Lehetetlen volt nem észrevenni a gyerekeket. A dadájuk kíséretében a Kensington Parkba érkező három szép kisfiú az édesanyjuk által varrott, női blúzra emlékeztető ingecskéket viselt, s hozzá a dédnagyapjuk bírói talárjából készült vörös bársonysapkát. Bizonyára nekik is feltűnt a hatalmas bernáthegyije társaságában arra járó, apró termetű férfi.
A legenda szerint így, magányos kutyasétáltatásai alkalmával ismerkedett meg az akkor már egyre sikeresebb, skót származású író, James Matthew Barrie a Llewelyn Davies fiúkkal, akik a halhatatlan Pán Péter-történet ihletőivé lettek. A gyerekirodalom hőskorának mitológiája ragaszkodik a gyerekszerető író bácsikról szóló történetekhez, pedig ez a történet kissé máshogyan kezdődött.
Nem mintha Barrie nem lett volna gyerekszerető író bácsi. Kortársai számtalan történetet jegyeztek fel arról, hogy hogyan bűvölte el néhány pillanat leforgása alatt a társaságába kerülő gyerekeket, különösen a kalandos mesékre fogékony kisfiúkat. Ha történeteivel nem ért célt, még bűvésztrükköket is bevetett. Izgalmas szabadtéri játékokat talált ki, amelyekben maga is részt vett, sőt a kutyája is, tigrisjelmezbe bújtatva.
Ám Barrie először a fiúk anyját ismerte meg valamely társasági eseményen. Tudta róla, hogy szeretett írója, George du Maurier lánya – az ő egyik regényében szereplő kutya után nevezte el Porthosnak a már említett bernáthegyit –, de ha ez nem lett volna elég, a fiatal nő szabályos arca és eredeti öltözködése is megbabonázta.
Sylvia öt évvel korábban ment feleségül a rendkívül jóvágású Arthur Llewelyn Davieshez, így ők ketten a századfordulós London egyik mintapárját alkották: szépek voltak, fiatalok, és egymás iránti szerelmükből gyönyörű fiúcskák születtek, a Barrie által eredetileg megismert George, Jack és Peter után még kettő jön világra 1903-ig: Michael és Nico. Arthur jogászként kereste meg a pénzt az évről évre növekvő család eltartására, Sylvia pedig páratlan ízlését kamatoztatta akkor, amikor a legnagyobb angol színészek jelmezeit megtervező Ada Nettleshipnek dolgozott. Később fiainak varrott különleges ruhái szolgálnak majd mintául az első Pán Péter-előadás jelmezeihez.
De ahogyan azt az amúgy a tényeket a hatás kedvéért kissé elferdítő, Johnny Depp és Kate Winslet főszereplésével készült hollywoodi film helyesen sugallja, Barrie nem a családanyával esett szerelembe, és nem pusztán azért kereste a fiúk társaságát, mert saját házasságából nem született gyermek, hanem az egész csomag bűvölte el: a misztikus aurájú nagypapa, a széplelkű anya, az eleven, helyes, jól nevelt fiúk. Inspirálták őt, birtokolni akarta őket…
Az örök kisfiú
Pán Péter, mint irodalmi alak története 1902-ben a The Little White Birddel (A kis fehér madár) kezdődik, amelyben már megjelentek a Kensington Park tündérei, akik csak a kapuzárás után bújnak elő, ha már elmentek az emberek, és ott van Pán Péter is, aki még gyermekként szökött meg az emberi lét elől.
A fiú, aki sosem akar felnőni… Máshogy hangzott ez az Edward kori gyermekkultusz légkörében, mint ma, amikor a felnőtté válás egy zavarát nevezik Pán Péter szindrómának.
A kései viktoriánusok eszményítették a gyermekkort, az ártatlanság és jóság életszakaszát, így a kor hangulatát a gyermekek iránti növekvő tisztelet és empátia jellemezte.
Nem lehet véletlen, hogy a 19. század végén és a 20. század első éveiben születtek meg a brit gyermekirodalom azóta is rendíthetetlen klasszikusai, például Stevenson kalandregénye, A kincses sziget, Lewis Carroll nonszensz meséje, az Alice Csodaországban, Kiplingtől az emberlelkű állatok között élő Maugli története, A dzsungel könyve, vagy Milne kisfia játékairól írott mesekönyve, a Micimackó. Barrie műve a Llewelyn Davies fiúknak mondott meséken és velük játszott játékokon alapuló, gyerekeken „kipróbált” mű, ezért képes még ma is megragadni a gyermeki képzeletet. Sőt a maguk Sohaországába visszavonuló sztárok, virtuális világokban élő kamaszok és felnőttek korában szinte példátlan szimbolikus erővel bír.
Könyvjelző Magazin
|