Mese Borz a sámlin (1986) Viola violával (1986)   Meseregény       A Bölcs Hiánypótló (2005, 2009)               A kétbalkezes varázsló (1984, 1992, 2004, 2009) Doktor Minorka Vidor nagy napja (1985, 2006)         A Félőlény (1991, 2001, 2003, 2010)                 „Mit tanulhatunk Békés Páltól?” – tette fel a kérdést Varga Katalin, az Országos Pedagógiai Múzeum és Könyvtár (OPKM) igazgatója a kiállítás megnyitóján, majd hosszasan sorolta a válaszokat. „Azt, hogy miként kell olvasóvá nevelni gyermekeinket, mert Békés Pál tudta, hogyan kell ezt jól csinálni. Azt, hogy milyen a jó gyerekkönyv, amelynek révén a gyermek megszereti az olvasást. Az irodalom szeretetét, mert azon túl, hogy Békés Pál műveiből sugárzik az irodalom szeretete, megmutatta, hogyan lehet összefogással, együtt dolgozással a gyermekkönyveket, az irodalmat megszerettetni." A gyerekek olvasóvá neveléséért -  Gondolatai a gyermekirodalomról és az olvasóvá nevelésről „A magyar kultúra régi, rossz hagyománya, hogy mindazt, ami gyerekeknek készül mellékesnek, másodlagosnak tekinti. Én éppen fordítva. Ezt tartom elsődlegesnek. A gyerekeknek szóló irodalmat. Amely nélkül egyszerűen nem nőnek fel azok az olvasók, akik képesek lennének érteni, élvezni, vagy egyszerűen csak elolvasni a terjedelmes, többrétegű műveket. Az íróknak elemi önérdeke volna, hogy a gyerekek felé forduljanak.” „Szomorú, közhelyes tény, egyre kevesebbet olvasunk. Ám az általános igazság mögött ott lappang egy másik. Noha a gyerekek is kevesebbet olvasnak, mégis „kevésbé kevesebbet” szüleiknél – legalábbis amíg iskolaköteles korban vannak, és el nem kapja őket a felnőtt lét gépszíja. Más szóval az olvasó emberek zsugorodó táborán belül mind nagyobb a még mindig könyvet – a leggyakrabban mégiscsak mesét – bújó gyerekek aránya. Ezért olyan lehangoló, hogy a magyar szellemi élet mellékesnek tekinti a kultúrának ezt a szeletét. Mintha nem fogná föl: ha nincs magas színvonalú mese- és gyermekirodalom, akkor belátható időn belül a szó gyakorlati értelmében elfogynak azok az érzékeny és értő olvasók, akik majdan az úgynevezett magas-kultúra alkotásainak befogadóivá lehetnek. Így hát „kulturális létkérdés”, hogy a gyermekeknek szóló művek megkapják az őket megillető, mind fontosabb helyet a kultúra egészén belül.”   "Kiből lesz az olvasó?” – Békés Pál válasza „Nem tudom pontosan, mitől válik egy gyerek olvasóvá. Nyilván ezeregy útja–módja van. Én például egy ágyneműs láda mélyén szerettem bele a könyvekbe. … Hogy az egyik, noha könyvek között nő fel, és kétségbeesetten dugdossák az orra alá a jobbnál jobb műveket, miért fordul el tőlük, és a másik, akinek családi háttere talán éppen az ellenkezőjét sugallná, miért lesz mégis könyvtárjáró. Vannak nyilvánvaló alapigazságok, melyek a szülők és pedagógusok felelősségéről, a képernyő–szédületről a veszélyeztetett betű–univerzumról, az egyre szűkülő olvasótáborról, ám az egyre gyarapodó könyvkiadásról és mindezek kölcsönhatásairól szólnak. És vannak egyéni indíttatások, egyedi történetek is. Hiszen – akármekkora bajt jelezzenek is a statisztikák – minden gyerek életében adódhat egy dupla fenekű láda.”