Ezt követően az olvasástanításban is alkalmaz mondókákat, ringatókat, dúdolókat, csúfolókat, népdalokat, amivel nemcsak a biztonság megteremtése a célja, hanem az is, hogy a gyerekek emlékezzenek arra a korszakra, amikor kisgyermekként még mindenre nyitottan, nagy kíváncsisággal és bátran ismerkedtek a világgal. Iskolai tapasztalatai megegyeznek saját meseterápiás tapasztalataimmal: a mondókázás, az éneklés és a dúdolás a mesehallgatás, a mesemondás és a meseértés előszobája is egyben, ráadásul a mesék érzelmi és értelmi téren egyaránt előkészítik az iskolai tanulást. Bajzáth rengeteg mozgásos játékot használ az olvasástanítás korai fázisában, mert a rímek és a hozzájuk kapcsolódó mozgássorok együtt képesek hatni a gondolkodásra. Ez a módszer a korai dajkarímek tanulása közben szerzett tudáselemek megerősítését szolgálják, vagy ennek hiánya esetén azok pótlását. Honti Mária oktatáskutató szerint ugyanis „A külső mozgás, aktivitás lesz az alapja a belső, gondolkodási műveletekben megjelenő mozgásoknak. A 6-8 éves gyerek könnyen és gyorsan emlékezetébe vés minden olyan szöveget, amelynek ritmusa, zeneisége van. Az emlékezete fel tud venni számára jelentéssel nem bíró szöveget is. A megjegyzendő anyagot még kötnie kell valamihez; helyzethez, ritmushoz, érzéshez, stb.” [1] Érdekes, hogy Bajzáth magukat a meséket nem az olvasás tanításában látja kulcsnak elsősorban, azaz nem olvasástechnikai és szövegértési gyakorlatokra használja őket, hanem egyrészt azoknak a tulajdonságoknak az erősítésére, fejlesztésére, amelyek nélkülözhetetlenek a tanulási folyamatban (megküzdés, kitartás, újrakezdés, reményszerzés, ügyesség), másrészt azoknak az érzékszerveknek a csiszolására, amelyekre a betűtanulásban is szükség van.  Bajzáth tanítónőként mindig mesemondással teremtette meg azt a bizalmi kapcsolatot is közte és a gyerekek között, ami nélkülözhetetlen az együttműködés sikeréhez. Mesepedagógiai módszertanában különösen fontos elem, hogy a mesét annak a hídnak tartja, amin a gyerek elindulhat a családban és az óvodában megismert tanulási módoktól az iskolai tanulás felé.  Az olvasás tanítására, gyakoroltatására és megszerettetésére azonban nem minden népmese-típus alkalmas. Tulajdonképpen kizárólag a rövid állatmesék, a tréfás mesék, a novellamesék, a legendamesék, a rászedett ördög mesék, a falucsúfolók, a hazugságmesék és a formulamesék jöhetnek szóba, mert ezek terjedelmüknél fogva alkalmasak arra, hogy a gyerekek megbirkózzanak velük. A formulamesék azzal szolgálják az olvasástanítást, hogy visszatérő nyelvi fordulataikkal nagyon gyorsan teszik az olvasást sikerélménnyé.[2] Fontos felismerése, hogy az olvasástanítást nem lehet az első osztályban lezártnak tekinteni. Amikor a későbbi tanulmányok során (különösen 5. osztályban) a gyerek újabb és újabb szövegtípusokkal kerül szembe, ugyanúgy meg kell tanítani őt azok olvasására és megértésére.   [1]  Balogh Klára- Honti Mária: Az általános iskolai olvasástanításban leggyakrabban használt négy tankönyvcsalád feldolgozása és elemzése fejlődés lélektani szempontból. 2004 (Tankönyvkutatás) [2] Bajzáth Mária: Tanórán kívüli foglakozások: Mesepedagógiai foglakozások - Mesebeli beszélgető kör,2011. RAABE Kiadó; Tanórán kívüli foglakozások: Mesepedagógiai foglakozások – A Brémai városi zenészek, 2011, RAABE Kiadó; Tanórán kívüli foglakozások: Mesepedagógiai foglakozások – Nevek, 2012. RAABE Kiadó; Együtt a gyermekvédelemben: Meseterápia a gyermekvédelemben – 2012. RAABE Kiadó továbbá www.mesepedagogia.hu