2/ A varázs- vagy tündérmese
„A tündérmesék lelkiállapotokat írnak le képek és akciók segítségével, képekre fordítva le az ember belső folyamatait" (Bruno Bettelheim).
A tündérmesét legpontosabban Vlagyimir Jakovlevics Propp definiálta A varázsmese történeti gyökerei című tanulmányában, mégpedig a mese szerkezete felől (Propp varázsmesének hívja azt, amit a nemzetközi kutatásban tündérmesének neveznek).
„Varázsmesék az olyan műfajú mesék, amelyek valamilyen kár vagy veszteség (elrablás, elűzés stb.) bevezetésével kezdődnek; vagy valami birtoklásának óhajával (pl. a király elküldi fiát a tűzmadárért); folytatódnak a hős otthonról való távozásával, segítőjével való találkozással, akitől mágikus tárgyakat kap, melyek segítségével a keresés tárgyát megtalálja.
A továbbiakban a hősnek az ellenséggel való találkozása (fő formája a sárkányküzdelem) szerepel, majd visszatérés és üldözés.
Ez a kompozíció gyakran tovább bonyolódik. A hős már visszatérőben van, amikor testvérei szakadékba taszítják. Ezután mégis megérkezik, nehéz próbákon esik át, megnősül, és király lesz vagy saját országában vagy apósáéban. Ez a rövid kompozicionális mag, amely igen sok és nagyon sokféle szüzsé alapját képezi". (Boldizsár Ildikó)
"Vajon mit jelent ez a titokzatos gyönyörű szó: tündérmese? Azt, hogy tündérek meséje? Vagy azt, hogy mese a tündérekről? Sokkal többet ennél.
|
Úgy, ahogy például a vers műfaján belül különféle verstípusok vannak, a népmeséken belül is megkülönböztetünk csoportokat: állatmeséket, tündérmeséket, legendameséket, novellameséket, ostoba ördögmeséket, falucsúfolókat, tréfákat és anekdótákat, hazugságmeséket, valamint formulameséket.
A tündérmesék csoportjába azok a mesék tartoznak, amelyeknek legfőbb jellemzője a csoda: a mese tele van csodálatos kalandokkal, csodás tárgyakkal és csodás személyekkel. A tündérmesében nem meglepő, ha a szemétdombon fetrengő, bicegő vasderes egyszer csak beszélő táltos paripává válatozik és a bajba jutott mesehős segítségére siet. Kettesben nem ijednek meg, ha egy-egy sárkány, boszorkány, vagy óriás akad az útjukba; fontos az, hogy kiismerjék magukat a segítőtársak és ellenfelek között, s legyőzve minden gonosz erőt, a fiú elnyerje a királykisasszony kezét, s vele a fele királyságot.
Minden tündérmese erről szól tulajdonképpen: a hős az elindulás után fokozódó néhézségű próbákat áll ki, ezért jutalmul feleséget, rangot és vagyont kap. A mesehős ugyanolyan természeteséggel közlekedik a csodás helyszíneken - üveghegyeken, Óperenciás tengereken és égigérő fákon -, mint a faluszéli erdőben, vagy a ház mögötti kertben.
A tündérmese nem választja szét élesen a valóságot és az elképzeltet, hanem ötvözi, méghozzá úgy, hogy a mesélés ideje alatt, sőt még utána is sokáig, a csoda nem csak a mesehősnek, hanem a mese hallgatójának is hihető lesz..."
Boldizsár Ildikó: Utószó - részlet. In: A három királyleány - Magyar tündérmesék (1999)
A tündérmese egyik legsajátosabb és több szempontból is említésre méltó válfaja a hősmese.
„A hősmesék a mitikus mese vagy köznyelven, a tündérmese műfajának legarchaikusabb csoportját képezik. Azok a mesetípusok tartoznak ide, melyekben a mitikus elemek, motívumok, epizódok a realisztikus elemekhez, motívumokhoz, alakokhoz, epizódokhoz hasonló természetességgel illeszkednek a mese cselekményébe.
A hős (hősnő) emberfeletti, táltos-tulajdonságokkal rendelkezik, előre tudja, hogy mi fog vele történni, természetfeletti segítői vannak, s gyakran valamely nagyszabású, világrengető hőstettet visz véghez. Küzdelme – még ha útja a halálon keresztül vezet is – minden esetben győzelemmel végződik.
A sárkányok, óriások vagy más természetfeletti lények által sanyargatott országra, amelynek végül a hős lesz az uralkodója, kiegyensúlyozott, békés, boldog korszak köszönt.
A hősmesékben nem a lírai momentumokon van a hangsúly, hanem a küzdelmen, a párviadalon. A hős esetleg feleségül veszi a király leányát, de nem szükségképpen és nem szerelemből, hanem hősi cselekedetei jutalma képpen: ezáltal válik a fele-királyság birtokosává, majd a király utódjává” (Kovács Á. 1979: 458).
|
|