Az olvasóvá nevelés megalapozásánál  - saját tapasztalataim alapján - az óvodapedagógusnak  két területre kell figyelnie: az anyanyelvi és az irodalmi-esztétikai nevelésre. A kézikönyv mindkét területet részletesen elemzi ok-okozati összefüggésben, gyakorlati tanácsokat és útmutatásokat adva.  

Tapasztalatból tudjuk, hogy a beszéd fejlettsége és az olvasás minősége között szoros kapcsolat van. Az a kisgyerek, akinek a beszédkészsége magasabb szintű, hamarabb és gyorsabban tanul meg olvasni. Az olvasástanítás szakirodalma is régóta hangsúlyozza, hogy az olvasás elsajátításának alapja az életkornak megfelelő anyanyelvi teljesítmény, ezen belül is leginkább a beszédészlelési és beszédmegértési, valamint az ehhez kapcsolódó egyéb folyamatok (Gósy 2000).   

Fontos tehát az életkornak megfelelő szintű beszédészlelés, beszédmegértés, a rövid és hosszú távú vizuális és verbális memória, a vizuális és verbális szerialitás, ritmusészlelési készség, alakazonosítás- és megkülönböztetés fejlesztése. 

Az óvodai előkészítés folyamatában kulcskérdés a nyelvi tudatosság kialakítása. A nyelvi tudatosság fejlődési folyamatában először a szótagolás képessége alakul ki, azután a gyermek elkülöníti a szavakat és mondatokat stb. (A. Jászó 2001). 

Az olvasástanítás egyik legfontosabb feltételének a szakemberek ezért:  

• a fonológiai tudatosságot (a gyermek tudatára ébred annak a ténynek, hogy a beszélt szavak hangokból állnak, és képes ezeket elkülöníteni), valamint 
• a fonématudatosságot (annak tudása, hogy a beszélt szavak építőkövei a fonémák, hogy ezen építőkövek átrendezése, kicserélése más szavakat eredményez) tekintik.  Az óvodai tapasztalat azt mutatja, hogy maga a fonématudat 5-6 éves kor körül alakul ki.

Játékos anyanyelvi képességfejlesztés

A fonématudatosságot fejlesztő óvodai játékos gyakorlatok - melyeket a könyv mellékletében találunk - hatással vannak a későbbi olvasási teljesítményre is, még a speciális igényű (megkésett beszédfejlődésű, speciális tanulási igényű) gyerekeknél is.

Vekerdi Iréne óvodai kísérletei mutattak rá (Török-Vekerdi, 1989.), hogy a gyerekek még iskolába lépésük előtt szilárdan meg tudják különböztetni a beszédhangokat (hosszú és rövid magánhangzókat). A szótagolás egyszerűbb szabályait önkéntelenül is megtartva tudnak az óvodások szótagolni (a szótagolás készsége már 3 éves korban kibontakozik), és 6 éves korra akár 2-3 szótagos szavakat is képesek fonémákra bontani helyes sorrendben. (A teljes programot megtalálhatjuk a könyv 1. sz. mellékletében: Tudatos beszédhallás-fejlesztéssel az anyanyelvi műveltség emeléséért  című programot, mely a hangok felismertetésével, analízisével-szintézisével és a szótagolással foglalkozik.)  

A nyelvi tudatosság kialakításához és annak iskolai megalapozásához nyújt gyakorlati útmutatást – korcsoportonkénti bontásban – a kézikönyv anyanyelv-módszertani része. 

Az óvodás korú gyermek első irodalmi élménye - a mondókák után - a mese. Azért, mert:

• a mese olyan beszéd, amely örömet vált ki a gyermekben, amely a kimondott–hallott szóval, továbbá a szavakon túli érzelmi–mozgásos megnyilvánulásokkal együtte­sen hat rá.
• a mese a szellemi nevelés eszköze (szókincsfejlesztés, irodalmi nyelv és gondolkodás fejlesztése), de hozzájárul  a kisgyermek jó közérzetének kiala­kításához is. 

Ezért fontos - az egyes életkorokban - annak jól megválasztása, a gyermekek személyiségfejlődésének, egyéni szükségleteinek figyelembe vételével. Ehhez nyújt gyakorlati tanácsokat a kézikönyv gyermekirodalmi adaptációs (3. sz. mellélket) és korcsoportonként tárgyalt meseajánlati része (Módszertár - szöveggyűjtemény).