Az ősz utolsó meleg estéjén Panka tárva hagyta az összes ablakot, és átment Csiribíhez, hogy hintázzanak egy jót a nagy fenyőfa ágain. Panka vitt magával egy kis bodzaszörpöt és áfonyás lepényt is, hogy legyen mit majszolgatni. Persze a két szomszédban lakó mókusgyerek, Jocó és Emma is melléjük telepedett. Ültek az ágon négyen, lógatták a lábuk, himbálóztak, falatoztak. Az első csillagok a magasból nevettek rájuk, lenyújtották feléjük a csillaghálót, amit éjjelente szőnek. A tündérek átlibbentek a hálóra, azon hintáztak, lengedeztek. Aztán újra visszaültek a fenyőágra beszélgetni. Késő este volt már, mire belefáradtak a mulatságba. Mókusmama is türelmetlenkedett: ideje volt, hogy Jocó és Emma ágyba kerüljön. A barátok elbúcsúztak, a két mókuscsemete bekúszott az első emeleti odúba, Csiribí pedig hazakísérte Pankát a tölgyfaházba. Aztán ők is jó éjszakát kívántak, és Csiribí hazaszállt. Panka nagyokat ásított, alig várta, hogy ágyba bújjon. Mikor végre magára húzta a takarót és becsukta a szemét, a szoba sarkából gyönyörűséges hegedűszó csendült. Panka csodálkozva felült. Biztos nyitva felejtette az ablakot, és Tücsök Tóbiás éjjeli koncertet ad a tisztás szélén. De nem. Az ablak be volt csukva. Amikor Panka felkapcsolta az éjjeli lámpást, a hegedűszó elhallgatott. De mikor a kis tündér újra leoltotta a fényt, megint megszólalt a különös muzsika. – Egész biztosan a szobában szól – gondolta Panka, és újra felgyújtotta a lámpát.  A hang megint elhalt. Panka értetlenül dörzsölte a szemét. – Lehet, hogy máris álmodom? De nem. Amint újra elsötétedett a szoba, felzendült egy másik dallam a hegedűn. – Van itt valaki? – kérdezte Panka a takaró alól. Válasz helyett hangosabban és még andalítóbban szólt a zene. Szerencsére addigra a hold is megérkezett, és szokása szerint bekukucskált a tündérlány ablakán. A hold fénye megvilágított egy különös alakot a szoba sarkában, a szekrény előtt.  – Tücsök Tóbiás, hogy kerülsz te a szobámba? – nevetett Panka. A hegedűs végre leeresztette a hangszerét, és szigorúan megszólalt:  – Nem vagyok Tóbiás. Nevem Ciripváry Fülöp, hegedűművész. – Ó – nyelt nagyot Panka. – És mit keresel itt nálam? – Mivel holnaptól beköszönt a hideg, téli szállás után néztem. Ez a szoba nyitott ablakkal várt, és senki sem mondta, hogy menjek innen. Így hát mától ez a téli szállásom. – De hát ez az én házam – döbbent meg Panka, és újra felkapcsolta a kislámpát. – Kapcsold le az a villanyt! – mérgelődött Ciripváry Fülöp. – Zavarja a fény a szemem. Aztán kicsit szelídebben tette hozzá:  – Muszáj egy kicsit gyakorolnom. Csak nem akarod, hogy az éjszaka közepén kelljen továbbállnom? – Nem, nem, persze – enyhült meg Panka. – Csak nagyon álmos vagyok. – Hát aludj. Húzok egy kis altatózenét. Panka lefeküdt, Ciripváry Fülöp pedig belefogott egy szép altatóba. De Panka nem tudott aludni. Gyönyörű volt a zene, és a kis tündér inkább felült az ágyban, úgy hallgatta. Később ő is elővette a hegedűjét, és egy szép duettet játszottak együtt. Csak hajnalban sikerült végre elaludnia.  Reggel azonban sok munka várt a tündérlányra, álmosan, kótyagosan ébredt, megreggelizett, és elindult az erdőbe. Ciripváry Fülöp eközben az igazak álmát aludta. Délután ugyan felébredt, és jól belakmározott Panka befőttjeiből, de mire a tündérlány hazatért, ő már újra elszenderedett. Igazán nem akart útban lenni, a szekrény mögötti zugban húzta meg magát. Panka keltegette, de sehogy sem tudta felébreszteni. Csak akkor tért magához, mikor a tündérlány ágyba bújt. Akkor viszont rögtön előkapta a hegedűjét, és gyakorolni kezdett.  – Maradj csöndben, Fülöp. Nem tudok aludni – kérte álmosan Panka a takaró alól. – Egész halkan játszom. Gyakorolni muszáj – mondta a hegedűs megrovóan. Hajnalig tartott a zenebona. Szegény Panka egy szemernyit sem aludt. Reggel olyan álmos volt már, hogy kis híján elfelejtette felhúzni a cipellőjét, mikor útnak indult. Pedig tényleg beköszöntött a rossz idő, kopogósra fagyott a föld a hajnali hidegben. Egérmama nem győzött csodálkozni:  – Nahát, Panka, nem vagy te beteg? Karikás a szemed, és még köszönni is elfelejtettél.  – Ne haragudj, Egérmama, két napja nem aludtam - szabadkozott Panka, és elhatározta, délután feltétlenül megkéri Fülöpöt, hogy költözzön máshová. De amikor a tücsök végre felébredt, hogy megtömje a bendőjét, könyörgőre fogta.  – Ne küldj el Panka. Beálltak az éjjeli fagyok. Ha nincs hol aludnom, tán el is pusztulok. - Tücsök Tóbiás és zenekara szeretettel látna. Már beszéltem is Tóbiással. Szállást is kaphatsz a vendégművészek panziójában. Ott áttelelhetsz. – Én nem állok be semmilyen zenekarba. Szólista vagyok – húzta fel az orrát sértődötten Fülöp. – Akkor ígérd meg, hogy nem zenélsz éjszaka. Szeretnék aludni végre. – Már hogy ígérném? – mérgelődött Fülöp. – A tücskök hegedűje éjjel szól legszebben. Panka se szó, se beszéd, otthagyta Fülöpöt. Kiszaladt az erdőbe, és szerzett két nagy csipkebogyót füldugónak. De hiába dugta be a fülét éjjel, a hegedűszó így is bekúszott a fejébe, és nem hagyta aludni.  A következő nap reggelén Panka hatalmas ásítások közepette ment át Csiribíhez. – Segíts valamit kitalálni – mondta. Csiribí elgondolkozva vakargatta az üstökét. – Majd én beszélek ezzel a tücsökkel – jelentette ki. Együtt mentek vissza a nagy tölgyfához – de csodák csodájára nem találták ott Ciripváry Fülöpöt. - Talán jobb belátásra tért, és odébbállt – reménykedett Panka. Fülöp nem is került elő egészen éjfélig. Akkor azonban előkászálódott Panka szekrényéből, és nekilátott a gyakorlásnak. Panka sírva fúrta be fejét a párnája alá. Később kiköltözött a konyhába, és az éjszakát egy matracon töltötte az asztal alatt.  Reggelre remek tervet eszelt ki. Megvárta, amíg Ciripváry Fülöp elalszik. Akkor előszedte a hangszeres ládáját, és vidám ébresztőt fújt a trombitán. A tücsök rémülten ugrott ki a szekrényből, ahol elvackolta magát. Panka trombitált még egy kicsit, aztán elővette a cintányért. Akkora csinnadrattát rendezett, hogy csak úgy remegett belülről a nagy tölgyfa. – Hát már aludni sem hagyják az embert? – sopánkodott Ciripváry Fülöp. – Dehogynem. Éjszaka annyit alszol, amennyit akarsz! – nevetett Panka, és megrázta a csengettyűit. Ciripváry Fülöp vastag sálat kötött a fejére, és úgy tett, mintha aludna, de látszott, hogy nincs nyugovása. Délután nem bírta tovább, felpakolta a hegedűjét, és köszönés nélkül elviharzott. Panka gúnyosan trombitált utána búcsúzóul. Este, mikor a tündérlány végre elalváshoz készülődött, csengettek. Panka csodálkozva nyitott ajtót. Ugyan ki érkezett ilyen későn? Nem hitt a szemének, amikor Ciripváry Fülöpöt pillantotta meg az ajtóban. A tücsök úgy didergett, hogy még a hegedűtok is remegett a kezében. – Nincs hol aludnom. Teljesen átfagytam. Senki sem akar befogadni. – Azt nem csodálom – mondta szúrósan Panka. – Mindenki nyugalomra vágyik éjjel. – Kérlek, engedj be! Ha kint maradok, végem! – vacogott a tücsök. – Rendben van – bólintott Panka –, de nincs több éjjeli zenebona! Ciripváry Fülöp lehajtott fejjel vonult be a szobába. Egy darabig csendben ücsörgött, de nem bírta soká. Muszáj volt elővennie a hegedűt. Egész halkan pengette csak a húrokat. Panka kiugrott az ágyból. Nagyon mérges volt. Ám mielőtt megszidhatta volna Fülöpöt, megint csengettek. Szarvasbogár bácsi állt az ajtóban, pizsamában. – Ne haragudj a zavarásért – szabadkozott -, csak gondoltam, megkérlek, muzsikálj picit hangosabban. Tudod, az utóbbi időben nagyon rossz alvó lettem. De amióta ilyen szépen hegedülsz éjszaka, mindig sikerül elaludnom. – Nem is én hegedülök – hebegett Panka. Ciripváry Fülöp előlépett. – Jól hallottam, önnek tetszik az éjszakai zene? – De még mennyire – lelkesedett a vén szarvasbogár. – Azóta alszom csak igazán jól. Ennél már csak az lenne jobb, ha közvetlen az ágyam mellett szólna. – De hisz azon könnyen segíthetünk! – ugrott hatalmasat örömében Panka. – Fülöp máris leköltözhet Szarvasbogár bácsihoz. – De ugye napközben nem muzsikál? - aggódott az öreg. – Mert azt nem állhatom! – Megígérem! – húzta ki magát Fülöp, és boldog mosollyal vonult le a földszinti lakásba.

VISSZA PANKA ÉS CSIRIBÍ OLDALÁRA