A szöveg dinamikáját a dzsinnek megjelenése és eltűnése adja: az idő-, a tér- és az álomdzsinn három eltérő ’mutert’, ezzel pedig három különböző tapasztalatot is jelent. Az elbeszélésre jellemző a tárgyilagos hangnem, amely nem érzelmeket fogalmaz meg, mindössze ismertet. A narrátor viszonyulása édesanyjához ahhoz igazodik, hogy éppen melyik dzsinn van jelen, noha természetesen vannak dzsinnmentes időszakok is. Utóbbiak sem jelentenek változást, mivel az édesanya nem szűnik meg muter lenni: „Már kiszállt belőle az idődzsinn, és most szomorú, mert hiányzik neki: olyan jó volt nekik együtt. Ezért egy kicsit irigylem, mert nekem is vannak barátaim, akikkel jó együtt, de azért nem olyan nagyon jó, hogy például szomorú legyek, ha nincsenek ott. (16)” A jelenetekből nem összefüggő cselekmény áll össze, hanem apró mindennapi epizódokat olvasunk, amely megmutatja, hogy a gyermek életét teljesen az édesanya függősége határozza meg. A meghatározó tapasztalat, hogy a szülőt kicserélték, és teljesen megszűnik szülőként létezni: „amikor a dzsinnek elrabolják a mutert, mindenféle vicces dolgokat csináltatnak vele. (5)” A viccesnek minősülő dolgok között vannak téves hívások, autóstopp billegő magassarkúban, vagy éppen az édesanya felkutatása azokkal a váratlan vendégekkel, akik hiába vártak a lakásban. Utóbbi epizód látványossá teszi a szöveg egészét átható törekvést, miszerint a dzsinnek által elrabolt anyát meg kellene keresni, azonban ez újra és újra kudarcot vall, a muterből sosem lesz édesanya. „Végigjártuk a vendéglőket, de a mutert nem találtuk sehol, és aztán végül hazamentünk, az egész kompánia, és a muter már otthon volt, és törte a fejét, hogy hol lehetek. (36)” Az időzavarok és az ebből fakadó helyzetek az iskolában, a családban a gyermek számára nem társulnak a szégyen érzésével: „miközben a Zsófi néni épp megpróbálja kicsavarni a kezéből a slusszkulcsot. De a muter nagyon erős, meg ügyes is, és nem hagyja a Zsófi néninek kicsavarni, úgyhogy otthagyjuk faképnél, bevágódunk a kocsiba, és a kocsi kilő, mint a nyíl, vagányul csikorognak a kerekek, áthajtunk a piroson, összevissza kanyarogva kerülgetjük a szembejövőket, mert a muter úgy tud vezetni, mint egy igazi autóversenyző, és kézifékes fordulást is tud.(13)” Anya-lánya kettősét a függőség elválasztja mindenki mástól, így a tágabb családtól (nagymama, édesapa) is, akik hallgatása, aggódó pillantása abból fakad, hogy azzal, hogy az anyáról lemondtak, kívül kerültek a kislány világán. A dzsinnek a gyermek számára mindenre magyarázatot jelentenek, így alakít ki egy releváns és szükségszerűen rugalmas világértelmezést. Ebbe belefér, hogy „a muter épp a fejét püfölte, szóval megállt, és azt mondta a muternak, hogy szálljon ki, a muter meg kiszállt, és engem is kirángatott a hátsó ülésről, és akkor a fater továbbhajtott (5)”. A mindkét szülő által magára hagyott gyermeknek elsősorban azt kell megtanulnia, hogyan navigáljon anyja körül. A történetben előrehaladva ezt a tudást egyre magabiztosabban alkalmazza a névtelen elbeszélő. „Mindegy is neki, hiszen ilyenkor momentán alszik. Régebben párszor megpróbáltam túljárni az álomdzsinn eszén és felébresztettem a mutert, de nem volt jó ötlet. (37)” Mivel nem lehet kiszabadítani a mutert, így csak az álmodozás során képződhet meg a nem ’dzsinnes’ édesanya alakja. Ez sem jelent megoldást: a fantázia ugyanis csak azt tudja létrehozni, amiről ismeretei vannak a kislánynak. Így a gyermek egy alternatív helyzetben is a szülő szerepét fogja betölteni: „Aztán, amikor annak is vége, akkor elkísérem aludni, betakargatom, hogy meg ne fázzon és eloltom a villanyt. (38)” Az illusztrátor Kun Fruzsina volt, aki vizuálisan megkapó világot teremtett. A fakó, elmosódott színek, az árnyékalakok, valamint a borítón szereplő üveg okkersárgájának ismétlődése hatásosan egészíti ki a szöveget. A tördelés és az illusztrációk az áradó, néhol meg-megakadó mondatokkal a történetnek kilátástalan, szürke hangulatot kölcsönöznek. Kevésbé sikeres választásnak tartom a fülszöveget. Szemelyácz János addiktológus-pszichoterapeuta sorai, miszerint „Elekes Dóra írása szépirodalmi eszközökkel mutatja be egy alkoholista anyával élő kislány mindennapjait” a dokumentum felé terelik a szöveg értelmezését. A muter meg a dzsinnek valóban tabutémát tárgyal, de elsősorban irodalmi szöveg, nem pedig egy társadalmi jelenség esettanulmánya. Az ajánlás túl könnyedén kínálja fel a didaktikus értelmezői pozíciót az olvasónak, annak ellenére, hogy maga a szöveg nem törekszik erre. A ’muter’ az alkoholtól, a főhős helyzetéből fakadóan a ’mutertől’ függ; a kislány nem lehet alakítója saját körülményeinek, így a történet nem kap boldog véget. A muter meg a dzsinnek minden epizódja cáfolja a mesei stratégiák sikerének lehetőségét, a lassú, de elkerülhetetlennek tűnő illúzióvesztés uralja a szöveget. A befejezés nem zárja ki a változás lehetőségét, azonban az is világos, hogy a dzsinnek határozatlan ideig maradnak. Móré Tünde Forrás: SZIFONline A tanulmány írója - Móré Tünde - 1987-ben született Miskolcon. Irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem PhD-hallgatója.