Molnár Dorka Mindenki gyermekkorának kivétel nélkül része a mesevilág. Tündérek, lovagok, beszélő állatok, gonosz mágusok. A rossz bűnhődik, a jó pedig elnyeri méltó jutalmát. Ismerjük ezeket a történeteket, a legtöbb, mint a Csipkerózsika, a Szépség és a szörnyeteg vagy akár a Hófehérke és a hét törpe máig aktuális, nem egy feldolgozás készült belőlük az évek során. “A boldogság nem más, mint ez a közeledésekből és a másik elvesztése nélküli eltávolodásokból álló tánc. Sőt könnyekből is áll, a hosszú elválásokéiból, feltéve, hogy lesz viszontlátás.” Timothée de Fombelle, a Vango szerzője azt mondta, olyan irodalmat akar alkotni, amely örökre megmarad, amit az olvasók minduntalan visszahoznak az életbe, felelevenítik, továbbszövik őket. Regényei egyediek, varázslatosak, érdekfeszítőek, fenntartják a célközönség figyelmét. A Perle könyve három szálból tevődik össze. Adott a tündérvilág, az 1930-as évek, valamint a jelen Franciaországa. Azonban a meseország elcsúnyult, az uralkodó kimerítette a Föld erőforrásait, a franciák épp a második világháború eseményeit sínylik, és a modern világban sincs minden rendben, legalábbis a lírai énnel, aki elmeséli nekünk a történetet. Perle, a hazájából száműzött királyfi egy édességboltban húzza meg magát, majd évtizedekkel később egy erdő mélyén él remeteként. Ott vendégel meg egy, a szerelmi bánat elől menekülő tizenéves fiút, aki lassacskán összerakja a kirakós darabjait. Mi történt pontosan Iliånnal és Oliåval? Visszajuthat-e a herceg a világba, ahová tartozik? Létezik-e időt és teret áthidaló szerelem? Igazak-e a tündérmesék? “Mindannyiunknak megvoltak a maguk titkai, történetek, amelyeket senki sem hitt el.” A cselekmény összetett, nem egyszerű úgy mesélni róla, hogy csak a legalapabb dolgokat árulja el az ember. De az ránézésre is látszik, hogy a szerző nem mindennapi történetet épített fel. Minden eleme egyedi darab, több élő részecskéből összeálló hatalmas egész, ami nemcsak a gyermeket kápráztatja el, de a szülőt, aki olvassa, sőt, gyanítom, hogy még a kamaszokat, a fiatal felnőtteket is. “A féltve őrzött titkok azonban végül kissé elhalványulnak, ha nem osztjuk meg senkivel. Nem ismerjük már fel a formákat a fényes papíron. Az efféle titkok összemosódnak az álmokkal. És ha felélesztjük őket, csak a magányunkat juttatják eszünkbe.” Az, hogy kinek ajánlott, a legkönnyebben megválaszolható kérdés. Azoknak, akik még hisznek a lovagokban, a mágikus lényekben, akik egy olyan történetre vágynak, amiben senki sem teljesen jó vagy rossz, akik változatosságra vágynak. Azoknak, akik menekülni akarnak a valóság elől, akik unják a trollokról és varázskönyvekről, a történelemre és annak klasszikusaira épülő olvasmányokat.