Ponyvák, zsinórok, nagy cölöpök, kis cölöpök… – Tyű... – Danny bá’ idegesen lapozgatta a papírjait. – Ne izgulj, tanár bá’! – szólalt meg Emma. – Ha pontosan azt csináljuk, ami a használati utasításban van, minden rendben lesz! Danny bá’ bólintott. – Sammy, olvasd fel nekünk a használati utasítást! – mondta. Sammy felnevetett. – Komolyan mondom! – erősködött Danny bá’. – Én?! – Sammy csodálkozva nézett hátra. Lehet, hogy feltűnt mögötte egy másik Sammy? Egy Sammy, aki jól tud olvasni? De nem, mégsem. – Hogy én? Olvassam fel? Nektek? A használati utasítást? - kérdezte ekkor vékony hangon. – Igen, igen, igen, igen – felelte Danny bá’. – Gyerünk, követnünk kell a programot! Nem maradhatunk le! Nyisd már ki, Sammy! Sammy most már tényleg semmit sem értett. – De hát akkor ne olvassak? – Ne a sátrat nyisd ki, hanem a használati utasítást! – magyarázta neki Emma. – Ja! – mondta Sammy. Odarohant a sátor zsákjához, kibányásztaa használati utasítást, és elkezdett olvasni. – Vegyük ki a tonyvát a páskából! – olvasta. – Azt majd én! – kiáltott fel Lena, és megragadott egydarab vásznat. – Ez a tonyva, tuti! – Az a táska, te gyogyós! – szólalt meg Bram. – Tudom, te gyogyós! – felelte Lena. – Felyezzük a höldre a pöcölöket! – folytatta Sammy. – Szedjük szét a fátorseszítő nizsórokat! – Hmmm… a pöcölök... – morogta Danny bá’. – Majd én csinálom a pöcölöket! – mondta Winston, és elkezdett kotorászni a halomban. Kezdett megjönni a kedvünk. – Mi meg a nizsórokat, oké? – kérdezte tőlem Sep. Bólintottam. Senki sem jöhet rá, hogy még soha életemben nem állítottam fel sátrat. – A látorsap… – Sammy lassan és hangosan olvasott. Hallani lehetett rajta, hogy ez élete legszebb napja. Akkor már ketten vagyunk. Winston és Manon megkeresték a pöcölöket: a kicsi, hegyes végű fémbotocskákat. Szépen megjegyzek mindent, és akkor legközelebb már én leszek a legnagyobb szakértő. – Verjük le a vöcekeket! – olvasta Sammy. – Leverni, azt Fred tud a legjobban – szólalt meg Emma. – Szerintem ezek a nizsórok – mondta nekem Sep. – Majdnem tutira. És megmutatott néhány botot, amiket meg lehetett hajlítani, anélkül, hogy eltörtek volna. – Ja, biztos – mondtam. Mindenki dolgozott, kivéve Liekét. De senki sem haragudott rá, mert sajnáltuk szegényt, hogy nem ehet cukrot. – De hát nem is így kell! – szólalt meg hirtelen. – Dehogynem! Ez egy ausztrál sátor – felelte Danny bá’. – És ők mindent másképp csinálnak, mint mi. – Lieke, gyere ide hozzánk! – kiáltotta neki Hasna. Lisa, Rashida és Hasna épp a köteleket próbálták kibogozni. Egymás hajával is mindig ezt szokták csinálni. – Csak be ne fonjátok! – figyelmeztette őket Danny bá’. Nagyot nevettünk. – Érted, kifonni kell! – mondta nekem Sep. Nem egészen értettem, de felnevettem. Egyszerűen ilyen volt a hangulat. Aztán kitaláltunk egy iszonyú jó dolgot. Meghajlítottuk a nizsórokat, a két végüket pedig összekötöttük egy darab kötéllel, így pont olyanok lettek, mint az íj. Nyilak helyett pedig szereztünk pöcölöket, és azokat lődöztük – tyiú, tyiú, tyiú! – be a földbe. Danny bának is nagyon tetszett, de azt kikötötte, hogy csak lentről és alacsonyra szabad lőnünk. – Megtaláltam a páskát! – kiáltott fel Lena boldogan. – De hát az nem is a páska, hanem Fred váltás alsógatyája! – mondta Sep. Az volt a legjobb, hogy egy pillanatra mindenki elhitte. Még Danny bá’ és Fred is. – Tegyétek vissza! – mordult fel mérgesen. Még szerencse, hogy a föld nagyon puha volt a B szektorban, mert összerogytam a nevetéstől. És ekkor Tomnak támadt egy ötlete. – Hagyjuk a cölöpöket, és használjuk az almafát támaszul! – Jó ötlet! – felelte Danny bá’. – Igazából te vagy a támaszunk, Tom! No igen, Tom, a támasz. Ő pont olyan, mint Fred, csak fordítva. Ahol Frednek izmai vannak, ott Tomnak agya. Még egy szivacsot sem bírna felemelni. Hát még egy sátortetőt! De a fa jó ötlet volt. El is kezdtünk dolgozni rajta. – Egy szúnyog – visított fel Anna egy kis idő múlva –, utálom a szúnyogokat! Fred, lefejeled nekem? – Az nem szúnyog, csak a tanbá’ dúdol – mondta Bram. Danny bá’ ugyanis folyton azt énekelte, hogy már majdnem ott vagyunk, de még…, de azt a részt, hogy csupasz a fenekem, mindig kizümmögte. Elég viccesen hangzott. Közben Sammy tántoríthatatlanul olvasott tovább. – Misítsuk ki a rűgyődéseket! – Misi, az meg ki? És nem Fred csinálja rűgyődéseket? – kérdeztem Septől. Megrázta a fejét. – Nem, ő a vöcekeket. Ja, tényleg! Aztán Danny bá’ egyszer csak tapsolt egyet. – Hölgyeim és uraim, itt a kapitány beszél! Már épp nevetni kezdtünk volna, amikor felkiáltott: – Ez egy sátor vagy ez egy sátor? – Ez egy sátor! – feleltük. – Hangosabban! – Danny bá’ a füle mögé tette a kezét. – EZ EGY SÁTOR! – üvöltöttük. És tényleg: a 3. a felállította a sátrat. Együttműködés kipipálva!