A Maléna kertje című gyerekkönyved főhőse Füge Maléna egy magányos kislány, akinek egy ezeréves tücsök a barátja. Te milyen kislány voltál? Van hasonlóság köztetek Malénával? Milyen voltam? Vékony, félénk és elkalandozó. Amikor iskolába kerültem, komoly feladat volt számomra, hogy arra figyeljek, ami történik, és ne arra, amire gondolok. Ahogy az is, hogy ne féljek a többiektől. Miközben természetesen lettek barátaim, akikkel jókat játszottunk iskola után délutánonként a Városligetben. Csak most látom, hogy az iskola, az, hogy megfeleljek az elvárásoknak, mennyi szorongást okozott akkor nekem. Soha nem unatkoztam, rengeteget olvastam, és mindenféle dolgot készítettem – bábokat, növényekből képeket, felfűztem a gombokat színek szerint, és sokat festettem és rajzoltam. Szerettem megfigyelni a természet apró részleteit, a rovarokat, a madarakat, a növényeket. Sokat voltam egyedül, pedig voltak testvéreim, nagy és vidám és zajos nyüzsgés vett körül, de szerettem elvonulni, ha lehetett. Nyolc évig zongoráztam. És írtam is, körülbelül 10-11 éves koromtól. Kis, versszerű szövegeket, és néha egy-egy történetet. Tücsköm nem volt, de volt egy tőlem távol élő karmester édesapám, és egy nagyon bölcs nagyapám. És egy másik, aki rengeteget mesélt nekem és öcsémnek fejből. Az, hogy Szibill és az édesapám is karmester, írás közben fel sem tűnt nekem, hiszen Szibill egy Szibilla átirat. Egy interjúkérdés tudatosította bennem az összefüggést. Maléna nem én vagyok kislánykoromban, de valószínűleg sok mindenben hasonlítunk egymásra. Mielőtt megírtad volna a Kréta-rajzot, ami Maléna egy hetét örökíti meg, te is elutaztál Krétára, anyagot gyűjteni. Mindig ilyen gondos kutatómunkát végzel, mielőtt megírsz egy könyvet? A valóságot a képzelettel keverni izgalmas és felelősségteljes mutatvány, Ovidius és Hoffmann talán a legnagyobb mesterei ennek. Egyfelől hiszek benne, hogy egy könyv elvontabb tartalmai csak akkor hitelesek, ha a pásztortáska és a vörösbegy is pontosan olyan, amilyen egy pásztortáska vagy egy vörösbegy. Ha nem vagyok pontos egy bronzkori lelettel kapcsolatban, ki hiszi el nekem, hogy Szibill, a beszélő tücsök létezik? Vagy azt, hogy az időt bezárni nem okos dolog? Másfelől ebben az esetben a helyszínen zajló kalandokra is szükségünk volt – hiszen az útra Simonyi Ceciliával együtt mentünk –, a fények, a színek, az illatok, az ízek, a helyszínek, történelmi információk mellett arra is, hogy belekeveredjünk egy görög keresztelőbe, vagy, hogy feltörje a lábunkat a cipő. A Kréta-rajz három naplójából persze csak az egyik zajlik Krétán, nagyon fontos a másik két gyerek naplójának színhelye is. Luca egy kicsi Nógrád megyei faluban tölti az időt, Janó pedig csupán pár napra jut el a Balatonra, a többi napját otthon tölti. A Maléna-napló persze nem a mi krétai hetünk átültetése az ő életébe, az útvonal is egész más, mint ahogy mi megtettük, és vannak olyan helyszínek is, ahová mi nem utaztunk el. Írás közben térképpel kellett megterveznem az ő családjuk útját és napjait, hogy minden úgy jöjjön ki, ahogy a történet belső eseményeinek is megfelel. A nógrádgárdonyi kalandok nagy része azonban valóban velem történt meg – ha nem is épp úgy, mint a Luca-napló tanúsága szerint, de majdnem így. A helyszín azonban nem csupán emlékállítás gyerekkorom egyik meghatározó színterének. A három napló három kapaszkodási pontot mutat be, három megtartó gyökeret három kiskamasznak – a szárnyra kelés előtt. Janót – a legszerényebb körülmények között élő gyereket – a családja, méghozzá félárbócon lévő családja veszi körül szeretettel. Luca Magyarország egyik nehéz időket élő csücskébe jut el távolabbi rokonaihoz, ahol egy munkanélküliséggel küzdő nagycsalád küzd a talpon maradással, mindezt a hagyományok, a közösség megtartó ereje segítségével. Maléna naplója az európai bölcsőt mutatja be, azt a két főgyökeret, amit görög-római, illetve zsidó-keresztény hagyománynak szokás nevezni. Az ő naplója egyfajta szintézis, amelyben a családhoz, a barátokhoz, a magyar és az európai kultúrához tartozás egyaránt megjelenik. Mind a Maléna kertje, mind a Kréta-rajz az európai kultúra gyökereihez nyúl vissza. Mi a tapasztalatod, hogyan fogadják a gyerek-olvasók mindezt, mennyire érinti meg őket? Gondolom, hogy a történeteimben nem az európai kultúra gyökereire figyelnek a gyerekek. Azt hiszem, őket az érdekli, hogy hová tűnt Szibill, hogy Máli talál egy szürke kismacskát, vagy az, hogy milyen repülőn ülni vagy a leprások szigetén bolyongani. Az európai hagyomány mindennek csupán kerete – de hát tudjuk, hogy a forma és a tartalom nem két dolog valójában. Min dolgozol most, mik az írói terveid? Vannak közeli és távoli tervek és munkák. Jelenleg azon vagyok, hogy végre megjelenjen a tavaly elkészült Kályha-kép-regény című könyv, melyben az egykorvolt Galícia multikulturális világa bontakozik ki tizenkét történeten keresztül. A szövegeket Bangó Aliz hucul kályhacsempéi ihlették. Emellett A víz ösvénye című kisregényen dolgozom. A könyv a négy részes Térforgó első kötete. A helyszín Lillafüred, ez a gyógyító, tiszta vidék, ahol a négy elem szimbolikája a természetben és a történetben is megjelenik majd. A szereplők egy igazi mai patchwork-család tagjai. Két távolabbi tervem egyre odázódik. Az egyik a Kövek, macskák, angyalok című esszékötet megírása a kortárs költészet metaforáiról, illetve Klety Sotiriadou kortárs görög költő verseinek fordítása. Lassan egy újabb verseskötet is összeállt, és szeretném valamikor a gyerekverseimet is kötetbe rendezni.