1. Juharfalvi Emil Kiadás éve: Móra Könyvkiadó, 2015 Oldalszám: 88   Juharfalvi Emil, az égetnivaló svéd fiúcska ötven éve kiáltotta először, hogy „kírem a sapkóm!”. Azóta gyerekek milliói tanulják a gyapjas hajú, ötéves vadóctól a csibészkedés mesterfogásait. Mert Emil valóban kiválóan ért a felnőttek bosszantásához meg a kishúga piszkálásához, és semmi sincs biztonságban körülötte.   Ha rossz fát tesz a tűzre, apja bezárja a Macskaháj tanya asztalosfészerébe, ahol már több tucat figurát faragott ki egy-egy csínytevés után.   Az első kötetben Emil feje többször is beszorul a családi levesestálba, majd gondolkodás nélkül lenyeli a kialkudott zsebpénzét. Máskor zászló helyett a húgát vonja fel a házuk előtti rúdra, aztán egy népes vendégsereg megsiratja, mert halottnak hiszik.   Végül az öreg kancájuk hátán titokban eljut egy népünnepélyre is, ahol „kirúg a hámból”, és még a „puskó”-ja is jó szolgálatot tesz.

2. Juharfalvi Emil újabb csínytevései Kiadás éve: 2013 Oldalszám: 120   Ebben az új kötetben Emil, ha lehet, még vásottabb csínyekkel lepi meg családját és tágabb környezetét. Odáig feszíti a húrt, hogy a falu lakói gyűjtést rendeznek, s felajánlják a pénzt a fiú édesanyjának: küldje rajta Emilt Amerikába. A szerető anya felháborodva utasítja el az ötletet, s így a fiúnak módja van folytatni nagyszabású akcióit. Tudnivaló, hogy ha Emil rossz fát tesz a tűzre, a fáskamrába zárják büntetésül, és ő ott unalmában minden alkalommal egy fafigurát farag. Talán eleget mondunk azzal, hogy e könyvecske során a polcon álló figurák száma huszonhétről százra gyarapszik, és van olyan nap, hogy háromszor is meglakja ezt a zárkát. Nem csoda, hogy magányában olyan ötletek fogalmazódnak meg benne, amelyek a közeli városban is általános rémületet keltenek, és a szó szoros értelmében tűzbe borítják az eget meghökkent lakói felett.     3. Juharfalvi Emil még egyszer Kiadás éve: 2013 Oldalszám: 144 Emil, aki egy dél-svédországi tanyán cseperedik fel, jól ismert figurája a gyermekirodalomnak. Ebben a harmadik könyvben viszontlátjuk a juharfalvi Macskaháj tanyát és jól ismert lakóit. Emil már elérte az iskoláskort, és ügyesen szerepel mint kisdiák, de olvasói szerencséjére nem vált igazi mintagyerek belőle. Kifogyhatatlan leleményességéből egyre újabb és meghökkentőbb csínyekre telik. Ám akik már ismerik, tudják róla, hogy a szíve arany, és ha a helyzet úgy hozza, bátorságával a felnőtteket is megszégyeníti. Legjobb barátjának, Alfrédnak ő menti meg az életét egy hóviharos napon. És akik eddig csak gézengúzként emlegették Emil barátunkat, most már a hőst ünneplik benne.   Both Gabi Astrid Lindgren figurái eléggé különböznek egymástól. Talán Harisnyás Pippié sikerült leginkább. Az elmúlt száz évben kevés nála ismertebb és jobban kitalált kislánykarakter született a világon. De itt van például Juharfalvi Emil, nézzük meg őt is egy kicsit közelebbről! Juharfalva közelében, a Macskaháj tanyán él Emil, aki igazi kópé. Bár még csak ötéves, de máris erős, „mint egy kis ökör”.   Mindig kék sapkát visel a fején, és délföldi tájszólásban beszél. Folyton olyasmit talál ki, amivel bosszúságot okoz a környezetében élőknek. Látszólag soha nem akar semmi rosszat, mégsem úgy sülnek el a dolgok, ahogyan kellene. Szüleivel, húgával, meg egy béreslegénnyel és -lánnyal él a tanyán. Már itt megakadtunk a történetben, mert a mai öt–nyolc éveseknek fogalmuk sincs, mi az a béreslegény, a tájszólás, vagy mit jelent például a pernahajder. Az én ötévesem nem értette, mi az a „cocás”. Kedves olvasók, mi a „cocás”? Valószínűleg egy olyan legelő, ahová a malacokat csapják ki, de ezt én sem tudom biztosan.   Sok-sok komikus jelenetet olvashatunk egymás után, amikor például Emil feje beszorul a levesestálba, vagy lenyeli az ajándékul kapott ötfillérest, vagy amikor kiszökik az asztalosfészerből, ahova az apukája zárja be minden egyes csínytevés után. Emil ilyenkor mindig faemberkéket farag. Már 54 faemberke sorakozik a polcon, ebből sejthetjük, hogy hősünk nem igazán mintagyerek.   Tényleg sokat nevettem a vicces helyzeteken – amelyekben a szerző kifigurázza a felnőtteket is –, de csak addig, amíg egyedül olvastam a könyvet. A gyerekek ugyanis egy csöppet sem élvezték. Unatkoztak a hosszú, bonyolult mondatok, a rengeteg új kifejezés és a teljesen ismeretlen természeti környezet miatt. A fészer, az ól, a puszta és a következetlenül használt tájszavak miatt a gyerekek számára egyszerűen élvezhetetlenné vált az egész történet. A második kötet közepén feladtam a küzdelmet, és nem olvastuk tovább ezt a nagyszerű könyvet, amire bizony alaposan ráférne egy gyerekbarát szöveggondozás.   Meglepő, hogy a Harisnyás Pippiben ugyanezek a mondatszerkezetek és az olykor ismeretlen szavak egyáltalán nem veszik el a gyerekek kedvét az együtt olvasástól. Pippi figurája olyan elemi erővel siklik át ezeken a problémákon, hogy nem akadunk fenn rajtuk. Pedig bizony ott is találkozhatunk hasonlókkal. Természetesen ez nem a nagy tudású fordító és könyves szakember, Tótfalusi István hibája, hiszen a hatvanas években született és vélhetően ugyanakkor fordított szöveg teljesen megfelelt a kor elvárásainak, de az azóta eltelt negyven-egynéhány esztendő sajnos porossá tette ezeket a meséket. Ha elmarad a szöveggondozás és vele együtt a rég várt újrakiadás is, akkor úgy tűnik, várunk kell még néhány évet, amíg a gyerekeim önállóan olvasnak, és annyi ismeretet szereznek a világról, hogy ők is élvezhessék ezeket a lenyűgözően szellemes, okos és bölcs meséket. Forrás: meseutca VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>