Tartalomjegyzék A PISZTRÁNG A teraszos szoba A makk Lyra Uppsala A tudós Fényes gallyak Idő előtt Szent Alexander Szövetsége Visszafelé Lord Asriel Három lábon Alice megszólal A bolognai műszer Hölgy, majommal A pajta   AZ ÁRVÍZ A gyógyszertár A Remete Tornya Lord Gyilkos A vadorzó A Szent Engedelmesség Nővérei Az elvarázsolt sziget Gyanta Ősiség A mauzóleum Nyugodt horgonykötél       prologus.wordpress.com   Nagy rajongója vagyok Az úr sötét anyagai trilógiának, így amikor végre kezembe kaparintottam A por könyvét, nagy lendülettel kezdtem neki. Szerencsére nem kellett csalódnom, Pullman hozta a formáját, és egy újabb izgalmas történetet hozott nekünk. Főszereplőnk Malcolm, egy kisfiú, aki kisegít a szülei fogadójában. A Pisztrángban sok érdekes ember megfordul: tudósok, utazók, így Malcolmnak alkalma van sok beszélgetésbe belehallgatnia. Kíváncsisága kielégíthetetlen, így lesz szemtanúja egy gyilkosságnak, miután az események megállíthatatlanul magával sodorják. A könyv első felében képet kaphatunk egy kisváros életéről, egy kisfiúról, egy titkos rendről. Felbukkannak ismeretlen és már ismert szereplők. Végre egy kicsit többet megtudhatunk a Porról, a Ruszakov mezőről és más elméletifizikás érdekességekről. Eközben Malcolm élete összekötődik Lyraéval, aki ekkor még csak kisbaba, de mindenki őt üldözi. Mal csak megmenteni akarja, ez sodorja oda, hogy amikor jön a nagy árvíz, átsodródik Lyrával együtt egy másik „világba”. Ezt csak képletesen értem, de valóban míg a könyv első fele majdnem átlagosnak mondható, addig a másodikban csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik. Azt tudtuk, hogy vannak boszorkányok, no meg morgós jegesmedvék. De most találkoztunk gyereket elrabló tündérrel és buta vízi istennel. Ha már itt tartunk Temze apóról is esett szó, akiről még csak nem is sejtettem, hogy létezik. (Vajon Duna és Tisza néni is van? ) Egyszóval „fejetetejéreálltminden”. Pullman ismét elhozott egy elképesztő világot, amiben teljesen otthon éreztem magam, és sikerült meglepnie. Soha nem tudtam, mi várhat a következő oldalon. Három szereplőről beszélnék kicsit bővebben. Egyikük Malcolm, a kíváncsi kisfiú, kifejezetten szerettem a srácot, inkább viselkedett felnőttként, mint kisgyerekként. Nagyon talpraesett volt, sok esetben a majdani Lyrára emlékeztetett. Kifejezetten irigylem a bátorságát és a kalandvágyát, mindig is szerettem volna ilyen lenni. De ha már párhuzamot akarok keresni magam és a szereplők között, inkább vagyok Alice. Alice a könyv második felében kap több szerepet. Egy 14 éves goromba lány, aki a Pisztrángban mosogató. Az életéről, körülményeiről nem tudunk meg sokat, de annyit kisakkozhatunk, hogy szegény családból való, és emiatt rengeteg gátlása van, nem mellesleg nem is csinos, így ez csak rádob egy lapáttal. Vele kicsit kettős érzéseim vannak, pont ellentéte Malcolmnak. Míg Malcolm keresi a kalandot, Alice inkább a biztonság felé menne. Ettől függetlenül nem volt zavaró a történetben, jó ellenpontot alkottak. Goromba megszólalásait is szerettem, na meg néha meglepett, szóval ha bunyóról volt szó nem lennék az ellenfele… Nagyon remélem, hogy a folytatásban is benne lesznek. A harmadik szereplő, akit ki szeretnék emelni Bonneville. Na, ő nagyon remélem, hogy NEM jön vissza a következő részekben. Egy megőrült tudós, akitől eleinte féltem, aztán utáltam, majd csak a sajnálat maradt. Megszállottja Lyrának, azt hiszi ő az apja, és mindenképp meg akarja szerezni. Daimónja egy háromlábú hiéna. Az ő kapcsolatuk nagyon érdekes volt, és eléggé hátborzongató, habár azt, hogy visszajöjjön nem szeretném, viszont róla is megtudni még többet már nem lenne ellenemre. A Por könyve még csak az első része egy trilógiának, mivel az eredeti trilógiában nincs benne sem Alice sem Malcolm, így nagyon kíváncsi vagyok mi történik velük. Főleg, hogy az életük ennyire összefonódott Lyrával. Először azért választottam a Kiválasztott hétre ezt a könyvet, mert mint tudjuk Lyra a kiválasztott róla, szól a jóslat, viszont ezt elolvasva, már nem csak Lyra kiválasztott, főszereplőnk is az. Róla is kering egy jóslat, szóval nagyon izgatottan várom a folytatást, és remélem, hogy minden meg lesz magyarázva, mert rengeteg nyitott kérdés maradt a könyv végére.   Azoknak ajánlom elsősorban, akik már olvasták Az Úr Sötét Anyagai trilógiát, így nekik egy remek kiegészítő kötet rengeteg visszatérő szereplővel és pár elvarratlan szál, kérdőjel megválaszolásával. Viszont a kötet önmagában is megállja a helyét. Azért azt hozzáteszem, hogy az eredeti trilógia izgalmasabb, de ki tudja, mit tartogat még a másik két rész?     Judyt -szerkesztő-riporter   Most, hogy nagyon benne vagyok Az Úr Sötét Anyagai lázban – egyrészt a sorozat miatt, másrészt, mert újraolvastam a teljes trilógiát még december hónapban – sorra kerítettem 2019. utolsó napjaiban A Por könyve trilógia első kötetét is, amely a La Belle Sauvage (ejtsd: lá bell szóvázs – Köszi, Buttercup!), igazán különleges címet viseli. „A gyönyörű vad” értékelőjét hoztam most el nektek. Philip Pullman saját elmondása alapján (legalábbis a fülszövegből ez derül ki) mindig is szerette volna elmesélni, hogy Lyra Belaqua milyen kalandos úton-módon került a Jordan Kollégiumba. A La Belle Sauvage pedig pont azt a pár napot meséli el, pont azt a nagy kalandot, amit a kislány főleg átaludt, hiszen még csak fél éves volt a nagy árvíz idején. A pár napot átölelő történet főhőse Malcolm Polstead és daimónja, Asta. Az ő szemszögéből követhetjük végig az eseményeket. Malcolmról érdemes tudni, hogy még csak tizenegy éves, Asta is változtatja az alakját, mégis fiatal koruk ellenére felelősségteljesek, tudásszomjasak, érdeklődők és okosak. A kisfiú Oxfordshire-ben lakik szüleivel, a Pisztráng fogadóban. Rendes gyerek, sokat segít otthon és a Temze túlpartján lévő Rozamunda apátságban is, míg egy nap Malcolm nyugodt életét felforgatja egy, az apátságban elhelyezett kisbaba. Biztos vagyok benne, hogy az alaptörténet iránti rajongásom is hozzájárult, de én bizony faltam ezeket a lapokat. Külön hangulata volt a karácsonyfa alatti-melletti olvasásnak, és az is hatalmas élmény volt, hogy visszatérhettem tizenkét évvel korábbra az Északi fény cselekménye elé. Öröm volt olyan karakterekkel találkozni, akiket már ismertem Az Úr Sötét Anyagaiból, és boldogság volt megtapasztalni azt a szülői szeretetet is, ami az Északi fényből nem jött át sajnos. Különösen élveztem, hogy – ha csak egy picit is –, de beleláthattam a Magisztériummal szembeni ellenállás hátterébe, ugyanis ez Az Úr Sötét Anyagaiban nem körvonalazódott igazán. Bízom benne, hogy a további két kötetben majd sokkal jobban elmélyedhetek ebben. Többeknél olvastam, hogy a sztori nem is annyira izgalmas, Malcolm és Alice nem azok a vagány és erős karakter, mint Lyra vagy épp Will, és hogy sok eleme a kötetnek nagyon hajaz a trilógiára. Jó, ez tény, valóban így van, tényleg nem olyan a két gyerek, de miért is kellene ugyanolyannak lenniük? Mi, olvasók sem vagyunk egyformák, akkor a karakterek se legyenek szerintem. Tényleg voltak hasonlóságok is, mint pl. az egy felnőtt tudós és a két különböző nemű gyerek. De most tényleg, ezzel mi a gond? Nekem kifejezetten tetszik ez a formula és mint tudjuk, a történelem ismétli önmagát. Igen, úgy látszik akkor is, ha az olvasó egy másik világban kalandozik éppen. Én magam ezt nem rovom fel Pullmannak. Malcolm valóban nem egy átütő erejű karakter, talán túlságosan jófiúra sikerült, de mégis szerethető, és ne felejtsük el, hogy mekkora szerepe van az események későbbi alakulásában. Alice egy számomra jóval kevésbé szerethető, sokszor gúnyos és undok karakter, ennek ellenére mégis sajnálom, hogy nem ismerhettem meg jobban, mert kíváncsi lettem volna, mitől lett ilyen ez a leányzó. Az viszont tagadhatatlan, hogy ez a két gyerek az életének kockáztatásával indul útnak a megáradt és háborgó Temzén, egy darab kenuban, hogy biztonságba juttassák azt a kicsi kincset, akit Lyra Belaquának hívnak. És persze örömmel üdvözöltem újra egyik kedvelt karakterem fiatalabb kiadását, Coram van Texlt és daimónját, Sophomaxot. Talán az ő viszontlátásuknak örültem a legjobban. A legtöbb karakter képes érzelmet kiváltani az olvasóból, bár tény, hogy az író – szerintem – inkább a cselekményre koncentrált és nem mélyedt bele a szereplők személyiségébe túl mélyen. Pullman világépítését talán be se kell mutatnom, hiszen aki olvasta a trilógiát, vagy látta a sorozat első évadját már találkozott vele és tudja miről beszélek. Aki még nem, annak elmondom, hogy egy olyan világban játszódik a sztori, ahol az emberek lelkének egy része állat formájában vele van mindig, ők a daimónok. Ebben a világban viszont az egyház tölti be az irányító szerepet és túl sok mindenkire húzzák rá, hogy eretnek. Jól meg kell nézni, hogy kivel beszélsz, mert bárki lehet besúgó, bárki lehet a szövetségesed vagy akár az ellenséged, nemre és korra való tekintet nélkül. A kötetnek persze megvannak a maga hibái, ide sorolnám a nem túl mély karaktereket, a picit lassabban beinduló sztorit, vagy éppen azt, hogy izgalmát tekintve nyomába sem ér az Északi fénynek, de azt is, hogy a kötet vége felé volt egy rész, amit nem igazán tudtam hova tenni. Hangulatát tekintve ezt a részt egy kicsit komolyabbnak éltem meg, engem sokkal inkább az aggodalom és kíváncsiság hajtott előre a lapokon keresztül, hiába tudtam, hogy végül mi lesz az utolsó oldalakon, így a figyelmem is talán kicsit elterelődött a kalandról, s ezt kevésbé éltem meg. Mégis egy olyan élménnyel gazdagodtam olvasás közben, hogy mindig szeretettel fogok visszagondolni erre az előzménytörténetre. Szóval szerintem egy jó trilógianyitó kötet lett a La Belle Sauvage, jó szívvel ajánlom olvasásra bárkinek, én pedig már most alig várom, hogy a Ciceró kiadó kihozza a második kötetet, hogy minél előbb visszatérhessek Lyra világába.     niitaabellvilaga   Mielőtt felütöttem volna a könyvet, átfutott a fejemen pár kétség. Mi lesz, ha ez a rész már nem abban a hangulatban van megírva, mint az Északi fény? Azért akárhogy is nézem, jó pár év eltelt azóta, de még az utolsó könyvhöz viszonyítva is soknak mondható. Az én fejemben élt egy emlék, ami egy magasabb szintű elvárást támasztott elé a Por könyvének is. Ugyanakkor hamar megnyugodhattam, mert szinte az első pár oldalon megkapjuk a hamisíthatatlan Pullman stílust, így a fotelben kényelmesen hátradőlve falhattam a sorokat. A történet legelején megismerjük Malcolmot, egy aranyos kissrácot, aki nagyon becsületes, szorgos és kíváncsi. Olyan dolgok is megfordulnak a fejében, ami a legtöbb tizenévest nem is foglalkoztatná. Mondjuk jó kis talaja van a tudásszomjának, hiszen a Pisztrángba, ami az édesapja tulajdona, gyakorta felszolgál, s érdekes beszélgetéseket csíphet el közben. Emellett az apácák is sokat mesélnek neki, miközben ott sürgölődik körülöttük, s segít, ahol lehet. Számomra végig nagyon szimpatikus karakter maradt, hiszen igazán helyén van a szíve, s lehet, hogy csak egy gyerek, aki gyerekfejjel gondolkodik, de azokért, akiket szeret, bármire képes, s vészhelyzetben helyesebb döntéseket is hoz, mint a legtöbb felnőtt. Tetszett, hogy nem száll el a karaktere, nincsen túlidealizálva, nem tudja átlépni a saját határait. De hiába Malcolm a főszereplő, a középpontban mindig is Lyra áll, hiszen ez az ő története, csak mivel még kisbaba, így csak passzív szereplőként tud jelen lenni az eseményeknél. Már az Északi fény olvasása közben is felvetődött bennem, hogy vajon Lyra hogyan került a Jordan kollégiumba, de sosem gondoltam volna, hogy szerencsétlen kis porontynak ennyi viszontagságon kellett már kicsi korában is átmennie. A történet szépen halad előre az időben, nem ugrál, amiért külön hálás vagyok. Voltak részek, ahol épp egy másik szereplő helyzetét láthattuk, de ezek mindig fontos részei voltak a sztorinak, így nem helykitöltésnek érezhette az ember, hanem ténylegesen hozzátettek az események forgatagához. A könyv lassan indul el, de én egyáltalán nem bántam, ezt, hiszen nem lehet rögvest a közepébe csapva tűzön-vízen keresztül menni. Kellenek az alapok, s az, hogy megismerjük a szereplőket és az őket körülvevő világot. Érdekes volt látni az EBT működését, s azt is, hogyan manipulálták a fiatalabb korosztályt. Láthattunk erre a saját történelmünkbe is példát, így még erősebb hatást válthat ki az olvasóból. Bevallom, én tágra nyílt szemekkel olvastam végig. Mindig fontosnak tartom, hogy a karakterek szájába olyan szavakat adjunk, ami ténylegesen megfelel önmaguknak. Nagyon örültem, hogy Malcolm ténylegesen úgy fogalmazott, mint egy fiatal fiú. Nem használt fellengzős szavakat, csak miután megtanulta a jelentésüket, sokáig ízlelgetve, forgatva őket. Apróság, de pont ettől válik igazán hitelessé. Igaz, hogy nagyon megszerettem Malcomot és Alice-t is, de a szívemhez legközelebb akkor is a daimónok állnak. Képzeljetek el egy olyan világot, ahol mindenki mellett ott sétál egy állat, aki valójában ő maga, legalábbis egy része. Ez a feltevés még mindig gyönyörű. Gondolj bele: sosem lennél igazán egyedül. Jómagam nagyon szeretem az állatokat, így ez az elképzelt világ maga a mennyország. Szinte bármit megadnék azért, hogy ez a valóságban is így legyen. Annyira őszinte az ember és daimón közötti kapcsolat! Noha nagyon élveztem olvasni ezt a könyvet, mégis néhol kicsit soknak bizonyult. Az elején majdnem teljesen a realitás talaján maradunk. Egy átlagos kisfiú, átlagos családdal, átlagos korban. Ahogy átevezünk a történet második részére, úgy válik egyre jobban varázslatossá. Ez kifejezetten tetszett még az elején, hisz tényleg azt az érzetete kelltette, mintha a folyási iránnyal egyenlően nőne a környéken a mágia. A boszorkányok, tündérek is rendben voltak, viszont az utolsó két "próbatétel" számomra átlépett a túl sok kategóriába. Az már annyira mesésnek hatott, mikor arra a helyre értek, ahol, mintha senki nem is látná őket... Illetve szerencsétlen Bonneville újbóli felbukkanása... Nem, sajnálom, de nekem az már kicsit sok volt. Nem illeszkedett az eddigi részekhez. Malcolm, Alice és Lyra története végtelenül kalandos; egy igazi utazásra viszi az olvasót, aki úgy érzi, ő is ott ül a La Belle Savuage fedélzetén. Együtt járjuk végig az eláradt városokat, s együtt menekülünk a három fiatallal. Több fontos dolgot is tanulhatunk belőle: érinti, mennyire fontos az őszinteség másokkal szemben, ugyanakkor tudnunk kell, mit nem tartozik másra. Megmutatja, hogy egy jól nevelt gyermek mennyire tisztességtudó is tud lenni, s hogy a becsületessége mennyire meghatározza a jellemét. A gyermeki kíváncsiság is fontos tényező, hiszen a bennük rejtőző tudásszomjjal foglalkozni kell, hogy igazán jól gondolkodó felnőtté tudjanak válni. Rávilágít, hogy fontos, hogy legyen mellettünk valaki, ne egyedül kelljen megküzdenünk az élet akadályaival, s végül fontos szerepet kap a bátorság is. Malcolm egy végtelenül bátor kisfiú, akinek Lyra nagyon sokat köszönhet. Philipp Pullman újfent egy csodálatos történettel ajándékozott meg minket.