A Dettike közben megtalálta a méhecskés pizsamáját, és épp azzal bajlódott, hogy a lábával beletaláljon a két külön e célra kialakított csőbe.
– Ja, végül is jó fej – mondta, amikor végül sikerrel járt. – A Nettike viszont tényleg uncsi. Folyton csak tanul, meg jól viselkedik. Csavarogni se lehet vele rendesen, mert fél, hogy szöszös lesz, meg koszos. Na de a mostohamamája, na, az egy boszorka. Képzeld, elvarázsolta a Nettike papáját, a Gusztit, hogy ellophassa.
– Hú, de izgi. Honnan tudod?
– Besélte a Neddike – mondta a Dettike, miközben átszuszakolta a fejét a pizsamafelső külön e célra kialakított nyakán.
– És hogyan varázsolta el? – kérdeztem.
– Azt nem tom – felelte a Dettike. ‒ De ha már itt tartunk… Tényleg! Figyuzz csak ide.
‒ Figyuzok.
‒ Jó. Izé. Szóval az a helyzet, hogy én ezt már marhára unom.
‒ Micsodát? – kérdeztem ijedtem.
‒ Hát hogy sose jó, amit csinálok – felelte a Dettike. ‒ Meg sose jó, amit gondolok. Pedig én nem tudok mást csinálni, mint amit csinálok, meg mást gondolni, mint amit gondolok. Mert akkor én nem is én lennék, hanem valaki tök más.
‒ Ki más? – kérdeztem kissé összezavarodva.
‒ Hát pölö a Nettike. Ő pölö mindig azt csinálja, amit kell, meg mindig azt gondolja, amit kell. Tudni akarom, hogyan képes rá. Én akarok lenni a Nettike. Legalább ma estére.
Hetedik fejezet, amelyben Dettike Nettike lesz
Odafüttyentettem a nyüvemet meg a szúmat, mert még mindig nem tudtam, melyikük a varázsló, és melyikük a sima ló, és megmondtam nekik, hogy varázsolják Nettikévé a Dettikét. A szúm engedelmesen biccentett, aztán elővett a zsebéből egy lyukas zoknit, és kétszer beletrombitált. Utána meg a sarkára állt, és azt kiáltotta, hogy „Ukk-mukk-fukk-hehehe!”. És hirtelen minden elsötétült, aztán meg kivilágosodott, és mire kivilágosodott, a Dettike már Nettike volt.
Ott ült az ágyon, orrszarvús pizsamában, a kezében kakaó, és nagyokat pislogott. Rá sem ismertem a szobájára. Minden csupa rend volt és tisztaság. De nem úgy, mint az előbb, az Anyuka balszerencsés végű pakolászása után, hanem még annál is sokkal inkább pláne. Átevickéltem a kulcslyuk túloldalára, és kikukucskáltam, hogy megnézzem, mit szól az átváltozáshoz az Anyuka meg az Apuka. Meglepő látvány tárult elém. A nagyszobában minden a feje tetején állt: a földön ételmaradékkal teli tányérok, könyvek, bugyik és cukorkás zacskók hevertek, az ablakpárkányon félig összegyűrt innivalós dobozok sorakoztak. Az öregistenek eltűntek, és a helyükön ott ült a Nettike mamája, halálfejes-szívecskés hálóköntösben, vele szemben pedig egy széles vállú, nagy bajuszú, tetszetős isten foglalt helyet, akit, mint utóbb kiderült, Bélukának hívtak. Mindketten kártyalapokat tartottak a kezükben, és erősen töprengtek – pláne a Béluka.
‒ Kilencvenkilenc körimöri! – rikkantotta elégedetten a Lédike.
‒ Mínusz nyolcvanhét treffentyű – felelte letaglózottan a Béluka.
‒ A helyedben én passzolnék – mondta kihívóan a Lédike, és a válla mögé dobta nagy, piros haját.
‒ Ki van csukva – mondta a Béluka. ‒ Férfi volnék, vagy mi a szöszmösz.
‒ Hát akkor ide sütizz, bubikám, mert most tarolok – mondta a Lédike, és diadalmasan felcsapott egyet a kezében lévő kártyalapok közül. Egy anyukaféleség volt rajta, halálfejes-szívecskés hálóköntösben.
– A Szív Királynő! – kapott a szívéhez a Béluka. ‒ Kezit csókolom.
A Lédike előrehajolt, és besöpörte maga elé az asztalon heverő összes kártyalapot. ‒ Az enyimék – jelentette ki vidáman.
Ekkor kinyílt az ajtó, és a Dettike lépett be a nagyszobába.
‒ Jó estét – mondta illedelmesen. Aztán beleszimatolt a levegőbe, és elfintorodott.
‒ Szervusz, Nettike, hát te itthon vagy? – kérdezte a Lédike. ‒ Jaj de örülök, hogy látlak, kicsikém, gyere, bemutatom neked a Bélukát.
‒ Jó estét – mondta a Dettike másodszor is, illedelmesen.
‒ Szervusz, Nettike – mondta a Béluka.
‒ Gyere, ülj le hozzánk zsugázni – ragadta magához a szót a Lédike. ‒ Ezt a kört már úgyis megnyertem.
‒ Nem, köszi – mondta a Dettike még mindig szimatolva és fintorogva. ‒ Házit kell írnom. Megígértem a Dettikének, hogy lemásolhatja.
‒ Ugyan már – legyintett a Lédike ‒, mindig az a fránya házi feladat. Ne is törődj vele, kicsikém! Élvezd az életet, amíg fiatal vagyok! Kérsz egy kis túrós-naspolyás szörpit?
‒ Nem, köszi – mondta a Dettike.
|