No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan, kiment a faluból, bódorgott erre-arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan. Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a róka, s visszafordul, nézi a macskát, nem tudta elgondolni, mi isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő sem látott rókát világon való életében. Mindkettő megijedt a másiktól. No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától nagy szepegve: - Ki légyen az úr? "Ahá - gondolja magában a macska -, úgy látszik, ez fél tőlem!" Mindjárt nekibátorodott, s mondotta nagy büszkén: - Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én Kacor király vagyok. Nincs az az állat, ki ne féljen éntőlem. - Ejnye, ejnye - mondotta a róka -, igazán szégyellem, hogy még a híredet nem hallottam. Egyszeriben meghítta nagy tisztelettel Kacor királyt: legyen szerencséje, látogassa meg az ő szegény házánál, lesz tyúkhús, récehús, lúdhús vacsorára s minden, ami kitelik tőle. - Jól van - mondotta Kacor király -, hát elmegyek veled. Elmennek a róka házába, de bezzeg a róka sürgött-forgott, felvetette a konyhát, sütött mindenféle pompás pecsenyét, kínálta Kacor királyt: - Egyék, felséged, egyék, ne éhezzék, mint otthon. Mikor aztán az ebédnek vége volt, ágyat vetett Kacor királynak, puha ágyat, s Kacor király meghagyta, hogy csend legyen a háznál, nehogy valaki megháborítsa őt a nyugodalmában. Kiment a róka a háza elé, ott járt fel s alá, vigyázott, nehogy valaki bemenjen, de még a háza felé se közelítsen. Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messziről rákiáltott: - Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam alszik Kacor király?! Ha fölébreszted, vége az életednek! Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccu neki, szaladott árkon-bokron által, mintha szemét vették volna ki. Amint szaladt, szembejő vele a medve, s kérdi: - Hát te hová szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek? - Jaj, ne is kérdezze, medve bátyámuram. A róka koma háza előtt jöttem el, s azt mondotta róka koma, hogy szaladjak, mert Kacor király van nála szálláson, s ha felébresztem, vége az életemnek. - Hm, hm - mondja a medve -, na hallod-e, öcsém, sok országot, világot bejártam, de Kacor királynak még a színét sem láttam, de még a hírét sem hallottam. No, csak azért is meglátogatom róka komát, hadd lám, ki az a Kacor király? Elmegy a medve róka komához, s hát róka koma még mindig ott jár-kel a háza előtt, s amint meglátja a medvét, kiált neki: - Jaj, lelkem, medve komám, ne jöjjön erre, mert ha Kacor királyt felébreszti, vége az életének, vége az enyimnek is. De bezzeg megijedt a medve is, megfordult s futott keresztül az erdőn, mintha szemét vették volna, meg sem állott, míg a nyulat utol nem érte. Hát mire odaért, ott voltak a nyúl körül mindenféle állatok, szárnyasok s szárnyatlanok. A nyúl beszélt nekik Kacor királyról, s az állatok rémüldöztek. - Jaj, istenem, mi lesz velünk, ha Kacor király fölébred, s elindul az erdőbe! Volt ott mindenféle állat, farkas, szarvas, őz, varjú, sas, holló, s mind szörnyen meg voltak ijedve, nem tudták, hogy mit csináljanak. Azt mondja egyszer a nyúl: - Mondok én valamit. Álljunk össze, ahányan vagyunk, csináljunk nagy vacsorát, s hívjuk meg Kacor királyt; ha róka komához eljött vacsorára, eljön mihozzánk is. - Biz' az jó lesz - mondotta a varjú -, én, ha megbíztok bennem, elmegyek róka komához, s meghívom Kacor király őfelségét. Bezzeg hogy megbízták, hogyne bízták volna, hadd menjen a varjú. Elmegy a varjú róka komához, köszönti illendőképpen, mondja, hogy mi jóban jár. - Jól van - mondja róka koma -, mindjárt bemegyek, megnézem, hogy felébredt-e, s elémondom a kívánságotokat. Bemegy róka koma, s hát éppen akkor dörzsöli a szemét Kacor király, nagyokat nyújtózkodik, hogy ropogtak belé a csontjai. - No, mi hír, barátom? - kérdi Kacor király. - Felséges királyom - mondja róka koma -, itt van egy varjú. Minden rend- s rangbéli állatok küldték ide, hogy meghívják felségedet vacsorára. Kacor király megpödörte bajuszát, s mondta róka komának: - Jól van, mehetsz. Mondd a varjúnak, hogy elmegyek. Visszarepül a varjú nagy örömmel a többi állatokhoz, s jelenti Kacor király üzenetét. Hej, uramteremtőm, egyszeriben nagy tüzet raknak az erdő közepében! A medve hozott ökörhúst, a farkas lóhúst, a sas mindenféle apró madarakat, a nyúl felcsapott szakácsnénak, forgatta a nyársat, sütötte a drága pecsenyéket; a többiek körülállották a tüzet, úgy várták Kacor király őfelségét. Aközben Kacor király is nekikészülődött, jó hegyesre kipödörte a bajuszát, s elindult róka komával a vendégségbe. Eléjükbe jött a varjú, s úgy mutatta az utat, de a világ minden kincséért sem mert volna leszállni a földre, hanem repült egyik fa tetejéről a másikra, s úgy károgta: - Erre! Erre! Egyszer meglátják Kacor királyt, amint jő róka komával. Hát uramteremtőm, ahány állat ott volt, mindannyinak inába szállt a bátorsága. - Jaj, jaj - kiabált a nyúl -, ott jő Kacor király, még felszúr a bajuszára! - Szaladjon, ki merre tud! - kiáltott a medve, s azzal nekiiramodtak, szaladtak, ahányan voltak, annyifelé. Hogyha azok a bolond állatok el nem szaladtak volna, az én mesém is tovább tartott volna. Forrás: Mesélj nekem - Mindenféle állatokról