Dániel András első meséskönyvében két boszorkány tesz-vesz, varázsol és félrevarázsol a Bármi utcai házban. Népes és különleges állatsereglet veszi körül őket, Varancs és Egér és Terebélyes T. Tibor és még sokan mások, akik midnenben belebrekkegnek és belecincognak. Pöszök és szöszök ellen harcolnak, elűzik az unalmat, verset mondani tanítják a legyeket (ez lesz a tanárok kedvenc meséje), és a kis felhőt visszaszelidítik a felhők közé.   Matild egy kicsit hebehurgyább, de aranyosabb, Margaréta okos és megfontolt nagytestvér (pedig ikrek!). Ebben a mesében Matild nagy kedvvel vág bele a tortavarázslásba, míg végül Margaréta menti meg a mindent elárasztó tortától az ünnepséget és a ház népét.   Dániel András derűs meséit a két szeretnivaló boszorkányról 5-10 éveseknek ajánljuk.     Both Gabi   Boszorkányok márpedig vannak, éppen a Bármi utca és az Akárki fasor sarkán laknak egy málladozó, görbe kéményű, rozsdás ereszű, mohás tetejű, foghíjas kerítésű, dudvás kert közepén álló boszorkánylakban. Bizony! Matild és Margaréta a szerethető, vicces boszorkányok közül valók. Egyikük apró, ám meglehetősen testes, másikuk hosszú, és úgy néz ki, mint egy borzas piszkafa. (Stan és Pan jutott róluk eszembe.)   Főhőseink eléggé esendőek, folyton csetlenek-botlanak, az ő világukban szó sem lehet gonoszboszorkáskodásról. Hogy mivel foglalatoskodnak? „Egy szürke, fancsali arcú, kora tavaszi reggelen” ötven vagy ötvenöt év után megpróbálnak kitakarítani, ezért Margaréta elhatározza, hogy szerencsét próbál az „Egyszerboltban” vagy a „Holnemboltban”, és beszerez egy új porszívót. Matild, miközben épp kekszmorzsával szórja tele a földön heverő díszpárnákat, felteszi a kérdést: „takarítani, de hát minek?”.   Amíg Margaréta elmegy porszívóbeszerző körútra, azalatt Matild barátai, Varancs, a sárga béka és a Beszélő Kavics segítségével haditervet kovácsol, hogy megmenthesse a kedves szöszök és pöszök társaságát a porszívótól, és elindítsák a porcicamentő akciót. Egy másik barátjuk, Egér porkutyákat is keresgél, de porkutyák márpedig nincsenek, ellentétben a boszorkányokkal. Matild a következő varázsigével mindenkinek varázsol egy nagy kék-sárga csíkos szatyrot: mrzmmrzmmmrrrzzm. Még Róbert, a felfújható gumisárkány is beszáll az akcióba, és a szatyrokba összegyűjtik a rengeteg porcicát, valamint a különböző szöszféléket, „akiket” a kertben álló, használaton kívüli szekrényben szállásolnak el. Amikor Margaréta porszívó nélkül hazatér, meglepve látja, hogy eltűnt a kosz. Matildot azzal vádolja, hogy takarított, de ő ezt kikéri magának, és azt állítja, hogy Margaréta annyira elképzelte a takarítást, hogy az meg is történt. Viszonylag ritkán varázsolnak, de akkor aztán nem aprózzák el. Matild például pontosan 118 legyet gyűjt össze, hogy bűbájjal megtanítson nekik egy 118 szóból álló költeményt, amelynek szerzője természetesen ő maga, íme, egy kis ízelítő a műből: Azt képzelem, a végtelen Képtelenül nagy étterem, Hatalmas abrosz kék egen, S körben a felhős széleken Ezer vendég ül székeken. Éhes vagyok, nem szégyellem, Sietve futkos két szemem Holdfényezüst étkészleten, S csillagbetűkel fényesen Églapra pingált étkekeken. Sajnos egy léghuzat meghiúsítja Matild tervét, ezért a légykórus nem tudja előadni ezt a remekművet. Még négy történet olvasható a könyvben, többek között arról, hogy ma vagy tegnap van holnap, mit lehet kezdeni egy saját felhővel, mit csinál az unalom (horkol), és milyen, amikor egy fa ünnepli a születésnapját. Annyi biztos, hogy ez az ő ülinapja, amire véletlenül túl nagy tortát varázsol Matild a „Töméntelen Teljesen Tuti Tortafortély” hétszézhetvenhetedik oldalán lévő varázskönyvből ezzel a varázsigével: Zselé, zsineg, zsemlemorzsa, Tű. Toll, tücsök egybehordva Sóshering és málnadzsem, Hátha jó lesz, hátha nem. Azt nem árulom el, hogy jó lett-e a torta, de azt igen, hogy a könyv kifejezetten jó. Mindegyik történet az abszurditásig humoros, méghozzá minden erőlködés nélkül. A mesék dramaturgiáját gondosan felépítette az író, aki eredetileg festőművész, ezért a képeket is ő festette. Mindig kuriózumnak számít, amikor az író készíti az illusztrációkat is, ám rendszerint az egyik sokkal magasabb színvonalú, mint a másik. Kivételek persze akadnak, ilyen például Dániel András könyve is. Nála a saját festői világról árulkodó képek, és az irodalmi igényességgel megírt szövegek szerves egésszé állnak össze, így kifejezetten erősítik egymást.