A Bartimaeus világa igencsak nyomasztó: a Brit Birodalmat mágusok irányítják, a közembereket manipulációkkal és erőszakszervezeteikkel tartják kordában. No és démonaikkal: seregnyi, különböző erejű és szintű lénnyel - például koboldokkal, dzsinnekkel, afritákkal -, akik egyként gyűlölik gazdáikat (akiknek engedelmességgel tartoznak) és az embereket. A propagandakiadványokkal, ünnepi játékokkal, diadalmas harci jelentésekkel és persze kíméletlen szigorral igazgatott falansztertársadalom képe Aldous Huxley és George Orwell negatív utópiáit idézi föl. E párhuzam annyiban is helytálló, hogy a varázslók kasztjában a saját magába zárkózó politikai elit hatalomgyakorlásának egy lehetséges, jóllehet végletes formája jelenik meg. De Stroud a klasszikus fejlődésregényektől is sokat tanult: a három regény végső soron a szüleitől ötéves korában elszakított, s egy középszerű varázslómesterhez utalt Nathaniel karriertörténetét meséli el, melynek során a tehetséges fiatalember a hatalom és a jólét csúcsaira jut - előmenetelében az általa megidézett és ezért őt szolgálni kénytelen dzsinn, Bartimaeus segíti -, miközben akarnoksága, önzése és bizalmatlansága miatt minden mást elveszít. A történetet három nézőpontból látjuk: a dzsinnéből (egyes szám első személyben), a fiatalemberéből és a (többek között Nathaniel ellen) lázadó Kitty Joneséból (utóbbi kettőnél egyes szám harmadik személyű narrációval). Bartimaeus frivol, a mágusok uralmát és az "Ellenállás" hősiességét egyaránt ironikus távolságtartással szemlélő - s ily módon az ábrázolt világ félelmetességét ellenpontozó - elbeszélésmódja alighanem a siker kulcsa, hiszen mind mentalitásában, mind szókészletében ez áll a legközelebb a megcélzott közönséghez. Mondandóját minduntalan olyan lábjegyzetek kísérik, melyekben Bartimaeus tapasztalatait (szolgált Urukban, Salamon királynak, az aztékoknak, ott volt a történelem minden nagy háborújában) összegzi, és tesz csípős megjegyzéseket az emberi nem természetére. A szövevényes, de a számos előre- és visszautalás miatt felettébb logikusnak és érthetőnek tetsző kalandfolyam során a három főhős útja rendre keresztezi egymást, hogy aztán, amint az várható, a cselekmény tetőpontján végérvényesen összefusson. Happy end persze nincs - elvégre angol regényről van szó -, és éppen amiatt, mert mindenkiről kiderül, hogy a látszat ellenére van (volt) szíve. Kölykeink megrendülése garantált, szüleik pedig azzal a megnyugtató érzéssel tehetik le az utolsó kötetet, hogy a Bartimaeus-könyvek nemcsak a fantáziát lódítják meg, de éppúgy a jóra és a szépre teszik fogékonnyá a gyerekeket, mint hajdanán Sólyomszem, Winnetou, Tom Sawyer vagy a két Lotti - őket. Forrás: magyarnarancs.hu   (1) A szamarkandi amulett (2) A gólem szeme (3) Ptolemaiosz ​kapuja (4) Salamon király gyűrűje