Hanga pontosan értette, miért fontos Várkonynak a verseny. Tanítás után tehát a lányokhoz csapódott, és Bogival, Major Esztivel és Kovács Noncsival ment egy darabon. Útjuk természetesen a Különleges Holmik Boltja felé vezetett. Alig léptek ki az iskola kapuján, Eszti lelkesen magyarázni kezdett: – Tegnap délután anyu elküldött kenyérért, aztán hazafelé még bekukkantottam a Boltba… és tudjátok, mit találtam? Egy dedikált Violetta pólót! És csak tizennégyezer forint! – Tizennégyezer? – sápítozott Noncsi. – Abból egy tucat könyvet vehetnék! Már ha lenne annyim, de csak egy ötezresem van. Bár lehet, hogy inkább azt a cuki Hello Kitty-s tolltartót veszem meg, arra már megvan a pénzem… legalábbis majdnem megvan. És te, Bogi? Bogit egyáltalán nem lelkesítették a Különleges Holmik. Amire ő vágyott, az nagyon egyszerű és átlagos volt: egy saját Iphone-ra gyűjtött, persze nem a legújabb típusra, csak valami hasonlóra ahhoz, amit néhány héttel ezelőtt hirtelen felindulásból a másodikos Zsombinak ajándékozott. Nézelődni sem nagyon volt kedve, inkább csak a barátnői kedvéért ment a boltba. – Én nem költöm ilyen hülyeségekre a pénzemet – okoskodott. – Ha jól számolom, két év alatt összejöhet a telefon, de csak akkor, ha semmi mást ne veszek magamnak… még egy gombóc fagyit sem. – Te legalább felelősségteljesebben gondolkodsz, mint egy csapat eszevesztett lemming – dicsérte Hanga, de a többieket nem hatotta meg Bogi tudatos pénzügyi viselkedése: szánalommal vegyes tisztelettel hallgatták az eltökélt kislányt, aztán benyitottak a Különleges Holmik Boltjának ajtaján. Marinetta kisasszony éppen Mező Katával, egy nyolcadikos lánnyal tárgyalt rendkívül komolyan. Aztán, amikor a nagylány egy színes papírba csomagolt valamivel sugárzó arccal a hóna alá vágott egy színes papírba csomagolt valamit, és kiviharzott a boltból, az ötödikesekhez fordult. – Á, Hanga, örülök, hogy benéztél! Ők az osztálytársaid, ugye? Eszti, ha még mindig érdekel a Violettás póló, szólj, mert levettem a fogasról. Nagyon sokan nézegették, gondoltam, elteszem neked. Noncsi, érkezett néhány Pony Clubos relikvia, nem volt még időm kicsomagolni őket, a belső szobában az asztalon megtalálod! És te? – fordult Bogihoz. – Veled még nem találkoztam. Segíthetek? Bogi zavartan elmotyogta a nevét, meg habogott valamit arról, hogy ő most spórol, aztán Hangával együtt elkezdett nézelődni. Nemsokára bent találták magukat az olvasósarokban. Noncsi áhítattal nézegette egy jókora kartondoboz tartalmát, és közben nagyokat sóhajtozott: nyilvánvaló volt, hogy a zsebpénze még a kincsek csomagolóanyagára sem volna elegendő. – És te, Bogi, mire is gyűjtesz? – jelent meg ismét szinte a semmiből a boltoskisasszony. – Egy telefont akarok venni magamnak… egy Iphone-t – pirult el a kislány a füle tövéig. – Kaptam egyet karácsonyra, de, izé… – Elvesztette – segítette ki Hanga. – Micsoda véletlen – mosolyodott el Marinetta kisasszony. – Épp van valami ilyesmim. Pont itt, a felső polcon! Nem éppen új darab persze, még a Hannah Montana sorozat idején használta a főszereplő… – Á, köszönöm, de nem érdekel – nyelt nagyot Bogi. – És egészen biztos, hogy nem is lenne rá pénzem. – Csak Esztiék miatt ugrottunk be – szólt közbe Hanga kicsit elutasító hangon. – Rendben, rendben – mosolygott a hölgy. – Akkor hagylak is titeket! De a süteményemet azért, remélem, megkóstoljátok? A barátnőtöknek nagyon ízlett! Ezzel az asztalra tett egy tálca citromsárga macaront, és visszament a bolt első részébe. Pár másodperccel később Bogi átszellemülten szagolgatott egy sütit. – Te nem eszel? – kérdezte Hangát, aztán egy falatra eltüntette a macaront. – Á, mandulaallergiám van. Két ilyentől simán kinyiffannék. Szóval egyél helyettem is nyugodtan… – felelt Hanga, de közben már a pénztár felé fülelt. Elképedve figyelte, ahogy Eszti egy kisebb vagyont hagy a pénztárban az aláírt lila pólóért cserébe. – Lehet, hogy mégis megkérdezem, mennyibe kerül – hallotta a háta mögött Bogi hangját. Hanga megfordult, és döbbenten látta, hogy a kislány már a kezében tart egy aranytokos telefont, és sóvárgó arccal nézegeti. – De hát most mondtad, hogy nincs pénzed rá! – próbálta visszarángatni a valóságba. – Azért még megkérdezhetem, nem? – csattant fel érthetetlen türelmetlenséggel Bogi. Betömött még két süteményt, megkerülte Hangát, és elvágtatott a pénztár felé. Kovács Noncsi közben talált egy szinte teljes matricáskönyvet, ami sajnos pont kétszer annyiba került, mint amennyi az összes pénze volt. Szomorúan telepedett le a fotelba, hogy megnézegesse. Töltött magának egy pohár narancslét, és a kezébe vett néhány szem süteményt is. Bogi megsemmisülten tért vissza hozzájuk. – Ki sem merem mondani, milyen drága – tette vissza szomorúan a polcra a telefont. – Gyertek, menjünk innen, mielőtt elsírom magam. Hanga azonnal a kijárat felé indult. Ám Noncsinak eszében sem volt hazamenni – most rajta tört ki a vásárlási láz. Felpattant a fotelból, és Marinetta kisasszonyhoz rohant. – Boltos néni, nekem egyszerűen kell ez az album! Tízezer forint lenne, de nekem öt van csak. Nem tudna valami engedményt adni? Vagy megvenném, mondjuk, részletre… Marinetta kisasszony gyönyörű arca hirtelen szigorúvá vált. – Meg ne halljam még egyszer azt a szót, hogy boltos néni! – hajolt le Noncsihoz összeráncolt homlokkal, de aztán elmosolyodott. – Mondjátok inkább hogy kisasszony, az sokkal kedvesebb! Ami pedig az engedményt illeti, nos, azt nem adhatok. Ebben a boltban csak egyszer volt árengedmény – kacsintott Hangára. – Arról viszont lehet szó, hogy most csak a felét fizeted ki. A maradékot meg behozod, amikor lesz pénzed. Vagy esetleg… szóval majd meglátjuk. Hanga legszívesebben megrángatta volna Noncsi kabátját, hogy magához térítse, de a többiek olyan lelkesen helyeseltek Marinetta kisasszony ajánlatára, hogy inkább meggondolta magát. Itt valami nagyon nem stimmel, mondta magában. Nagyon, nagyon nem stimmel valami. És míg a többiek tapsikolva nézték, ahogy Kovács Noncsi aláírja Marinetta kisasszony mappájában az ötezer forintos tartozást, ő észrevétlenül visszasomfordált az olvasósarokba. Kinyitotta az iskolatáskáját, elővett belőle egy papírzsebkendőt, és óvatosan, anélkül, hogy egy ujjal is hozzáért volna, elcsomagolt néhány citromsárga macaront. Hanga egész délután az ablakban ülve várta, hogy Várkony végre hazaérjen. Közben időnként pötyögött valamit a telefonján, mintha csetelne valakivel. Ám mikor végül Várkony megjelent, esélye sem volt, hogy beszéljen vele a boltban történtekről: a fiú Kolossal és Gyulával együtt szó szerint vonszolta magát a fáradtságtól. Csak odaintett Hangának, hogy „majd beszélünk”, aztán eltűnt a házban. A lány előbb megpróbált türelemmel várni, aztán küldött üzenetet, sms-t, de nem kapott választ. Végül nyolc óra körül bekopogott Várkonyék ajtaján. – Ó, a fiúk már lefeküdtek – nyitott ajtót a mamájuk. – Épp csak ettek egy pár falatot. Tényleg, te nem is jöttél ebédelni, Hanga… nem kérsz valamit? – Nem, köszönöm, Bogiéknál kajáltam – füllentett a kislány, aztán nagyot sóhajtva visszament a kis házukba. Jobb híján kipakolta a táskáját: a Különleges Holmik Boltjában zsákmányolt süteményeket egy tányérra tette, időnként megnézegette őket, de semmit nem látott rajtuk. Egyszerű macaronok voltak, láthatólag a legfinomabb fajtából. Végül betette a tányért a kenyértartóba. Aztán nekilátott a leckéjének. Ezzel öt teljes percig elfoglalta magát. Már lefekvéshez készülődött, amikor az anyukája hazaért. – Szia, kicsim, hogy telt a napod? Hoztam pár zsemlét, még reggel vettem… rémes, hogy ebben a porfészekben este hat után semmi nincs nyitva. Gyere, együnk egy pár falatot, aztán még dolgoznom kell egy órácskát – hadarta egy szuszra, és már nyitotta is a nootebookját a konyhaasztalon. Hanga lemondóan nézte őt. – Inkább elmegyek zuhanyozni – mondta, és bevonult a fürdőszobába. Alig tíz perc múlva, amikor vörös loboncát törölgetve visszatért a konyhába, meglepetten látta, hogy anyukája éppen indul valahová. – Vissza kell menned a gyárba? – kérdezte csalódottan. – Nem, csak vennem kell valamit – magyarázkodott az asszony zavartan. – Mit? Hol? Most mondtad, hogy ebben a porfészekben semmi nincs nyitva hat után… – Igen, de talán a trafikban… – Mit akarsz venni a trafikban? – nézett értetlenül a lány. – A ciginek még a füstjétől is rosszul vagy! – Igazad van – vakarta a fejét az anyja, és látszott rajta, hogy komolyan kétségbe van esve. – De akkor mit csináljak? Tudom már! Gyorsan veszek valamit a neten! – De mit akarsz venni? Hallod, anyu, mi lett ilyen fontos hirtelen? – Fogalmam sincs – hangzott sírós hangon a válasz. Hanga döbbenten nézte, ahogy az anyukája kabátban-cipőben visszarogy a gépe mellé, beírja a keresőbe az egyik webáruház címét, aztán, mint az őrült, ide-oda kattingat. A kislány fejében hihetetlen gyorsasággal forogtak a fogaskerekek. Odaugrott a kenyértartóhoz, feltépte a fedelét. – Nyilvánvaló… – suttogta elhűlten. A kenyértartóban üresen ásítozott a kistányér, amire délután a macaronokat tette.