A cél az, hogy a zsenge korú olvasóközönség, még jóval azelőtt, hogy a saját verzióját kialakítaná, a fontos dolgokról először is a felnőtt világ álláspontját ismerje meg. Például hogy a zoknit nem a kezünkre húzzuk, hanem a lábunkra. Később még eldöntheti, hogy ezt a szabályt követi-e, vagy sem. Akár a mobiltelefonját is tarthatja benne. Az új varródani hasonló sorrendiségről szól, vagyis hogy a gyerek elsősorban az őt körülvevő világ szabályrendszerével legyen tisztában.     A Varró Dániel & Agócs Írisz szerzőpáros könyve, a Nem, nem, hanem tulajdonképpen nem is mesekönyv. Nincs ugyanis hagyományos értelemben vett története, hanem egy-egy dupla oldalon megjelenő, találós kérdésbe rejtett információhalmazt tartalmaz. Olyan problémákról, amik egy kisgyerekben felmerülhetnek (vagy felmerülhetnének) elsősorban a számokkal („Hány keze van anyunak?”), a közlekedési eszközökkel („Hogy jön a nagymama mihozzánk által? Elefántháton?”), az élőlényekkel, az alapvető higiénés szabályokkal, a tárgyakkal, az égitestekkel, a születéssel, az érzelmekkel kapcsolatban. A Nem, nem hanem főleg az óvodáskorúak számára lehet jó választás, mert ugyan esti mesének kevés (a rajzok alapján esetleg újabb mesét szőhet a szülő), de éppen ez a korosztály az, amely vélhetően már kezdi érzékelni a nyelvben, valamint a képekben megjelenő humort. És pont ez a könyv erőssége is: a rövid kérdésekre több (és mindig helytelen) válaszlehetőség után („Hol laktál egészen pici korodban? Tojásban? Ikrában? Gyufásdobozban?”) úgy igazít el, hogy közben meghagyja az olvasónak a gondolkodás lehetőségét is. A megoldáshoz ugyanis már a következő oldalra kell lapoznunk. Néha előfordul azért, hogy rövid időre a felnőtt is elbizonytalanodik. Például azért, mert nem jut eszébe rögtön, hogy mi lehet az, ami „elrepül, ha a kezünk nem fogja” (persze hogy a lufi). Ebből is látszik, hogy egy bizonyos kor után ez már nem is annyira evidens. Mit kell itt ezzel a könyvvel csinálni? Érdemes állatos keksszel kínálni? Vagy bántalmazz vele egy eladót tettleg? Tépd szét, és tedd vissza? Nem, nem, hanem ...... vedd meg!   „Ha mindenki alszik, csak te vagy pont ébren, trombitát kell akkor fújkálni szépen? Csipszzacskót zörgetni? Csámcsogva enni? Nem, nem, hanem pszt-pszt, csöndben kell lenni." A könyv koncepciója a kérdés - válasz, speciális tipográfiával lefojtott négysorosokban. Meglepetésre és rímekre épülő szerkezet. És nem csak a kisdedek meglepetésére: nem ma kezdtem ezt az irodalom-izét, de ha sejtem a rímet, akkor sem tudom pontosan, mi áll a következő lap bal szélén, mert a költő még az utolsó sorok szótagszámával is elviccelődik, hogy az irodalmárok is csak vakarják a fejüket. A csigáért középtájt nagy köszönet, mostantól sok-sok anya napi stressze oldódik azon a ponton. Olvashatom úgy is, hogy a koncepció parodizálja a butaságokat kérdező, nemvicces nagymamát vagy a közepes tehetségű gyermekműsor-vezetőt, tudjátok, ez a bábszínházi sztájl: hát ki eszi meg a nagymamát? A vadász? (Neeeeem.) De mivel egész életünk egyetlen nagy nem, nem, hanem…, több ez ennél. Varró Dániel mindig ironikus, akkor is, ha nem akarja, mindig van két réteg: kedves és karcos, gyerek és felnőtt, klasszikus és trendi, míves és szleng, konstruktív és dekonstruktív benne, de az egészet a német pillanatragasztók megbízhatóságával tartja össze a világ iránti alapvető attitűdje, a naiv szeretet. Ezért tud feledhetetlen gyerekkönyvet írni, és ezért is írhat róla egyetemi társa, olvasója, ismerőse néhol paródiagyanús recenziót. S költészetének ez az újabb fegyverténye is épp annyira költészetnapi, ahogy ma már tizenkettedike van, és ahogy Jakab sem e jeles napon született, pedig nagyon igyekeztem, hanem két és fél órával utána, megjegyzem, apám névnapja s az űrhajózás világnapja.