Dália egy közülük: szép, fiatal, van neki vártornya 698 lépcsőfokkal, meg egy kőkorlátos erkélye, amin kikönyökölve lesi, csak lesi az összefutó utakat, hátha felbukkan végre a lovag, hogy megmentse őt. Egyedül lenni ugyanis – ezt a királylányoknál senki sem tudja jobban! – rettentő rossz! Dália tehát vár, ám türelme erősen fogytán: úgy tűnik, a lovagok manapság valahogy megfogyatkoztak. A régi meséket olvasva fél oldalt sem kellett várni, máris érkezett a páncélos, tollforgós szabadító, hogy felnyiszitelje a királylányt molesztáló sárkányt. Sőt, azokban a régi, szép népmesei időkben sokszor nemcsak egy, de mindjárt több lovag is jelentkezett, akik a sárkány után – vagy helyett – egymással is birokra keltek, s végül persze a legbátrabb, legcsillogóbb fegyverzetű nyerte el a toronyban raboskodó vágyott kacsóját. Mondom… Illetve Kertész Erzsi mondja: másként van ez manapság! Dália az erkélyén könyökölve, habos kakaóját kortyolgatva csak vár és vár, de úgy tetszik, hiába. Pedig nála felkészültebb királylány aligha lelhető széles e vidéken, ő ugyanis már régóta TU-DA-TO-SAN készül lovagja érkeztére. Kicsiny szobája nem csupán a királylányok szokásos arzenáljával (40 ruhásszekrény, 20 cipős fiók, 80 ékszeres ládika, mind-mind zsúfolásig tele, plusz az elengedhetetlen óriástükör), de szakkönyvek sorával is fel van szerelve. Az okos királylány ugyanis nem csak úgy hüblehutty várja a lovagját, de nem ám! A mai, modern királylány előtanulmányokat végez a témában, kizárva a kudarc legapróbb lehetőségét is. Dália ennek szellemében már rég kiolvasta (többször is) az ide vágó szakirodalmat, úgy mint „A lovagok 12 típusát, a Várúrnőmimikai gyakorlatokat, A szerenádhallgatás nagy kézikönyvét meg az Elvesztettem zsebkendőmet című romantikus lovagregényt”. Így aztán nem csoda, hogy sóvárogni is úgy tud… De úgy… Mint a huzat! Epekedni viszont még nem volt alkalma, mivel ahhoz kéne egy lovag – ami nincs. Persze joggal bízhatunk szerzőben, aki már a Labirintó című kötetében is biztos kézzel vezette csodás története fonalát, hogy Dália nem marad dalia nélkül. Szó, azaz név szerint, hisz a váratlanul felbukkanó lovagot így hívják: Dalia. Igaz, a hosszú úttól kissé gyűrött, borostás, szakadt, de szerencsére Dália tisztában van vele, hogy „manapság […] oly kevés a lovag, nem bánhatunk velük pazarlóan. Ki tudja, jön-e másik?” Okos lány! Csak épp nem túl szerencsés, mivel Daliáról hamar kiderül, hogy akad véle némi gubanc. Nem is egy! Az még csak hagyján, hogy kissé szakadt és nyűtt (az ilyen lovagot egy talpraesett királylány seperc alatt kisuvickolja), és az sem igazi tragédia, hogy Daliának gőze sincs az etikettről (így a finom célzásként leejtett, kobakján landoló keszkenővel sem tud mit kezdeni), de az bizony már kész katasztrófa, hogy ez a lovag egyáltalán nem királylánykeresőben jár – vagyis abban, csakhogy nem magának, hanem… A folytatáshoz tessék elolvasni ezt a gyöngyházcsillogású, kedvesen kacér, kuncogtatóan bölcs, okosan nevettető meseregényt! Kertész Erzsi, akit az olvasók már rég szívükbe zártak az ő Labirintója által (mely szerintem az utóbbi öt év legjobb meseregénye!), most sem okoz csalódást. Dália és Dalia igazi mai királylány és lovag: aranyosan esendők, bumfordian bénázók, kacagtatóan ölelnivalók – vagyis épp olyanok, mint mi, olvasók. Kertész Erzsi ismét színes, valós, ízig-vérig eleven figurákat tett papírra, akikkel a mai gyerekeknek és felnőtteknek is könnyű azonosulni. A szépen gördülő, rövid fejezetekből álló szöveg méltó társa, hangulatának tökéletes kiegészítője Keszeg Ágnes képsorozata. Ezek az illusztrációk oly pontosan segítik, támogatják, kísérik a mesét, hogy kétség sem férhet hozzá: a két alkotónak közel azonos elképzelése van a királylányságról és annak fonákságairól. A Dalia és Dália kötelező olvasmány minden toronyszobában, lovagteremben, és azokon kívül is! Böszörményi Gyula Forrás: Baárka online