Írta: Tamás Zsuzsa Illusztrálta: Radnóti Blanka Kiadó: Naphegy, 2013 Oldalszám: 64    Boldizsár Ildikó ajánlása: „Ki hallott már olyat, hogy egy királyfinak atyja mamusza dönti el a sorsát? Ráadásul ez a királyfi elvarázsolt királyfi, de nem ám úgy, ahogy az a mesékben szokott lenni! Ezt a királyfit belülről varázsolták el, nem csoda hát, hogy kicsit lassan fogja fel a körülötte lévő történéseket. Pedig nem buta – dehogy! nagyon is okos –, csak ki sem lát a szomorúságból. Egy viskóvá roggyant palotában azonban olyan csodálatos társaságra bukkan, hogy még a bánat íze is boldogsággá változik a szájában. Persze igazából csak azért, mert a társaságban ott van a Macskakirálylány is…    Tamás Zsuzsa megindítóan szép szerelmi történetében a líra, a mese és a humor együtt oldják fel a rossz varázslatokat, hogy helyet adjanak a jónak. Mert ki hallott már olyat, hogy egy mesében nem a szerelem győzedelmeskedik?”

 

Tamás Zsuzsa a magyar gyerekirodalmi szcéna meghatározó alakja. A Macskakirálylány című mesekönyve ugyan az első gyerekeknek szóló, könyv formájában is megjelenő alkotása, de egészen biztosan nem az utolsó. A történet egyszerre épít a hagyományos népmesei toposzokra és a kortárs mesék modern dramaturgiai elemeire, humora nagyon friss, nyelvezete lírai, míves, mégis gyerekszemmel is könnyen olvasható. Figurái bájosak, szerethetőek valamint egyszerre realisták és mesébe illőek. Gombos Péter - zsűritag - laudációja: Úgy kezdődik, mint egy népmese. Öregerdő közepén tanácstalankodó királyfi? Hallottunk már ilyenről! De itt el is engedhetjük a régi mesék fonalát, hamar világossá válik, hogy ez akkor is ízig-vérig modern, 21. századi történet, ha nincsen benne mobiltelefon, helikopter vagy épp a szokásosnál zsémbesebb Hófehérke. Tamás Zsuzsa hősei első ránézésre jól éreznék magukat Benedek Elek történeteiben is, de azért ez az öreg király egy kitaposott mamusz megpörgetésével mutat utat szerencsét próbáló fiának, a királyfi meg közös takarítás közben beszéli meg az élet dolgait a port törölgető cicával… S mindehhez nem a tündérmesék rendületlen derűje uralja a kötetet, mert – bármilyen furcsa is ezt kimondani, de – a Macskakirálylány inkább a bánat könyve. Nem csoda, hogy a mese közepén szomorúságversenyt rendeznek mélabús hőseink. Pontosabban a szomorú mesék szépségversenyét. Ebben a versenyben, ha egyszer tényleg megrendezték volna, alighanem Lázár Erviné lett volna a babérkoszorú, nem csoda hát, hogy a hősök mesélte történetek is az ő mesenovelláit idézik meg – ezúttal verses formában. Finom humor, nagy szív, gyönyörű nyelvezet s afféle amarillás, Bab Berci-s, „szuttyongató szomorúság” – Tamás Zsuzsa lázári öröksége ez. De a könyv nem itt, nem így ér véget, a hepiend azért itt is dukál. Ám hogy a derű is beköszönhessen, meg kell mártóznunk a bánatban, sőt néha úgy érezhetjük, egy-egy szereplő talán el is merült benne, talán nem is tud már kikeveredni belőle. De ez a mese arról is szól, hogy mindennek megvan az ideje. Tudni kell, mikor engedjünk el valakit, mikor térjünk vissza hozzá, tudni kell legyőzni a kíváncsiságunkat, ha nincs még itt az ideje egy élethelyzetnek, vagy éppen egy könyvnek, egy történetnek. Tamás Zsuzsa nem siette el gyermekírói debütálását. Tehetségéről sokan tudtak, tudnak, de ez a rövidke könyv is lassan született meg, sok idő eltelt, mire kézbe vehettük. De ha valaki azt mondja, túl sokáig kellett rá várni, akkor nem olvasta elég figyelmesen a Macskakirálylányt. Mert abban benne van: „– Idejekorán? Az azt jelenti, hogy korán? […] – Épp ellenkezőleg, Sárikám! Azt jelenti, »idejében«.” Vannak dolgok, amikhez türelem kell. Nem véletlen, hogy a Macskakirálylány történetét nem a Bánatos királyfi anyukája mondta el. Bár talán övé az egyik legjobb mondat a könyvben, a fiának írt levélben: „…azt a kék bársonynadrágodat, amit már rongyosra hordtál, odaadtam a szomszédnak, Hamargitkának, ő hamarjában príma kis izéket készít belőle, na, mondd már, hát nem tudom, nekem nincs türelmem ilyen kis izéket készíteni…” Ugye, már értjük, miért kellett olyan messzire, az Öregerdő közepére, a legmohosabb lábú, recsegő fa törzsén egy lépéssel túl, de a legsötétebb erdőmélyi feketeségen egy gyertyagyújtásnyival innen keresgélnie a királyfinak, hogy megtalálja a feleségét, s megtanulja, mit jelent az idejekorán.