Mikola Emese
Izlandi titkok dzsesszdallamokra
A 10-plusz korosztály igényli a kerek történetet, a mesét, a főhőst, a példaképet, és egy világos végkifejletet. Ez itt mind együtt van.
A Litera gyermekkönyvkritika-pályázatának második helyezettje Mikola Emese lett, Dunajcsik Mátyás A szemüveges szirén című könyvéről írt kritikáját olvashatják.
Ki az, aki felfigyel egy szemüvegesre? Egy másik szemüveges. Vagy az, aki nagyon szeret egy szemüvegest. Nincs ez máshogy akkor sem, ha könyvcímmel, vagy „szemüveges" könyvborítóval találkozik az ember. Valljuk be, hogy e titkos társaság tagjai úgy gondolják, elmélyültebbek a szemüvegteleneknél.
Dunajcsik Mátyás szemüveges szirénjei megfelelnek ennek az elvárásnak. Az elsődleges szemüveges szirén - egy tudományos expedícióra induló hajó neve és védelmező orrdísze - egy szemüvegesre faragott hableány. A második lehetne Atlanta, a tizenkét éves kislány, akit a könyvborító, azaz Glicze Gergő illusztrációja alapján a szemüveges szirénnel azonosítunk.
Atlanta édesapjával lakik egy szigeten, egy világítótoronyban. Semmilyen más intézmény vagy szomszéd család nincs a közelben, csak egy rádió, amin keresztül a környező világítótornyok őreivel tartják a kapcsolatot. A magánynak elég szélsőséges formája ez, és mégsem a kiskamaszok elkeseredettségét ismerjük meg a történetből, hanem figyelni tanulunk. Atlanta látcsövével a környezetét nézegeti.
„Persze jogos a kérdés, hogy mit lehet látni egy világítótoronyból az óceán közepén? –kezdi bemutatkozó monológját az első fejezetben. –De az a helyzet, hogy minél kevesebbet látsz, annál többet veszel észre. Én például... már negyvenkilencféle szelet, ötvenhárom különböző típusú esőt, száznál több felhőfajtát, és hetvenhét féle tengeri hullámot tudok megkülönböztetni." (13.o)
Néhányszor felvetődik a „magány" gondolata, de szinte csak azért, hogy továbbvigyen a környezetre figyelés alapgondolatára.
Amikor ifjúsági regényt veszek, vagyis ajándékozok, mindig két szempont van előttem: a „Hogyan?", vagyis a szöveg igényessége és az író stílusa mellett, megjelenik egyenrangú kérdésként a „Mit?" is. Számomra fontos, hogy mint ajándékozó mit üzenek vagy üzenhetek a gyereknek a regénnyel. Nekem fontos, hogy mit tanul belőle, (bár most ez nem divatos kifejezés az irodalommal kapcsolatban), és lényeges az is, hogy milyen értékrendszerrel szembesítem őt a regényen keresztül. Az írónak le kell tudnia foglalni a kiskamaszt, azaz a szöveg nem lehet se túl bonyolult, se túl szájbarágós, és mindeközben akarva-akaratlanul (szerencsés esetben akarva, de észrevétlenül) - nevel (második ódivatú kifejezés).
Már a" szemüveges" címmel jelzi diszkréten az író, hogy agytágítás is lesz a kaland mellett, de hogy szimultán ismerjük meg a hajózás, a dzsessz, és az óceán világát, arra a bravúrra nem gondoltam volna. Dunajcsik Mátyást tehát ebbe a fentnevezett szerencsés kategóriába sorolom, akinél az olvasás élménye után is maradnak valamivel a kiskamaszok. Megszeretik Leonard Cohen zenéjét, felfigyelnek az utcán a szelekre, vagy hasonló szubjektív, de tudományos igényű megfigyelést végeznek a környezetükben.
Atlanta, a tizenkét éves főhősnő a világítótorony körüli szeleket állatokról nevezi el. Az elefántszél durván döngeti a torony falait, a rókaszél alattomosan hallgat, majd a legváratlanabb pillanatokban belekap az ember hajába vagy csomagjába. A tengeri hullámzást pedig apja lemezgyűjteménye alapján osztályozza. Miles Davis So What-ja egy folyamatosan mozgásban lévő hullámzás, de amikor Sinnerman-t játszik a tenger, nem biztonságos csónakba ülni. (Nina Simone balladai dalának a címe - egy bűnös emberről, akit üldöz a vétke, nagyon zaklatott, el akar bujdosni, de a természet minden eleme egyenként kilöki magából).
A regény kalandos cselekményében kilenc fajta tengeri hullámzás szerepel. A szerző mindegyik dalt és előadót pontosan megnevezi, hogy utána lehessen keresni, mintha egy interaktív játék lenne, és a rajzok mellé aláfestő zene is kerül. Nem érzem ezt öncélú modernkedésnek, a nem csak szövegben való gondolkodást sokkal természetesebbnek veszi e multimédián felnövő korosztály, mint mi.
A kislány megfelelő komolysággal figyel környezetére, tudományos igényességgel szegmentálja és kiszínezi a látszólag monoton világát, (mi is ezt tettük tizenkét évesen), mégsem jut el a csodabogárságig, gyerek marad. Meg tudja rajzolni a tengerésztérképet, de zaklatottságában elnézi a holdnaptárt, felméri a kockázatokat, de nem tudja tétlenül nézni mások szenvedéseit. Veszélybe kerül, megjelenik egy kísértethajó, és szellemek is, de Izland egzotikus világa mellett ezek csak bájos stíluselemek, amik végül persze értelmet nyernek. A rejtély megoldódik, ám a becsempészett fantasztikum csak kiegészíti a hajósok, az északi népek, a tenger - és a szelek világát.
A 10-plusz korosztály, – a borító hátlapján szerepel az egyezményes jel, hogy kinek szánta a regényt a Kolibri Kiadó, – igényli a kerek történetet, a mesét, a főhőst, a példaképet, és egy világos végkifejletet. Ez itt mind együtt van. Nem tudok mit felróni Dunajcsik Mátyásnak. Látszik, hogy hiteles és tehetséges író.
A sok tárgyi tudás és apró felfedezés mellett az érzelmekkel is zsonglőrködik. Megcsillantja őket, pár mondat erejéig elidőz nálunk, és jelzi is, hogy most ez a legfontosabb, de nem él vissza velük. Ha még foglalkozik e korosztálynak szóló irodalommal, Fekete István méltó utódja lehet, hisz természetismeret, lélek és kaland nála is együtt van.
Forrás: litera.hu
Könyvparfé blog
Senki nem mondhatja azt, hogy a skandinávok nem tudnak gyerekkönyveket írni. Azt szeretem bennük a legjobban, hogy nem veszik palira az ifjúságot; nem ijednek meg a rejtélyes dolgoktól, és simán belefér a történeteikbe a misztikum, meg a szellemvilág. A Szemüveges Szirén Izlandon játszódik, és szinte minden olyan elem megtalálható benne, amely magára vonzza az olvasó figyelmét. Igaz is... miket beszélek itt össze-vissza? Hiszen nem is skandináv származású az író, hanem magyar. Dunajcsik Mátyás első ifjúsági regénye igazi csemege a gyerekkönyves piacon, mert egy csodás hangulatú történetet sikerült írnia, amely tele van az izlandi népmesevilág motívumaival. Kicsit mesés, kicsit ködös, kicsit szellemes, emellett megelevenedik a lapokon a Grönlandi-tenger, olvasás közben pedig érezni a hideg levegőt és a csípős szelet.
Főszereplőnk Atlanta, aki Szelesszirten él édesapjával. Édesanyját pár éve elvesztette, de apukájával bensőséges, szeretetteljes a kapcsolata. Életük egyáltalán nem mondható hétköznapinak, hiszen már maga a tény, hogy egy világítótoronyban laknak sem mindennapi. Rádión keresztül tanul és beszélget Kamillával, a tanítókisasszonnyal, szívesen hallgat jazzt és ismeri a környék hajóit. Emellett szereti a madarakat, és meg tud különböztetni negyvenkilencféle szelet, melyeket állatokhoz hasonlít.
A történet Atlanta születésnapjával indít, ajándékba pedig megkapja Szindbád dédpapa távcsövét. Szeret nézelődni a messzi távolba, figyelni a madarak és a hajók mozgását. A tengert szemlélve egy titokzatos hajót vesz észre, melyet napokig nem tud kiverni a fejéből. Hiába kérdezősködik felőle, senki sem látta, senki sem hallott róla. Az események akkor gyorsulnak fel, amikor egy sirályfiókát talál. Látja, hogy a madár mamája egy távoli kis szigetre felé repül, ezért beszáll a Fecske nevű vitorláshajójukba, és utána iramodik. Szeretné gyorsan megjárni az utat, de nem számít a hatalmas ködre, sem a rejtélyes szellemhajó felbukkanására...
A mese rövid, de nagyon olvasmányos, ugyanakkor izgalmas és megható is. Atlanta okos és bátor kislány, de magányos. Élénk fantáziája van, és nem csak a szeleknek ad különleges neveket, hanem a tenger hullámainak is. Ezeket mindig az apukája jazz-lemezgyűjteménye után osztályozza. A dalok nagyon jól illeszkednek a történetbe, hol nyugodtabbak, hol tempósabbak. Érdemes lapozgatás közben meghallgatni őket, ezzel is erősítve az olvasási élményt. Meg ugye Miles Davist, vagy Nina Simonet nem biztos, hogy sűrűn hallgat az ember. A könyv végén megtalálod a zenelistát is, így nem kell végiglapoznod az egészet, ha valamelyiket újra meghallgatnád, de elfelejtetted a címét.
A borító egy kicsit megtréfált, mert azt hittem, hogy a kislányt hívják Szemüveges Szirénnek, pedig a kísértethajó kapta ezt a nevet. Mindegy is, sikerült levennie a lábamról, és bizonyos, hogy nem csak a fiatalokat, de az idősebb korosztályt is képes megszólítani.
Azt hiszem, ha majd Te is kézbe veszed, ugyanazt fogod érezni, mint én. Legszívesebben hajóra szállnál és körbeutaznád az egész világot.
(kép forrása: konyvutca.blogspot)
Mivel egy gyerekkönyvről van szó, az illusztrációk is szerves részét képezik a könyvnek. Gilincze Gergő rajzai egyszerűek, mégis egészen elképesztőek. Bámulatos, hogy a lila és a narancssárga szín együttes használatával mennyiféle érzelmet el lehet érni. A képek tökéletesen illeszkednek a szöveghez, ugyanakkor képesek megfogni a magány, a remény,és az újrakezdés hangulatát.
Szép történet az elmúlásról és az elengedésről. És egy fontos tanulság a végére: ha egy kísértet ijesztően néz ki, még nem jelenti azt, hogy rossz is. Sőt! Néha viccesek és melegszívűek is lehetnek.
|