Az agy fejlődése függ attól, hogy mire használják. Az agy nem biológiailag előre meghatározott idővonalat követve fejlődik, hanem a születés utáni élmények hatására. Csibra Gergely és Gergely György, a CEU Megismeréstudományi Laboratóriumának vezetői nemrégiben rangos nemzetközi díjat kaptak azért a felfedezésükért, mely szerint már a csecsemők is egyértelműen megtanulható tudást várnak el tőlünk, s ez az elvárásuk velük születik.   A kisbaba már néhány hónaposan felismeri az interaktív helyzetek tanító jellegét és elméjét tanulásra kész „üzemmódba” kapcsolja – állítják a kutatók, akik e felismerés mentén dolgozták ki a „természetes pedagógia” elméletét, amely szerintük az emberré válás fontos elemeként a kulturális és szociális ismeretátadási folyamatok fontos alapmechanizmusa. A baba veleszületett érzékenységgel reagál azokra a kommunikációs jegyekre, melyek a másik közlésre irányuló szándékát jelzik (pl. szemkontaktus, megszólítás, tekintetváltás), és e jelzéseket új ismeretek átadására vonatkozó tanítói szándékként értelmezi.[6] Ez a felismerés óriási felelősséget ró mindenkire, aki gyerekek közelében van, hiszen ha a csecsemő agya egyértelműen tanulásra van beprogramozva, nem mindegy, milyen információk, tanítások kerülnek átadásra.   A tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy a csecsemők veleszületett információéhségével nem tudunk mit kezdeni. Kihasználatlanul marad egy olyan időszak, amely többek között arra is alkalmas lenne, hogy a későbbi tanulási/olvasási sikereiket megalapozzuk. Nemcsak a mondókák, ölbéli játékok által közvetített tudáselemek maradnak ki az életükből, hanem lassan a mesék és – olvasás híján – a történetek tanításai is. A történethallgatás helyére lépő hiány, űr pedig különösen veszélyes a gyermekek számára: bármi és bármilyen módon beözönölhet a történetek helyére, hiszen a gyermek védtelenné válik, nincsenek olyan „cölöpök”, amelyek megtartanák őt, segítenék eligazodni az információrengetegben.   Valóban veszélyes spirál ez. Ha a gyermek életéből kimarad a szóbeliséghez kötött információátadás és információszerzés, kevés esély van arra, hogy a későbbiekben felismerje és használja az írásbeliséghez kötött információátadás és információszerzés számára hasznos módjait. Ha nem lép fel az agyban hiányérzet (történetéhség), semmi nem indokolja azt, hogy kereső akció induljon a történetekbe rejtett információk után. Ha megszűnik az egészséges kapcsolat a szóbeli és írásbeli információátadás között (ami azt jelenti, hogy egy adott pillanatban az írásbeli információátadás nem váltja fel a szóbelit), megszűnik annak lehetősége is, hogy a gyermekből olvasó felnőtt váljon. Folyamatosan információk után kutat ugyan (főleg az interneten), de igazán maga sem tudja, mit keres, s ezért nem is találja meg sosem.   A gyermekkor első szakaszában a gyerek rászorul a világgal és önmagával kapcsolatos szóbeli információkra, később azonban önállóan, olvasással is hozzájuk tud jutni ezekhez, ha az igény folyamatosan jelen van benne. A mesehallgatás és az olvasás azon a két ponton kapcsolódik egymáshoz, hogy mindkettőnek ez a fajta információéhség az alapja, és mindkettő az emberi mintázatok megértéséhez visz közelebb. A kettő közötti kapcsolat pedig úgy írható le a legegyszerűbben, hogy a mese a szóbeli információátadással előkészíti az írott szövegen keresztül történő önálló információszerzést, azaz az olvasást.   [6] A csecsemő tanulni akar. [online] <http://www.hirextra.hu/2008/09/29/a-csecsemo-tanulni-akar/>