A mítoszok működésének és egyetemességének titkait már többen is megkísérelték feltárni. Carl Gustav Jung archetípus-elmélete és Claude Lévi-Strauss struktúraelmélete szerint a mítoszok azért élik át az évszázadokat, a fordításokból következő nyelvi nehézségeket, és jutnak el teljes életszerűségben a befogadókhoz, mert az emberi psziché legalapvetőbb elemeire épülnek. A mítoszkutatók felfogásában csupán az összetevők mibenlétének értelmezésében mutatkozik különbség. Jung szerint a mítoszok szövegébe bekerült hasonló alkotórészek a tudatalattiban lappangó közös kollektív ösztönvilágból származó képi sémák (archetípusok), Lévi-Strauss viszont úgy véli, hogy a mítoszelemek tulajdonképpen egyfajta nyelvi elemekként működnek; azokhoz kapcsolódnak, azok által fejeződnek ki, és azok logikája szerint épülnek, rendeződnek.
A hagyományos mítoszok hanyatlásának jeleit az európai kultúrában a különböző kutatók más és más időszakban vélik felfedezni. A legelterjedtebb vélekedés szerint a mitológia általános válsága a racionalizmus, valamint az azt követő természettudományos fejlődés idejére, tehát a 18. század vége és a 19. század elejére tehető. És erre az állításra éppen a fantasy megjelenése a bizonyíték. A fantasy összetett jelentésű, lefordíthatatlan elnevezés. Jelentése: álom, agyrém, fantázia, képzelet, képzelőerő, képzelődés, képzelgés, látomás. Talán a „fantasztikum”, „fantasztikus” szavak közelítik meg leginkább, de ezek használatával csöbörből vödörbe kerülünk.
Fantasy és mítosz
A fantasy a fantasztikus irodalom körébe tartozik, mely magába foglalja a horrort és a sci-fit is. A fantasztikus történet ugyanúgy tudatunk legmélyebb rétegeire hat, mint a mítoszok. Azonban a célja nem a hit, helyeslés kiváltása vagy világmagyarázat, mint a mítosz esetében, hanem éppen ki akarja zökkenteni, bizonytalanságba akarja taszítani olvasóját. A fantasztikus hatás lényegét Tzvetan Todorov így foglalja össze:
„A fantasztikum lényege az olvasó bizonytalansága, ingadozása azt illetően, hogy az olvasott történetből mit higgyen valóságosnak, s mit fikciónak.”
Mivel a fantasztikum működése a mítoszra emlékeztet, a modern ember számára éppen az elvesztett mítoszokat pótolja. A leghíresebb fantasztikus irodalmi művek mesterséges mítoszvilágokat teremtenek, de a mítoszokhoz hasonlóan működhetnek egyéb komplex rendszerek is, páldául olyan „filmeposzok” mint a Csillagok háborúja, vagy a Star Trek.
Mitikus hősök az álmítoszokban (Barna Sándor rendszere alapján)
Fő archetípusok
|
A Gyűrűk Ura
|
Star Wars
|
Harry Potter
|
Kiválasztott (Mithrász, Illés, Jézus)
|
Zsákos Frodó
|
Luke Skywalker
|
Harry Potter
|
Bölcs Öreg, Önfeláldozó Mester (Kheirón)
|
Gandalf
|
Obi-wan (Ben) Kenobi
|
Albus Dumbledore
|
Nagy Anya (Thétisz, Szűz Mária)
|
Galadriel
|
Shmi Skywalker
|
Lily Potter
|
Segítő, Társ
(Patroklosz, Enkidu)
|
Samu
|
Han Solo
|
Ron Weasley, Hermione Granger
|
Bolond
(Therszitész)
|
Pippin, Trufa
|
R2D2, 3CPO, Jar Jar Binks
|
Dobby
|
Szélhámos, Bűnbánó Áruló (Júdás)
|
Gollam
|
Lando Calrissian
|
Sipor
|
Esendő Hős (Akhilleusz)
|
Boromir
|
Anakin Skywalker
|
Perselus Piton
|
Gonosz
(Sátán, Ahriman)
|
Szauron (előtte Melkor)
|
Palpatine
|
Tom Denem / Voldemort
|
Talpnyaló (Malchus)
|
Kígyónyelvű Gríma
|
Tarkin
|
Féregfark
|
Bukott „Angyal”, Bűnös Áruló (Loki)
|
Szarumán
|
Dooku gróf
|
Mardekár Malazár
|
Hű szerető
(Pénelopé)
|
Arwen
|
Padmé
|
Ginny
|
Szent (alapító, vagy újraalapító) Uralkodó
(Arthur)
|
Aragorn
|
Leia Organa, Mon Mothma
|
Godrik Griffendél
|
Bölcs Asszony
(Pallasz Athéné, Maat)
|
Galadriel
|
Mon Mothma
|
Minerva McGalagony
|
Tudós
(Um-napistim,
Faust)
|
Elrond
|
Yoda
|
Ollivander
|
A fantasztikus történetek legtöbbször ugyanarra a sémára épülnek.
A kiindulópont: egy hétköznapi, békés, a külső valóság elemeit is magába foglaló helyzet, melynek megszokott mindennapiságát egyszer csak megzavarja valami rendkívüli, megmagyarázhatatlan, szorongást keltő jelenség.
Ezt követően a megmagyarázhatatlan egyre jobban eluralkodik a konvencionális felett, és a hősök megpróbálnak „ésszerű” magyarázatot keresni jelenségeire. Ám mindhiába – végül a realitás mögötti másik, eddig nem ismert, titokzatos univerzum teljesen uralma alá hajtja a korábbi valóságot, s már nem tudjuk többé nem valóságosnak tekinteni.
A fantasztikum működési mechanizmusát tekinthetjük a mitikus szemlélet egyfajta „reconquistájának” – a tudatalattinkban rejtőző ősi kollektív ösztöncsoportok mintegy „visszahódítják” a valóság egy részét, a művek keretei között kinyilvánítva jelenlétüket életünkben és gondolkodásunkban.
|