– Ugyan már, Matild! – dörmögte Margaréta – Viszket a bal orrcimpám, tehát szerda van. Erről kár is vitatkozni. Mindig szerda reggel viszket; innen tudom, hogy meg kell locsolnom Szibillt, a szobapálmát.
– Viszket vagy nem viszket, csütörtök van – ült fel ágyában Matild. – Ma délelőtt fodrászhoz megyek. Márpedig én csütörtökönként szoktam fodrászhoz járni. Soha máskor. Mondtam is magamnak este: Matild, holnap fodrász, el ne felejtsd! Vagyis tegnap szerda volt, ma pedig...
– Szerda van – vágott közbe Margaréta. – Olyan pedig még sosem volt, hogy két szerda jöjjön rögtön egymás után. A szerdák, mint te is tudod, nagyon vigyáznak rá, hogy mindig kedd után következzenek, viszont feltétlenül megelőzzék a csütörtököt, ami ezek szerint holnap lesz, és kész. Egyébként nem tudtam, hogy jársz fodrászhoz. Legalább is sosem látszik...
– Kösz – mondta mérgesen Matild. – Csak tudnám, csütörtökönként miért vagy mindig ennyire undok, Margaréta.
– Talán az orrviszketés miatt – sóhajtott a nővére. – Képzelheted, milyen idegesítő... De szerencsére az csak holnap lesz. Ma még, szerdán pompás a kedvem!
– Na jó, ebből elég – pattant fel az ágyból Matild. – Nézzük meg a naptárat!
– Tudhatnád, hogy évek óta nincs naptárunk, drágám. Minden évben elhatározzuk, hogy veszünk egyet, aztán valahogy mégsem. Talán mert mindig pontosan tudjuk, hogy éppen milyen nap van. Most például azt, hogy szerda...
– Rendben. Akkor kérdezzünk meg valakit! – mondta bosszúsan Matild, és kinyitotta a hálószobaablakot.
– Hé, ti ott! Meg tudjátok mondani, milyen nap van ma? – kiáltott ki a kertbe.
– Mi volna? Hasárnap – vartyogta elégedetten a kerti tó partján heverésző Varancs. Épp túl volt három tucat szúnyogból álló, bőséges reggelijén.
– Szerinted minden nap vasárnap van – legyintett Matild.
– Szerelemcsütörtök – lehelte ábrándozva Ibolya az ablak alól.
– Ugye mondtam, hogy csütörtök? – szólt hátra nővérének a boszorkány.
– Azt kérdezed, milyen nap van? – dugta ki fejét Vakond a bodzabokor alól. – Várjál csak... Azt a földkupacot ott, a veteményesben, tegnapelőtt túrtam – akkor hétfő volt. A másikat, a virágágyásban, tegnap. Ezt itt meg ma hajnalban – tehát: csakis szerda lehet.
– Miket beszélsz! – rikácsolta Harkály az öreg cseresznyefa ágai közül. – Csütörtök van! Biztos megint átaludtál egy napot, ahogy ismerlek!
– Már hogy is volna csütörtök? – szólalt meg ekkor Egér, aki éppen a napsütötte teraszlépcsőn olvasgatott. – Összezavarta a fejed a sok kopácsolás! A napnál is világosabb, hogy szerda van. Az újság is azt írja...
– Miféle újság? – kiabált rá Harkály. – Amióta ismerlek, ugyanazt az ezeréves, agyonrágott hírlapot látom a kezedben. Szerintem nem is tudsz olvasni...
Pillanatokon belül ádáz veszekedéstől volt hangos a kert.
– Ez így nem megy – vakarta fejét Matild. – Mindenki összevissza beszél.
– Szerintem legjobb lesz, ha meghallgatjuk a reggeli híreket – mondta Margaréta. – A rádióban olyankor mindig bemondják, milyen nap van. Ha már nekem nem hiszel....
Ő is kikászálódott az ágyból, aztán a két boszorkány együtt levonult a konyhába. Amikor bekapcsolták a kredencen álló ősöreg rádiót, az először náthás hangon köhögött, aztán recsegő zene hangzott fel valahonnan a távolból, majd váratlanul megszólalt egy remegő hangú bemondó:
– Kedves hallgatóink! Kénytelenek vagyunk megszakítani adásunkat. Kollégáim kora reggel óta nem tudnak megegyezni, hogy ma szerda, Pamélia napja van-e, vagy Zacsek és Kleofánt napja, azaz csütörtök. A szerkesztőségben teljes a tanácstalanság. Addig is, amíg kiderül, kinek van igaza, kérem, hallgassák meg hétfői műsorunk ismétlését.
A két boszorkány döbbenten nézett egymásra.
– Szóval erről van szó. Napkavar! – mondta rövid hallgatás után Margaréta.
– Úgy érted... – bámult rá Matild.
– Pontosan – bólintott Margaréta. – Amikor a vasárnap átbucskázik a hétfőn, a péntek elbotlik a szombatban, a szerda meg – ahogy most is – fogócskázik a csütörtökkel. Ilyenkor teljesen összekeverednek a napok. Nagyon ritka eset, de előfordul.
Kintről akkora hangzavar hallatszott be a konyhába, mintha időközben futballmeccset rendeztek volna a kertben. Éppen a szerda rúghatott gólt, mert az ő szurkolói kiabáltak hangosabban.
– Itt tennünk kell valamit! – mondta elszántan Matild. Kikapcsolta a rádiót, ahol épp a hétfői időjárás-jelentést kezdte felolvasni egy két, esetleg három nappal azelőtti hang, majd ruhája egyik feneketlen zsebéből előhalászta a varázspálcáját.
– Csak óvatosan, drágám! – intette Margaréta.
– Ne aggódj, már a suliban is ötös voltam idővarázslatból – legyintett Matild.
– Én mintha inkább hármasra emlékeznék – jegyezte meg Margaréta, de testvére ekkor már bőszen lengette varázspálcáját, miközben fél lábon ugrálva valami érthetetlen varázsigét dünnyögött az orra alatt.
|