5-10 éveseknek Írta: Kiss Ottó Illusztrálta: Paulovkin Boglárka Kiadó: Móra Kiadó, 2009 Oldalszám: 48 oldal   Kiss Ottó költészete a svéd gyerekversek világával rokon: gyerekhangon, de nem gyerekesen szól a gyerekek gondjairól, örömeiről és bánatairól.  A nagypapa távcsöve című új kötetben a gyerek „főhős” távolról érkezett nagyszülei látogatását, és a látogatás apró eseményeit meséli el. Az olvasó számára ismerős érzéseket keltenek a versek a fizikai és a lelki távolságról, amely az egymástól távol élőket, a gyerekeket és az öregeket elválasztja, de ami az együttlét során fokozatosan összezsugorodik, majd eltűnik. A távolságot felváltja a közelség, és egyre fényesebben ragyog az összetartozó felnőtteket és a gyereket összekötő szeretet. Hétköznapi szeretet ez: a nagymama elnézi, hogy a nagypapa nem hisz Istenben, és úgy gondolja, ezt Isten is megbocsátja, apa meg nagy sportember, de a súlyzózásban úgy elfárad, hogy a súlyzókat már anyának kell az ágy alá visszatenni. A nagypapa távcsöve varázslatos eszköz, belenézve közel kerül a múlt, az emlékek, nagy lesz a kicsiből és kicsi a nagyból. A kötet egyik fő vonzereje a szemszögéből adódó sok-sok humoros felvillanás, amelyet a gyerekolvasók biztosan szívesen fogadnak majd.

 

MAI ROSSZCSELEKEDETEK Egy: kilögyböltem a levest az asztalterítőre. Kettő: összefirkáltam a piros filccel, hogy ne látsszon.   MAI JÓCSELEKEDETEK Egy: segítettem anyának összehajtogatni a ruhákat a mosáshoz. Kettő: segítettem anyának új terítőt választani a boltban, mert a régiből nem jön ki a piros filc. Megállapítást nyert Kovács bácsi szerint tegnap megállapítást nyert, hogy én vagyok a legokosabb gyerek a lépcsőházban. Mivel más gyerek nincs, én nyertem a megállapítást. KILENC VERSSOR Egyszer régen, amikor a nagypapát homlokon csókolta a Múzsa, azonnal írt kilenc verssort, de mind a kilencet a nagymama gyönyörű szépségéről, és amikor ezt a Múzsa megtudta, hát annyira megsértődött, hogy azonnal elrepült Itáliába, és azután már mindig más homlokát csókolgatta.   Kiss Ottó a 2002-ben megjelent Csillagszedő Márió című kötetével rátalált egy stílusra, egy hangra, s ezt a gyerekhangot azóta is sikeresen  szólaltatja meg, akár kislány (mint a Csillagszedő Márióban), akár kisfiú (mint az Emese almájában) verseinek beszélője. Valójában a „hang” már 2002 előtt megvolt, csak fül nem akadt hozzá (akkor Visszafelé hull a hó címen jelent meg a Márió-kötet verseinek fele). Mindenesetre nyolc év alatt értő közönsége akadt a verseknek.   Veszélyes egy hang, egy stílus sikerét, működését megszokni: félő, a működés előbb-utóbb inkább a technika működésévé válik, s a lényeg elvész valahol. Kiss Ottó különböző koncepciók érvényesítésével kompenzálja a fennálló veszélyt. A 2006-os Emese almája „Szép Szó Tár”-ként, vagyis szótárként is funkcionált, s mind „szócikkei” elrendezésével (vagyis a versek alfabetikus szerepeltetésével), mind tartalmukkal a magyar nyelvről (is) szóltak. A nagypapa távcsöve kevésbé „szigorú” koncepcióval bír: a versek annak a két hétnek történetét mesélik el, amíg a nagyszülők a beszélő kisfiú családjánál vendégeskednek. Ez a két hét némi idegenkedéssel indul („Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni” – mondja megérkezésükkor a kisfiú), de aztán nagy összebarátkozások ideje lesz. „[U]gyanolyan, mint én,   csak sokkal magasabb,   és nemcsak értelmes dolgokról beszél,   hanem értelmetlenekről is.   Ebből lehet tudni, hogy ő már felnőtt” – tudjuk meg a nagypapáról.   A nagymamával pedig azért lehet összebarátkozni, mert   „ő nagyon finoman tud főzni,  én pedig nagyon finoman tudom   megenni, amit főzött”. A két hét továbbá  arra is alkalmas, hogy a nagypapa megtanuljon bánni a  számítógéppel, hogy a házban lakó dühös Kovács bácsi kissé megszelídüljön, és persze hogy a nagypapa távcsövével láthatóvá váljék a múlt… A negyven versben vissza-visszatérő motívumok közül nem csupán a nagypapa távcsöve bír mélyebb, metaforikus értelemmel.  Ám a kockadinnye felbukkanásánál (amelyről kiderül, hogy valójában egy tök, és hogy soha többé nem vesznek olyat) fontosabb egy merőben új motívum: a kisfiú istenhite. Ez a hit – amely nem csupán a gyermeki mágikus gondolkozás eredménye, hanem a család mindennapjainak része – legalább öt versben szerepet kap (Éjszaka mindenkinek aludni kell; Nagypapa nem hisz; Indulunk a templomba; Oltár, valamint a kötetzáró Reggel kihallgattam anyáékat, amelyben a kisfiú így fohászkodik:   „drága kedves Jóistenem,  ugye hétvégére szép idő lesz?” – ugyanis épp azt hallgatta ki, hogy „ha hétvégére szép idő lesz,  elmegyünk a nagyiékhoz”).   És valószínűleg a Mai rosszcselekedetek, illetve Mai jócselekedetek című páros is ide számolható: leginkább azok a gyerekek szokták számba venni napi jó és rossz cselekedeteiket, akiknek hittanórán felhívják ennek jelentőségére a figyelmüket. Kiss Ottó természetesen rendkívül bájosan relativizálja a „jó” fogalmát. A kötetet Paulovkin Boglárka illusztrálta, mint annakidején a Csillagszedő Máriót is. Öröm, hogy ezúttal színes képek társaságában jelentek meg a versek: a képek humora jobban érvényesül, s melegebb-barátságosabb az összhatás.