- Igen. És élnek ebben a sok különböző országban anyukák és apukák is, akik ugyanúgy dolgoznak a munkahelyükön, mint a magyar anyukák és apukák. - Például híreket mondanak a tévében és a számítógépen írnak? - Igen, van, aki azt csinálja. És van, aki irodában dolgozik, mint Bori anyukája. Hát most képzeld el, hogy ez az iroda nem Magyarországon, hanem egy másik országban van. - És akkor Bori anyukája sokat autózik minden reggel a munkahelyére? - Nem, mert ez az ország, amit úgy hívnak, hogy Kanada, nagyon messze van, és nem lehet autóval menni. Ezért aztán Boriék úgy döntöttek, hogy az egész család elköltözik ebbe a messzi országba. - Ajjaj! És akkor hogy fog a Bori óvodába járni? Repülővel? - Nem kicsim, Bori jövőre már nem a te óvodádba jár majd, hanem egy kanadai óvodába. Nem tehetek róla, de kibuggyantak a könnyeim, mert ettől nagyon szomorú lettem. Ha Bori elutazik, akkor már nem is leszünk barátok? Akkor ki lesz a barátom? Ki mászik föl velem a mászókára, amíg Palkó lent őrködik? És ki engedi meg, hogy fölpróbáljam az igazi királylány-koronáját a saját fejemre? Elkeseredtem. A mamám megölelt, jó szorosan, és az ujjaival törölgetni kezdte a kibújó könnyeimet. A fülembe suttogott. - Attól, hogy messze lesztek egymástól, a barátság nem múlik el! Hiszen Sophie baba is a barátod, pedig ő sem Magyarországon lakik. Az a fontos, hogy sokat gondoljatok egymásra, és jól jegyezzétek meg, ha valami fontos történik veletek, hogy legközelebb, ha találkoztok, el tudjátok mesélni egymásnak. - Akkor Bori nem utazik el mindig örökké? - Nem, nem örökre utaznak el, hanem három évre. Addig tart Bori anyukájának a munkája Kanadában. Utána hazajönnek. - De mama, a három év az nagyon hosszú idő, azalatt rengeteg minden történik, és nekem nem fér bele annyi minden a fejembe. - Ebben igazad van, Lolám. De tudod, mit...? Azt hiszem, van egy ötletem! Másnap délután a mamám előhúzott a táskájából egy kis noteszt. Vékony barna könyvjelző fityegett benne és arany színű virágok díszítették a borítóját. Még soha életemben nem láttam ilyen szép füzetet! – Ez a tiéd, Lola. Hármat vettem belőle, egyet neked, egyet Borinak, egyet pedig Palkónak. Emlékszel Pöttyös Pannira és Tamarára az egyik kedvenc mesekönyvedből? Amikor Tamara elköltözött, lerajzolták egymásnak a kalandjaikat. Hát rajzoljatok ti is naplót egymásnak Borival és Palkóval! Aztán karácsonykor elkülditek a füzeteket, és abból megtudjátok, hogy mi minden történt a másikkal, amíg nem találkoztatok. – És ha hazajönnek a nyári szünetben, újra látjuk egymást? – Majd meghívjuk Borit és Palkót játszani, hogy együtt lehessetek ti hárman. – Felpróbálhatom Boriska aranykoronáját is? – Hát, ha megengedi neked, akkor igen, felpróbálhatod. Palkó pedig újra őrködhet a várkisasszonyokra. Mire ezt megbeszéltük, fölszáradtak a könnyek az arcomról. Megsimogattam az arany virágokat. Jó illata volt a naplómnak. Kinyitottam, és nagyot ugrottam örömömben. A füzet első lapjára egy fénykép volt beragasztva: Bori, Palkó és Lola. Az óvoda triom... tlium.. triumvirátusa!