Chris - moly.hu   David Walliamst gyakran hasonlítják Roald Dahlhoz, ami, tekintve határtalan fantáziáját, és különc, eltúlzott, ám mégis szerethető szereplőit, és persze humoros stílusát, egyáltalán nem véletlen. A Mamut a múltból, bár felismerhető a történeten a szerző jellegzetes stílusa, mégis eltér Walliams eddig magyarul is megjelent regényeitől. A mostani kötetre klasszikus kalandregényként is tekinthetünk, amely nincs hiján sem akciónak, sem az elmaradhatatlan tanulságnak, azonban mégis hiányzik belőle a megszokott Walliams-féle bátorság. Értem ez alatt azt, hogy a szerző minden kötetében igyekezett eddig valamilyen tabu- vagy más, teljesen hétköznapi, de mégis nehéz témát feldolgozni (Gengszternagyi – nagyszülő-unoka viszony, halál; Büdöss úr – hajléktalanság; Milliárdos fiú – a pénz nem boldogít; Köténycsel – másság; Az éjféli banda – halálos betegségek; Rosszfiúk – csonka család), ebben a kötetben azonban ennek nyoma sincs. Ettől függetlenül egyáltalán nem lehet okunk a panaszra, mert a Mamut a múltból egy igazán jó kalandregény. A történet akár a legújabb Disney-Pixar mozifilm alapjául is szolgálhatna, hiszen cselekménye, felépítése ugyanazt a sémát követi, mint az „egeres és lámpás” cég utóbbi egy évtizedének termései. Adott egy hányatatott sorsú főhős, aki minden vele történt rossz ellenére, tiszta szívvel képes tekinteni a világra, és elhatározza, hogy újból életre kelt, majd egy olyan helyre visz egy mamutot, ahol boldogan élhet. Ehhez a küldetéséhez jó páran csatlakoznak (Lülü, a takarítónő és az ő szerelme, Tökmag Tom, a világ legkisebb katonája, valamint a Chelsea, a Királyi Kórház összes gondozottjai – vagyis a nyugállományban lévő katonaság tagjai) és természetesen akadnak olyanok is, akik igyekeznek mind ezt megakadályozni: mint a hírnévre vágyó Professzor vagy Lady Sörét, az orvvadász. Walliams már többször szerepeltette regényeiben az angol királynőt – ám ezúttal, nem II. Erzsébet, hanem Viktória válik fontos karakterré, lévén a szerző most először írt a múltban játszódó történetet. Ennek ellenére a minden kötetben felbukkanó Rádzs nem hiányozhat: pár jelenet erejéig találkozhatunk felmenőjével (I. Rádzs), aki éppen ekkor nyitja meg első saját standját. A karakterek terén Walliams tehát hozza a szokásos színvonalat, nekem személyes kedvencem Lülü, a takarítónő lett – felnőtt létemre időnként hangosan felkacagtam a mondatain. A történetet viszont én kissé túlírtnak gondolom, bizonyos jeleneteket nagyon elnyújtott a szerző, időnként úgy éreztem, hogy alig halad előre a sztori. Persze, mivel mindezt humoros formában tálalja, a kisebbek (tehát a célkorosztály) bizonyára élvezni fogják ezeket a fejezeket is. A sztori lezárása kellően megható – visszakanyarodva a fentebb említetthez: ha mozifilm készülne belőle, bizonyára előkerülnének a zsebkendők még a szülőknél is –, és a tanulságot is megkapjuk: ahhoz, hogy igazi hős váljon belőled, nem kell semmilyen szupererő, elegendő egy kicsivel több bátorság és kitartás a céljaid eléréséhez – meg persze az sem az akadály, ha igaz barátokra lelsz útközben. A Mamut a múltból összességében egy nagyon jó, humorral átitatott kalandregény, és bár nem ez lesz Walliams legjobb alkotása (legalábbis a szememben), még így is magasan tartja a lécet. Az pedig mindenképpen örvendetes hír, hogy a szerző népszerűsége továbbra is elegendő ahhoz, hogy legalább évi egy kötet magyarul is megjelenjen – habár, én cseppet sem bánnám, ha ez a szám kettőre nőne, mert jópár regénye vár még kiadásra nálunk.