MESEPSZICHOLÓGIA : A mese bűvölete - A fantázia szerepe a csecsemőkor meghaladásában |
A mese bűvölete - A fantázia szerepe a csecsemőkor meghaladásában
Ahogy növekszik a gyermek önállósága, újabb és újabb kapcsolatai lesznek, egyre többet lát meg a világból. Mivel már sok mindent meg tud csinálni, a szülők is többet várnak el tőle, kevésbé készségesen állnak a rendelkezésére. Ez a változás óriási csalódás a gyermek számára, hiszen azt hitte, hogy mindig csak kapni fog.
Fiatal életének ez a legkeserűbb csalódása, főleg azért, mert pont azok hagyják cserben, akikre igazán nem számított. Ez azonban arra készteti, hogy kifejlődjön benne az a képesség, hogy ha kis mértékben is, de maga elégítse ki bizonyos szükségleteit.
Amikor ez bekövetkezik, újabb feladatok elé állítják a gyermeket, a lehetőségei és esélyei ezek megoldására oly csekélyek, hogy képzeletbeli kielégülésre van szüksége. Csalódásai miatt oly nagymértékben kiábrándulhat önmagából, hogy esetleg feladja minden további próbálkozását, és visszahúzódik a világ elől bezárkózik magába- hacsak nem segít rajta a fantázia.
A teljes és elkerülhetetlen vereségek pillanataiban érzett csalódás és elkeseredés óriási mértékéről tanúskodnak a gyermek dührohamai. Mihelyt azonban el tudja képzelni az adott probléma szerencsés megoldását- fantáziát sző- dührohamai megszűnnek. Ha a gyermek jövőjét nem tudja valamilyen oknál fogva optimistán elképzelni, fejlődése megreked.
|
A fantázia irreális, a belőle fakadó jó érzés azonban valóságos, és ezekből az önmagunkra és a jövőnkre vonatkozó jó érzésekből mindig erőt meríthetünk. Nincs olyan együtt érző szülő, aki gyermekét, ha szomorú, nem azzal vigasztalná meg, hogy a dolgok majd jobbra fordulnak. A gyermeki kétségbeesés határtalan, mert nem ismer fokozatokat. Egyetlen szülő sem ígérhet gyermekének azonban tökéletes boldogságot. Ha viszont mesét mond neki, arra bátorítja, hogy saját használatára nyugodtan kölcsönvehet fantasztikus terveket és elképzeléseket. Ezzel a szülő nem vezeti félre a gyermeket, mert nem állítja azt, hogy az efféle képzelődésnek valóságos alapja is lehet.
A mesék kezdetén a hős kiszolgáltatott azoknak, akik őt és képességeit lenézik. Ahogy a történet előrehalad, a hős gyakran rá van utalva barátságos erők segítségére: föld alatt lakó lényekre vagy varázserejű állatokra. Mire a történet végére ér, a hős legyőzött minden akadályt. A mesékben a hős nem másokat győz le, hanem önmagát és a gonoszságát. A királyok és királynők békésen és bölcsen uralkodtak, és boldogan éltek. Ez volna az érettség lényege is: az ember bölcsen uralkodjon önmaga felett, és akkor boldogan élhet. A gyermek ezt pontosan érti. A mese biztosítja arról, hogy ezt a királyságot egyszer majd el is nyeri, igaz, csak harcok árán. Hogy egy- egy királyság milyen, az függ a gyermekek korától. A legkisebb úgy képzeli, hogy senki sem fog neki parancsolni. Az idősebbeknek már az uralkodás kötelezettségét is jelenti.
A gyermek vágyaihoz képest a realisztikus és behatárolt ígéretek kevésnek bizonyulnak, nem vigaszt nyújtanak, hanem mélységes csalódást okoznak. A többé- kevésbé realisztikus történetek ennél többet azonban nem tudnak nyújtani. Keserű kiábrándulást okoznának a gyermeknek a mesék fantasztikus ígéretei is, ha realisztikus történetben hallaná, és a saját, valóságos életére vonatkoztatná őket. A mesék „happy end”-je azonban Tündérországban valósul meg, vagyis egy olyan országban, amelyet csak képzeletben kereshetünk fel.
A fiúgyermek a mesékben soha nem veszi el apja királyságát. Ha az apa lemond róla, mindig idős korára hivatkozik. Sok mesében a király a lányát adja feleségül a hőshöz, és vagy odaadja fele királyságát is, vagy beiktatja a hőst mint majdani utódját. Ez természetesen a gyermek vágyálma. Sokszor felvetették már: ha a mese irreális reményeket táplál, a gyermek szükségszerűen csalódni fog, és minél jobban csalódik, ez annál jobban fáj neki. De ha ésszerű –behatárolt és időleges – reményeket táplálunk benne a jövőjét illetően, nem csökkentjük sorsára és terveire vonatkozó mérhetetlen szorongásait. Irreális félelmei irreális reményeket kívánnak.
Mivel a mese olyan győzelmet ígér, amilyet a gyermek szeretne, lélektanilag meggyőzőbb minden realisztikus történetnél. A mese azért gazdagítja mindennél jobban a gyermek fantáziáját, mert végső ígéretei találkoznak a gyermeknek a bosszúról és a dicsőséges életről alkotott elképzeléseivel.
Vannak olyan realisztikus történetek, ahol a gyermek bosszút áll valamelyik szülőjén. A gyermek bosszúvágy akkor a legerősebb, amikor lassan már maga mögött hagyja az ödipális helyzetet, és már nem függ teljes mértékben a szüleitől. Ebben az életkorban minden gyermeknek vannak bosszúfantáziái, de világosabb pillanataikban felismerik, hogy ezek a fantáziák igazságtalanok. A bosszúvágy mindig bűntudatot okoz, és felébreszti a megtorlástól való félelmet is.
Növeli mindkettőt az olyan történet, amely a bosszúállás fantáziáját táplálja, és a gyermek csak arra képes, hogy ezeket elfojtsa. Ennek gyakran az az eredménye, hogy kamaszkorban kerülnek elő. A gyermeknek nem elfojtani kell az ilyen fantáziákat, hanem a legnagyobb mértékben kiélvezheti őket, ha finoman elérjük, hogy olyan célpontokra irányuljanak, melyek hasonlók a szüleikhez, de nem azonosak velük.
A mesék tehát minden szempontból hasznos lehetőséget kínálnak a gyermeknek: kiélheti és kiélvezheti a bosszúfantáziáját a történetben szereplő gonosz mostohán, míg a szüleivel szemben egy percig sem kell félelmet vagy bűntudatot éreznie. Milne versében megfogalmazódik, hogy a gyermek félti anyját: ne menjen el nélküle a város végére, mert nem fog hazatalálni.
A felnőtt élvezi a történetet, de a gyermek leglidércesebb szorongását fogalmazza meg: testet ad félelmének, hogy elhagyják. Ezek a művek megingatják bizalmát szüleiben. Egyetlen hagyományos mese sem fosztaná meg a gyermeket attól a biztos gondolattól, hogy a szülő mindent jobban tud. Kivéve, mikor a szülő tévesen ítéli meg gyermeke képességeit. Sok mesében előfordul, hogy a szülő semmire sem tartja gyermekét.
Aztán a történet folyamán bebizonyosodik, hogy tévesen ítélte meg a szülő gyermekét. Ennek a gondolatnak az ébren tartása jót tesz a gyermeknek, mert képességeinek fejlesztésére ösztönzi. Ami a szülő túlszárnyalását illeti, a mesékben gyakran alakját két alakban jeleníti meg: a gyermekei képességét alábecsülő szülő és bölcs öregember vagy állat, aki a mese folyamán hozzásegíti őt a győzelemhez. Jótevője segítségével hősünk néha lehetetlennek látszó feladatokat is meg tud oldani. A nemzedéki ellentétek problematikáját és a szülők túlszárnyalásának vágyát a mese úgy jeleníti meg, hogy a szülő elküldi gyermekét szerencsét próbálni. Kalandjai során a gyermek bemutathatja, hogy rátermett és méltó szülei helyének elfoglalására.
Az ilyen típusú mesék realisztikusan kezdődnek: az öregedő apának el kell dönteni, hogy melyik gyermeke örökölje javait. A mese megmutatja, hogy a feladat megoldható, de csakis emberfeletti hatalmak és másféle segítőtársak közreműködésével.
|
|
-
|