– Érted, nem tudtam volna barnának eladni. – Ja, egy labradornak nem igazán az a színe. De mi baja volt? – A kérdés nem ez. Nem barna kutya volt, ennyi. – Hú, basszus, mint a macskáknál? – Igen, pont úgy. A macskáknál tudtam róla. A múlt hónapban meg kellett szabadulnom az enyémtől, egy keveréktől, mert annak idején az a rossz ötlete támadt, hogy fehéren jöjjön a világra, fekete folttal. Való igaz, hogy a macskák túlszaporodása elviselhetetlenné vált, és a Nemzetállam tudósainak állásfoglalása szerint jobb a barnákat megtartani. Csak a barnákat. Az összes szelekciós vizsgálat igazolta, hogy jobban alkalmazkodnak városi életünkhöz, almaik kisebbek, és sokkal kevesebbet esznek. Na jó, a macska végül is macska, és mivel a problémát így vagy úgy meg kellett oldani, legyen hát rendelet a nem barna macskák eltörléséről. A városi milícia ingyen osztotta az arzénpirulát. A pástétomba belekeverve egy szempillantás alatt kinyuvasztotta a macsekokat. A szívem elszorult, aztán az ember gyorsan elfelejti. Hogy most a kutyák, az kissé jobban meglepett, nem is tudom miért, talán mert nagyobbak, vagy mert az ember társai, ahogy mondani szokás. Mindenesetre Charlie éppoly természetesen beszélt róla, mint én a macskám kapcsán, és kétségkívül igaza volt. A túlzott érzékenység nem vezet sehová, és ami a kutyákat illeti, biztosan úgy igaz, hogy a barnák a legellenállóbbak. Nem nagyon volt már mit mondanunk egymásnak; elváltunk, de valami furcsa érzéssel. Mintha nem mondtunk volna el mindent. Kicsit kényelmetlenül. Nem sokkal később Charlie tőlem tudta meg, hogy a városi Napilap többé nem jelenik meg. Leszakadt a pofája: az újság, amelyet habos kávéja mellé minden reggel szétterített? – Tönkrementek? Sztrájk? Csőd? – Nem, nem, a kutyák ügyének a folytatása. – A barnákénak? – Igen, csakis. Nem volt olyan nap, hogy ne támadták volna ezt a nemzeti intézkedést. Odáig mentek, hogy kétségbe vonták a tudósok eredményeit. Az olvasók már nem is tudták, mit kellene gondolniuk; voltak olyanok is, akik elkezdték rejtegetni a blökijüket! – Ha sokat játszol a tűzzel… – Ahogy mondod; az újságnak is az lett a vége, hogy betiltották. – A fenébe. És a lovi? – Hát, öregem, mostantól az Új Barnában kell keresned a tippeket, más már nincs. Úgy tűnik, hogy a lóverseny meg a sport tekintetében megállja a helyét. Mivel a többi átlépte a határt, egy lapnak maradnia kellett a városban: információ nélkül azért mégsem lehettünk meg. Aznap ismét kávéztam Charlie-val, de nyugtalanított, hogy az Új Barna olvasója váljon belőlem. Pedig hát körülöttem a kávézó vendégeinek élete ugyanúgy folyt tovább, mint addig; biztosan ok nélkül idegeskedtem hát.