Bizonyos korig a szülő találkozik elsőként az ifjúsági regénnyel, és csak ezt követően kerül a gyerek kezébe. Meg kell a szülőt is szólítani? Azt gondolom, hogy egy jó ifjúsági könyv tulajdonképpen bárkinek szólhat. Lázár Ervin mondta, hogy ő valójában sehányéveseknek ír. Kiadóként nyilván figyelnünk kell arra, hogy kategorizáljunk, segítsük a hihetetlen könyvdömpingben a szülőket, de én alapvetően ódzkodom a kategorizálásától, mert nem biztos, hogy egy gyereknek az arcába kell tolni, hogy ezt most te éppen nem olvashatod. Fontosabb, hogy műfajokban gondolkodjanak a kiadók, és örömteli, hogy azért megjelennek az ifjúsági irodalmon belül is zsánerkönyvek: vannak színvonalas steampunkos vagy épp horrorkönyvek – ezeknek abszolút helye van a szépirodalmi igényességű alkotások mellett. Mondtad, hogy öt éve kezdtek el megjelenni nagyobb számban az olyan magyar szerzők, akik bátor ifjúsági irodalmat írnak. A bátorságuk miben mutatkozik meg? Elsősorban nem szépelegnek, próbálják a valóság árnyoldalait is megjeleníteni. Mindezt olyan nyelvi regiszterben, ahogyan azt a gyerekek látják. Nem dugják homokba a fejüket, hanem úgynevezett tabutémákat is feszegetnek. A Móra Kiadónál építették fel a kollégáim a TABU sorozatot, ahol az első könyv például a családon belüli erőszakról szólt, és aztán sorra jöttek olyan témák, mint a rasszizmus, vagy éppen az iskolai bántalmazás. Persze, egyértelmű, nagyobb piaci sikert lehet elérni olyan könnyed olvasmányokkal, ahol a bimbózó kamaszszerelem meg a partizás az elsődleges téma. De fontosnak tartom, hogy ezek mellett megjelennek olyan igényes könyvek, ahol a tabutémák explicit módon jelen vannak. És mivel van egy ilyen közeg, most már nem pusztába kiáltott szó, ha egy magyar szerző lead egy ilyen kéziratot valamelyik kiadónak. Ennek ellenére úgy tűnik, a magyar ifjúsági irodalom még mindig nem eléggé tabudöntögető. Nyilván, de itthon nagyon friss még ez az irány. A német irodalmon belül például már a 70-es évek óta jelen van az úgynevezett Problemliteratur, és egy nagyon fontos irányzat. A nagyközönség teljes joggal gondolja, hogy még mindig kevés valódi problémákat feszegető ifjúsági regény jelent meg nálunk: két kezemen meg tudom számolni, hány olyan van, amely tényleg próbál reflektálni a mai kamaszokat érintő komoly problémákra. Szerintem azonban öt–tíz év múlva nem az lesz benne a levegőben, hogy hű, de bátortalan. Persze az arányok nagyon eltérőek egy német vagy francia piachoz képest. De ott van például Mészöly Ágnes fontos könyve, a Darwin-játszma, ahol négy diáklány kikészít egy tanárt, vagy a most megjelentKötéltánc, Németh Eszter regénye. A szerzők elkezdtek beszélni a magyar valóságról? Abszolút, noha ennek vannak előzményei. Csak most érezhető egy olyan tendencia, hogy ez a fajta őszinte ifjúsági irodalom egyre több szerzőt érdekel. De persze még jócskán van hová fejlődni, mert csak tucatnyi hasonló könyv van az utóbbi néhány évből. Mennyire importálják a magyar szerzők a nemzetközi trendeket? Én azt látom, hogy néhány szerző folyamatosan figyeli a trendeket, de a többség elsősorban hozott anyagból dolgozik, és hidegen hagyja őket, hogy mondjuk mit csinálnak Németországban ifjúsági irodalom címszó alatt. Az alkotó pedig mártózzon meg a fiatalok valóságában? Nem árt. Az intertextuális lopkodás nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy klasszikusoktól idézünk, hanem ahhoz, hogy mondjuk hiteles legyen egy chatelés, fontos lenne, hogy a szerző használjon olyan szavakat, kifejezéseket, amiket az interneten összehorgászik, mert ma már ez is elvitathatatlan része a fiatalok nyelvhasználatának. És milyen befogadó a célközönség, az ifjúság? Szerencsére nagyon sokszínű. Az a legizgalmasabb a gyermek- és ifjúsági irodalomban, hogy iszonyú sokféle könyvet lehet adni a gyerekek kezébe. Legfőképpen komolyan kell venni a gyereket is. De ez nem azt jelenti, hogy az ifjúsági irodalomnak csak az ő jelenéről kell szólnia. Én például a Millennium expressz-trilógia közepénél járok, és 1896-ban játszódik a történet, de törekszem arra, hogy ez a történelmi kalandregény ne távoli fikció legyen nekik. Olyan témákat igyekszem beemelni a könyvbe, amely ma is érinti őket, mint a kivándorlás kérdése, a kirekesztettség vagy a faji megkülönböztetettség. A nagy kérdés mindössze az, hogy az ifjúsági irodalmat író szerző milyen igényességgel ír, és mennyire tud őszinte lenni az olvasójával. Nincs recept, és nincs olyan téma, amiről ne lehetne beszélni.