A cím értelme kettős
Az Életem első könyve arra tesz utalást, hogy ez a könyv rólam, az életemről szól, fontos eseményeket összegez, mielőtt a következő könyvek, az élet újabb szakasza kerülne sorra. Utalva az Ószövetségre, kisebb módosítással lehetne az a cím, hogy „a teremtett könyve”. A másik értelmezést a könyv végén, az utolsó oldalon találjuk, mint egy jó regényben.
Ahogy haladunk előre az oldalakon, megértjük, hogyan veszi birtokába a kisgyerek a saját testét és a nyelvtesthez tartozó szavakat; testén és nyelvén keresztül birtokába kerül a világ.
„Amikor először megláttam, már tudtam járni az udvaron, egyik láb, másik láb, egyik láb, másik láb.”
A magzatuniverzum után a kisgyerek egy másik, saját törvényekkel rendelkező világegyetemben találja magát, függ még a szülőtől, mintha a külső, kezdetben szokatlan térben a köldökzsinór a kinyújtott és megtartó kezek formájában folytatódna, a teljes elszakadás nem történt meg, noha az ösztönszerű szándék megvan.
Gyerekirodalmi szövegekben a halál, a veszteség hiteles ábrázolása nem egy szerzőnél gondot okoz, Lackfinál ez viszonylag sikerült, az igénybe vett élettelen dolgokon keresztül.
„Aztán meg eltűnt, és soha többé nem találtam meg.”
– olvassuk Az Első barátom című, hagymabarátságot bemutató szövegben, majd ismét előjön a dologi veszteség, amikor az Első hóban az elolvadt hógyerekkel találkozunk.
„Háromvödörnyiből összeállt a hógyerek, de nem élt sokáig” – megint a gyerek tudósít arról, mi történt, tudatosítja magában, hogy a megszemélyesített hógyerek eltűnt, maradt utána egy répa, két kavics, egy sapka és egy sál, tárgyi emlékek az eltávozott után, mint a világban hagyott tárgyak a halottak után. Lackfi távolságtartóan jelenít meg, a leíró jelleg nyugtalanságot kelthet a gyerekben, hova tűnt a hógyerek, ugyanígy hova tűnhetett hagymabarát, ki vitte el és miért? Eltűnése oka az, hogy megöregedett és megbüdösödött? Ugyanez a sors vár rám, ha felnövök, ha megöregszem, teheti fel a kérdést a gyerek, és a szöveg nem ad rá megnyugtató választ.
A hagymánál maradva, jó választás első barátként egy póréhagymát jelölni meg. A póréhagyma különös növény. Vékony, hártyaszerű rétege alatt újabb réteg jön, középen pedig színt vált. A baráti kapcsolatok alakulásának tökéletes mintája, metaforája. A barátság folyamatosan alakul, mint egy-egy réteg után a póréhagyma.
Az Első tenger című szövegben azt a sort, hogy „Amikor megláttam, hogy mennyire élőlény” , lehetetlen nem úgy olvasni, mint gyerekirodalmi ökokiáltványt, amely azt hirdeti, hogy a teremtett világ minden jelensége és tagja érez és él, ezt megerősítő utalás még a „Mintha tényleg kisgyerek lenne”, kezdetű mondat. Az Első tengert követő szöveg, az Első kabrió a fogyasztói társadalom, az élvezetek hajszolásának kikarikírozása, kritikája. Azt nem tudom, mennyire érti meg ezt egy kisgyerek, azonban a felnőtt jót szórakozhat rajta.
Ezek a szövegek egyrészt esti olvasmánynak tökéletesen megfelelők, másrészt kiindulópontját adhatják a dolgok részleteibe belemenő, tartalmas beszélgetéseknek, egyszóval, személyre szabhatók.
Lackfi sokat bíz a humorra, a finom nyelvjátékokban brillírozik. Egyszer-egyszer elveti a sulykot és súrolja a befogadhatóság határát, öncélúvá válik. Elmarasztalás érheti még Lackfit abban a tekintetben, hogy a gyerek fejlődése nem vonja magával a nyelvi átalakulást, az egész kötet egységes szövegtestet képvisel. Ezt az izgalmas játékot megspórolta magának a szerző, vagy azt gondolhatta, nincs tétje, a nyelv itt használati tárgy, különben meg a gyerek alárendeltje a nyelv és nem a nyelv alárendeltje a gyerek. Magyarázatnak hihető.
Agócs Írisz szöveghű illusztrációi játékosak, egyszerűségük a szövegek rövidségéhez idomul, szöveg és kép harmóniában van, nem szorítja ki egyik a másikat.
Az Életem első könyve egy kisgyerekről szól kisgyerekeknek, meg azoknak a felnőtteknek, akik még jól emlékeznek arra, hogy egyszer, régen kisgyerekek voltak. A röpke kötet a gyerekeknek újdonság, a felnőtteknek nosztalgia. Mindenki jól jár.
Ayhan Gökhan
Forrás: igyic.hu
|