A történet egy igazi utópikus sci-fi, ami nincs elrugaszkodva a mai valóságtól sem. A regényben ugyanakkor sem a részletes technológiai fejlődés, sem az idegenek nem kapnak nagy szerepet, inkább szól az űrutazás lehetőségeiről, a többi bolygó benépesítéséről, a politikáról és aktuális társadalmi problémákról. Több filozófiai és erkölcsi kérdést is felvet, ezeket alaposan kidolgozta, logikus a felépített a világképe is.   A történetet egy 17 éves fiú szemén keresztül látjuk: Jonas átlagos srác, remek informatikai érzékkel és segítőkész természettel, aki egy úszóedzés alkalmával megismerkedik Rebekával, aki az illegális hackerkedés miatt a marsi büntető- és katonai támaszpontra száműzött nővére után nyomoz. Jonas és barátja, Süti segítenek a lánynak – a két barát nagyon kedvelhető, Rebeka pedig igazi lázadó, bár még fiatal és könnyű befolyásolni. Ellenszenves azonban, hogy ahányszor szóba kerül, szinte minden alkalommal – hacsak gondolatban is – bírálják Süti értelmi képességeit. De ezt leszámítva jól kiegészítik egymást, együtt kezdenek felnőni, együtt tanulják meg, hogy döntéseiknek és tetteiknek következménye van.   A cselekmény nem pörgős, de gördülékeny és érdekes, és bár le lehet tenni, olvasás közben képes kikapcsolni a külvilágot. A kortárs magyar írónőnek, Miklya Annának ez az első sci-fi regénye, de annyira belejött, hogy hamarosan kész a könyv folytatása is, a trilógia második része. A Dühös nemzedék ifjúsági regény, de bátran ajánlható az idősebbeknek is, egyedül a vége volt furcsa, mert egyáltalán nem logikus: aki a szálakat keveri, a leleplezést követően mindent infantilis módon kifecseg, dicsekszik, holott ezzel a saját, évekig tartó munkáját veszélyezteti. Érdekességképpen a könyv borítójának a belső felén alig észrevehetően, de megtalálható Jonas édesanyjának a fiatalkori blogja, egy valóban létező blogoldal, ami kiegészíti a könyvet.