Írta: Igaz Dóra, illusztrála: Horváth Ildikó. Pozsonyo Pagony, 2015., 56 oldal Pollenek és tüsszögés   A Mackó csoport óvodásai kirándulnak, strandolnak, a szabadban szaladgálnak egész tavasszal és nyáron.   Persze ott is sok veszély leselkedik rájuk - no, nem olyan nagyok, amiket ne lehetne egy kis kedvességgel, magyarázattal legyőzni!   Darázscsípés, allergia, napszúrás - tipikus nyári gondok-bajok, amelyekkel mindannyian találkozunk, és most már mesélhetünk is róla a kicsiknek, hogy megnyugtassuk: mindez katonadolog!

 

A Kökörcsin utcai Kökörcsin óvodában, annak is a Mackó csoportjában ugyanúgy mennek a dolgok, mint bárhol máskor. Ősszel a lehullott faleveleket lehet minél magasabbra és minél messzebbre rugdosni. Télen meg hóember-szépségversenyt szoktak rendezni az ovi udvarán. Az a hóember, akit a legszebbnek választottak, egészen addig ott pompázott a kerti pad mellett, míg meg nem jelentek az első hóvirágok. Fanni először sírdogált, amikor a világszép hókisasszony olvadni kezdett, de ahogy egyre több virág dugta ki a fejét a föld alól, ő is abbahagyta a búsulást. Ki szomorkodna tavasszal? Sütött a nap és virágba borultak a fák is. Ilyenkor a gyerekek legszívesebben egész nap kinn ugrálnának a szabadban. Csúszdáznának, hintáznának, homokoznának, kergetőznének. Vagy csak beszívnák a tavasz illatát. – Ugye? – kérdezte Fanni. Rozi bólintott. És tüsszentett egy hatalmasat. Az óvó nénik is egyetértettek abban, hogy tavasszal kinn lenni a legjobb. És az ovi udvarán mindent lehetett csinálni. Csúszdázni, hintázni, homokozni, kergetőzni. Fanni legjobban Rozival szeretett kergetőzni. Általában. Mert most nem igazán lehetett kergetőzni vele. Minden második lépésnél megállt és tüsszentett. Panaszkodott, hogy viszket az orra meg a szeme. Aztán már egyáltalán nem akart futkosni. Csak állt, dörgölte a szemét és fújta az orrát. – Te aztán jól elkaptál egy betegséget! – jegyezte meg Fanni. Rozi szomorúan nézett maga elé. És újra tüsszentett egy hatalmasat. Másnap Rozi nem jött oviba. Fanni sajnálta. A nap szikrázóan sütött és virágillat szállt a levegőben. Milyen rossz lehet ilyen időben az ágyat nyomni! Fanni remélte, hogy Rozi nemsokára csatlakozhat hozzájuk. És valóban, Rozi pár nap múlva újra megjelent az oviban. De még mindig tüsszögött. És még mindig fújta az orrát. – Otthon kellett volna még maradnod! – mondta Fanni szemrehányóan, aki mindig azt hallotta az anyukájától, hogy betegen nem szabad oviba jönni. – Nem vagyok beteg – válaszolta Rozi. Fanni nem hitte el. Főleg úgy, hogy Rozi megint tüsszentett. És elővett még egy zsebkendőt. – Hmmm – mondta, mert nem tudta, mit mondjon. – Ez allergia – felelte Rozi. Fanni még mindig nem értette. Azt tudta, mi az az allergia. Itt, a Mackó csoportban például Csilla allergiás a tojásra. Nem ehet tojást, mert akkor bepöttyösödne a bőre. De Rozi nem volt pöttyös. És se közel, se távol nem volt egyetlen tojás sem. Ezt meg is mondta Rozinak. – Nekem pollenallergiám van – magyarázta Rozi. – A doktor bácsi mondta. Fanni hunyorgott. Ha a doktor bácsi mondta, akkor biztosan úgy van. De mi az a pollen? – A pollen a virágokból jön – mondta Rozi büszkén, hogy ő tud olyat, amit Fanni nem. – Olyan, mint a por. A levegőben szálldos. Fanni virágporról hallott már. Minden tündéres mesében szó van virágporról. De a tündérek sohasem tüsszögnek. Nem értett félre valamit Rozi? – A doktor bácsi akkor mondta, amikor megnézte a torkodat? – kérdezte meg, csak hogy tisztábban lásson. Rozi bólintott. Ugyanakkor megrázta a fejét. – Megnézte a torkomat is – mondta, aztán suttogóra fogta a hangját –, aztán csinált egy allergiatesztet is. Az én doktor bácsim csak torkokat vizsgál, gondolta Fanni. Nem csinál allergiatesztet, pedig érdekesen hangzik. Irigyelte is érte egy kicsit Rozit. Egészen addig, míg Rozi el nem magyarázta, miről is van szó pontosan. – A doktor bácsi vett egy tűt, és megkarcolta vele a karom. Legalább tíz helyen! Brrr. Ez már nem hangzott jól. Egyáltalán nem. – Minek? – kérdezte gyanakvóan. Mégiscsak ijesztő, ha valaki egy nagy tűvel hadonászik és megsebesíti vele a gyerekeket. Még akkor is, ha doktor bácsi az illető. Maradjunk inkább a toroknézésnél! – Azért, mert így juttat be mindenfélét a bőr alá – magyarázta Rozi. – Minden karcolásba valami mást. Ezzel lehet kideríteni, mire vagy allergiás. Ha nincs változás a karodon, akkor minden rendben. De ha bepirosodik a karcolás, akkor allergiás vagy! Fanni ámulva nézett Rozira. Nagyot nőtt a szemében. Nem gondolta volna, hogy ennyit tud. És azt sem, hogy ilyen bátor. – Nem is sírtál? – kérdezte meg tisztelettel. – De igen – vallotta be Rozi. – Először nem is akartam engedni. – De végül engedted? – Igen – Rozi erre szemmel láthatólag büszke volt. És Fanni meg is értette. Ő is büszke lett volna! – És bepirosodott az egyik karcolás helye? – kérdezte meg Fanni, hogy megmutassa, már ő is érti, miről van szó. – Aha. Pollenallergia. Fanni vigyorgott. Akkor minden világos! És minden rendben is van. Éppen ezért lepődött meg, hogy Rozi viszont elszomorodott. – Mi a baj? – kérdezett rá. – Az allergiám miatt nem mehetek a szabadba, amíg ez a pollen a levegőben szálldos – mondta Rozi csüggedten. – Nem csúszdázhatsz? – kérdezte Fanni. – Nem – felelte Rozi. – Nem hintázhatsz? – Nem. – És még homokozni sem lehet? – Azt sem igazán. A doktor bácsi adott valami orvosságot. Allergiagyógyszer, azt mondta. De azt is mondta, legjobb, ha benn maradok a szobában, amíg ennyire sok a pollen. Ezzel Rozi még egyet tüsszentett. És megdörgölte a szemét. Fanni is bánatos volt. Egészen addig, amíg eszébe nem jutott valami. – Szóval ez allergia? – kérdezett rá újra. – Igen – felelte Rozi. – Ez azt jelenti, hogy nem vagy beteg! – kiáltott fel Fanni. – És allergiásnak lenni jobb, mint betegnek! – Ez igaz – élénkült fel Rozi is. Egymásra néztek. És elnevették magukat. Rozinak az jutott eszébe, milyen vicces lenne, ha a tündérek a mesében prüszkölnének a virágportól. Fanninak meg az, hogy ha megnő, felfedezi az allergiamentes polleneket. Addig viszont kivárják, míg kevesebb lesz a pollen a levegőben. Addig benn játszik majd Fannival. Na bumm. Benn is lehet jó nagyokat játszani!