Az bizony nem csoda. A nádas összes többi lakójáról készült már festmény, fénykép, tudományos leírás, a lengéket azonban nem látta még soha senki. Egyedül a Nádtenger lakói tudják, hogy a lengék a nádas nyugalmának őrzői, az itt élő állatok védelmezői.   A pedig kócos barnán lobog a szélben. Vagyis csak a felnőttek haja barna. A csemeték fején vidám zöld hajtások ágaskodnak.   Az első rész - Tavasz a nádtengeren - az ébredő természet évszakában mutatja be a Nádtenger lakóinak kalandos életét, többek között a nádirigók, békák, hattyúk, harácsok és a lengék életét. A lengék a nádas nyugalmának őrzői, az itt élő állatok védelmezői. A lengék teste alig nagyobb, mint egy pitypang bóbitája, a bőrük éppen olyan zöld, mint a nádas, hajuk pedig kócos barnán vagy zölden lobog a szélben. A Tavasz részben megismerhetjük Füttyös Vilkót, a vidám, vakmerő, de melegszívű csintalan gyermekhőst. Tanulságos és humorral teli kalandozásaiban hol egyedül száll szembe az ellenséges hattyúkkal és a harácsokkal, hol pedig barátai vagy Nagyapó sietnek a segítségére.       Zemen Annamária Jó lenne nagynak lenni…, de még kicsi vagyok A könyv modern bájú borítója – Timkó Bíbor tehetségének köszönhető, akárcsak a belső illusztrációk – jó cégér az izgalmas, szórakoztató olvasmánynak. Kettős élményben részesíthetjük gyermekeinket – és persze magunkat –, ha ezt a lenge, azaz könnyed, de nagyon mély üzeneteket tartalmazó történetet olvassuk. Miről is szól a mese? A Locsogó-tó partján, a végeláthatatlan Nádtengerben, amit élőlények sokasága – madarak, siklók, gőték, sokféle rovar, pók, béka – népesít be, élnek a Nádtenger őrzői, a vidám lengék. A lengék feladata, hogy megvédjék a Nádtenger lakóit, őrizzék nyugalmukat. Természetesen a lengéknél sem születik senki rögtön őrzőnek, hanem fel kell nőni a feladathoz.   A történet főszereplője Füttyös Vilkó, a zöldhajú lengefiúcska. Nagyon szeretne már őrzővé válni, de a hagyomány szerint csak az lehet őrző, akit a Buzogányünnepségen azzá avatnak. Az őrzővé avatás alapfeltétele viszont, hogy az ifjoncok haja bebarnuljon. Az avatás alkalmával saját nádirigót kapnak, és attól kezdve a levegőből figyelhetik, őrizhetik a Nádtenger nyugalmát. Ám Vilkó haja csak nem akar sötétedni, míg barátainak már barnul az üstöke, vagyis jó úton haladnak az őrzővé avatás felé. Emiatt aztán ki is csúfolják, fölényesen bánnak vele – jellemző momentum ez a gyerektársadalomban. Örök témából kerekített mesét Berg Judit: a felnőtté válás folyamatát írja le – a gyermek szemszögéből interpretálva. Melyik gyermek ne szeretne felnőtt lenni? Ez az egyik leghőbb vágyuk. A felnőtté válás a szabadságot jelenti számukra. Ahogyan az igazi tündér, Janikovszky Éva megfogalmazta: „Ha én felnőtt volnék, bármerre mehetnék, Amit csak akarok, mindent megtehetnék.”   Füttyös Vilkó is éppen így van ezzel, a felnőttségtől az igazi szabadságot reméli. Mert ifjoncként csupán azzal bízzák meg őt, hogy gyalogosan eljuttassa a híreket a Nádtenger egyik pontjából a másikba.  Az őrzők szerepe különösen fontos. A Nádtengerre ugyanis a legnagyobb veszélyt a tó túlpartján élő harácsok jelentik, akik állandó támadásokkal veszélyeztetik a hatalmas nádvilág lakóinak a biztonságát.  A talpraesett lengefiú rengeteg kalandba keveredik csak azért, hogy bebizonyítsa, zöld haja ellenére ő is képes az őrzői szerep betöltésére. Emiatt többször veszélyes helyzetekbe sodorja magát, még a törvényt is megszegi. Viharsárkányt készít, amivel a levegőbe tud emelkedni, kihajózik a tóra, ami szintén veszélyes és tiltott dolog.   Meggondolatlan és sokszor felelőtlen viselkedése ellenére Vilkó bebizonyítja, hogy rátermett, okos fiú. Zöldhajú ugyan, de nem zöldfülű. Buzogányvetésben is sokkal ügyesebb társainál, ezért Nagyapó megpróbál segíteni elkeseredett unokáján, és hajkenőcsöt ad neki, amitől mindketten színváltozást remélnek.    A várt eredmény (természetesen) elmarad, és nemcsak hogy zöld marad Vilkó haja, de a szer miatt újabb kellemetlenségekbe bonyolódik. Ekkor a bölcs Nagyapó türelemre inti. De hiszen ez a legnehezebb egy gyerek számára, türelemmel várni! Vilkóból nem lehet őr, a mese végén mégis nagy elismerésben részesül. Mert a kis zöldhajú, mint mindig, valamilyen újításon dolgozik, és találmányával, a telepók-hálózattal nagy veszélytől óvja meg a Nádtengert. A lápvilág internetje és riasztószolgálata hőssé avatja a türelmetlen kis lengét. A türelem olyan erény, amelyet idővel (vagyis türelemmel) lehet csak megtanulni. Fontos tulajdonságnak azonban, hiszen az élet akadályainak a leküzdése, a társadalmi kapcsolatok kiépítése nélküle elképzelhetetlen. Berg Judit észrevétlenül tanítja meséjével a gyermekeket a megértésre és a türelemre. Ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy a kitűzött célokat sohasem szabad föladni. Kitartóan és meggyőződéssel kell fáradozni álmainkat megvalósításán. Alapvető nevelési elv ez, korunkban mégis sajnos elsikkad. A gyerekek sokszor célkitűzés és jövőkép nélkül élik technikai ingerekkel terhelt mindennapjaikat. Köszönet Berg Juditnak, hogy burkolt formában, mégis egyértelműen közvetíti ezt az üzenetet. Csak remélem, hogy a szülők is tanulnak Vilkó történetéből – és Lengevár további krónikából.   Kucserka Fanni     De hát olyan, hogy lenge, nem is létezik! Már hogyne létezne! Lengék igenis vannak, csak olyan aprók, és olyan ügyesen rejtőzködnek zöld színüknek köszönhetően a nádasban, hogy még egy tudósnak sem sikerült felfedeznie őket. Hihetetlen részletességgel, gonddal és kreativitással kidolgozott, koherens világ bontakozik ki előttünk, pillanatok alatt mi is ismerősen mozgunk a Nádtengeren. Megismerjük Füttyös Vilkót, a főhőst, aki csak arra vár – és mi is türelmetlenül vele –, hogy végre az ő haja is zöldről barnára változzon, mert akkor őt is felnőtté avatják, és a lengék közösségének egyenrangú tagjává válik.   Várakozás közben pedig csupa kalandban lesz részünk: találkozunk a harácsokkal, a lengék legádázabb ellenségeivel, részt veszünk békaderbin, ahol a lengék összemérik békalovagló tudásukat, és ha van türelmünk kivárni a sort, még pattogatott békalencsét is kaphatunk. Amennyiben pedig bölcs tanácsra vagy csak egy kis nyugalomra vágyunk, keressük fel a Nádtenger mélyén lakó nagyapót!     Zseniális névadásokkal találkozhatunk, például Vilkó, Lile, Füzi, Minyon, harács. Egytől egyig jellemzik a név gazdáját, és olyan tökéletesen illeszkednek a magyar nyelvbe, hogy épp csak picit hangzik furán, nem zökkent ki az olvasásából.   Íme egy közösség, szigorú szabályrendszerrel, királlyal, ünnepekkel, szokásokkal, legendákkal, anekdotákkal, valamint közös céllal és világos feladattal. Ebben a mesében nincsen szó családról, a főhősnek a felnőtté válásért kell megküzdenie, hogy a közösség – ha tetszik, a társadalom – hasznos (sőt, ha lehet, a leghasznosabb, legügyesebb, leggyorsabb, legismertebb) tagjaként ismerjék el. De mint minden jó mesében, hősünk itt is valamilyen hátránnyal indul a többiekkel szemben, jelen esetben ez egy igen triviális külső tényező: az a fránya fűzöld haj csak nem akar barnára változni.     A kalandregény műfajához igazodva Vilkónak ezenkívül számos akadályt kell leküzdenie, hogy bebizonyítsa, nála talpraesettebb és tehetségesebb legény még nem született széles e lengehazában. Jelleme a klasszikus héroszokat idézi: bátor, tettre kész, leleményes, gyors, kíváncsi, viszont rendkívül türelmetlen, büszke, önfejű, sokszor meggondolatlan, vakmerő és elég sértődékeny. Magányos figura ő, mint a zsenik általában, nincsenek segítői, barátai is elhagyják, egyedül a szintén kiközösített nagyapó érti meg őt, illetve a sérült, ezért a közösségből kitaszított ebihal. Bár napjainkban nagyon távoli a hőskorszak világképe, a 7–10 éves fiúk számára életkori sajátosságuk miatt mégis teljesen helyénvaló példakép lehet Vilkó. Azonban egy kissé erőltetettnek hat a tökéletessége, sikerének töretlensége.     Mint ahogy erőltetettnek találtam a mesebeli és a valós világ közti kényszerű megfeleltetéseket, túlságosan egyértelmű utalásokat. Ilyen például a stadionban zajló békaderbi, vagy a telefon- és internethálózatra utaló telepók. Nekem, egy Berg Judit-rajongónak, ezek a poénok üresek maradtak, és hiányoztak az írónőtől megszokott fanyar, kissé gúnyos, ironikus narrátori mondatok, szereplői megszólalások.     Egy rendes hősnek hősnő is dukál, ebben a mesében Vilkó és Lile közt szövődik valami románcféle. Gender szempontból nézve örvendetes, hogy a Nádtengeren a munkamegosztást tekintve nincs jelentősége a nemnek, a lányok nádirigók hátán lovagolva, buzogánnyal és íjjal harcolnak, mint a fiúk. Az viszont kifogásolható a történetben, hogy amikor az egyébként bátor és erős Lile felfedezi, hogy barátja, a legkisebb ebihal eltűnt, csak gubbaszt és pityereg. Vállalva a rá osztott passzív szerepet megvárja, míg Vilkó, a hős segítségére siet, és erős karjainak hála, megoldja a helyzetet, megmenti az ebihalat, és mindent elrendez. De várjuk ki a végét! Ki tudja, a folytatásban milyen kanyart vesz a történet?     A remek üzleti húzás során négybe vágott történet első kötete (Tavasz) után ne habozzunk beszerezni a többit is! Hiszen végre a nagyobbacska korosztálynak szóló izgalmas kalandregény ez Timkó Bíbor varázslatosan finom, humoros rajzaival. Lengevár története megelevenedik e kedves és művészi gonddal készített, gyönyörű, pasztellszínű rajzokon.      (2) Nádtengeri nyár>> vissza a sorozathoz