk arról, milyen csodás lehetett egykor… - A könyökömön jönnek már ki a szfinxek- morogta Petra, a kishúgom. - Nekem is!- kiáltotta Robin, a kisebbik öcsém. – Nem mehetnénk inkább hamburgerezni? - Igen! – csatlakozott Ahmed, a nagyobbik öcsém is. – Turmixot és sült krumplit is kérek!   Egy megoldandó rejtély Akkor viszont egy kérdés maradt… - szólalt meg tanácstalanul Robin-, hogy ha a valódi írnok nincs itt, akkor hol lehet? Erre nem tudtunk válaszolni. Robin teljesen biztos volt benne, hogy a Louvre-ban levő ülő írnok szobra nem valódi. Robin teljesen biztos volt benne, hogy a Louvre-ban levő ülő írnok szobra nem valódi. Jobb híján mindannyian átmentünk az egyiptomi terembe. Az üveg mögött ott volt az írnok. Messziről pontosan úgy nézett ki, mint azelőtt, de közelebbről megvizsgálva észrevettem, hogy a szeme valóban más. Tényleg festett volt, nem pedig hegyikristály, amelytől annyira különlegesnek és valósághűnek láttuk reggel a tekintetét. - Hát, ez tényleg nem ugyanaz - állapítottam meg. - Montam én - felelte magabiztosan Robin. – Valaki kicserélte. - Arra gondolsz, hogy ez itt egy másolat, és valaki ellopta az eredetit?- kérdezte Ahmed. - Tudsz jobb magyarázatot? - És ezt rajtam kívül senki más nem vette észre? - tűnődtem. - Nem tudom- vonta meg a vállát Robin. – De nem hiszem, hogy bárki észrevette volna, és ennyi idő alatt már vígan ki is vihették a múzeumból. - Lehet, hogy ellopták, és már egy másik ország felé tart- vetette fel Petra. - Jaj, ne! - kiáltottam. – Az nem lehet, hogy ennyi idő alatt kivitték volna! - Szerintem egyáltalán nem könnyű úgy kicsempészni egy műkincset a Louvre-ból, hogy senki ne vegye észre- tűnődött Ahmed. - Kell lennie más magyarázatnak is - töprengtem. Bár magam sem hittem, amit mondott, rémülettel töltött el a gondolat, hogy az a csodálatos kiállítás, amelyért apu akkora lelkesedéssel dolgozott, meghiúsulhat egy lopás és hamisítás miatt! - Mit tegyünk?- kérdezte Ahmed. - Fejtsük meg a rejtélyt! - kiáltotta Robin. - Szóljunk a rendőrségnek - javasolta Petra. - Laura?- fordult hozzám Ahmed, mert mélyen hallgattam. - Először is mondjunk el mindent apunak - mondtam végül.   (7) A Nofertiti-küldetés