Szívfájdító, megrendítő, felemelő könyv!
Mészöly Ágnes írta meg a gyerekek interjúi alapján a szövegeket. Soha nem lehetünk neki elég hálásak azért, amiért ennyire tökéletesen megtalálta azt a hangot, amit ez a kötet kíván. És még a humorral sem maradt adós.
Paulovkin Boglárka is rendkívül érzékenyen reagált illusztrációival az adott történetre. Az ilyen könyvekben van a jövőnk záloga.
Reméljük, hogy azok a gyerekek, akik elolvassák, felnőttkorukban is tisztában lesznek azzal, hogy mindannyian egyek vagyunk, semmi szükség nincs a gyűlölködésre.
E remek kezdeményezés mellé a mi Gyurkó Szilvink is odaállt.
Az igazán fontos dolgokról
Sándor Enikő beszélgetett Mészöly Ágnessel
Talán mindnyájan hallottátok már Mészöly Ágnes nevét, és a legtöbben olvastatok is tőle valamit. A Sünimanó, a Hanga és Várkony-sorozat, vagy a Hófehér karácsony mind az ő nevéhez kötődik, és valamennyit jó szívvel ajánljuk nektek. Ágiról érdemes tudni, hogy nemcsak író, hanem gyógypedagógus is. Most a legújabb, igazán különleges kötete, az Ez egy ilyen nap kapcsán beszélgettünk vele.
Hogyan lettél író?
Mindig is író szerettem volna lenni.
Én voltam a kislány, aki órákon keresztül hintázott a játszótéren, nézte a felhőket és kitalált mindenféle történetet. Javíthatatlan álmodozó voltam. Az iskola aztán helyre tett. Egyszer a János vitézt versben foglaltam össze, és a tanító néni azt mondta a művemre, hogy hogy veszem én ehhez a bátorságot, hiszen verset írni a költők szoktak. Sikerült elég jól letörnie a bátorságomat, talán ezért is mentem a Pető Intézetbe, ahol mozgássérült gyerekekkel foglalkozó tanárokat képeznek. Elvégeztem a főiskolát, majd a kommunikáció szakot és később újságírást is tanultam. Idővel rájöttem, hogy a sajtó nem nekem való, és szépen lassan ráfordultam a gyerekirodalmi útra.
Írtál egy könyvet, ami 12 gyerek egy napját mutatja be. Honnan jött az ötlet?
Az Író Cimborák blogon, ami egy gyerekirodalmi blog, néhány évvel ezelőtt volt egy hasonló téma, oda írtam már erről. Akkor éppen Norvégiában dolgoztam, és egy mozgássérült norvég kisfiú egy napját írtam le úgy, ahogy az Ez egy ilyen nap című könyvben is. A Naphegy Kiadó szerkesztőjének, Kertész Edinának jutott eszébe, hogy ez elég izgalmas ahhoz, hogy akár egy kötet is lehessen belőle. Végül abban maradtunk, hogy különbözőképpen élő gyerekek mindennapjairól fog szólni a könyv, 12 gyerek egy-egy napjáról.
Milyen volt a gyerekekkel együtt dolgozni, nyitottak voltak a beszélgetésre?
A gyerekek nagyon nyitottak voltak, mindenki lelkesen vállalta a szereplést. A szülőkkel voltak nehézségek. Nem mindenki szerette volna, ha mindent pontosan leírok, így itt-ott meg kellett változtatni a neveket, helyszíneket. Ugyanakkor volt olyan is, aki ragaszkodott a tényekhez, annak ellenére, hogy a szerkesztővel aggódtunk, nehogy kellemetlenség származzon belőle.
Mi volt a legnagyobb öröm ebben a munkában?
Beszélgetni és együtt lenni, közelebbről megismerni a szereplőimet. Amennyire csak lehetőség volt rá, tényleg reggeltől estig ott voltam velük. Jöttem-mentem a gyerekekkel az iskolába, majd haza, így az otthoni életükbe is bepillanthattam.
Úgy írtad meg ezt a könyvet, hogy elmentél minden gyerekhez, és egy napját végigkísérted?
Igen, persze volt olyan gyerek, akihez nem tudtam elmenni, például egy svédországi kisfiúval Skype-on beszélgettünk órákig. De azért szerencsére el tudtam menni majdnem minden iskolába, így jártam egy angol magániskolában és a bicskei gyermekotthonban is. Sajnos az iskolai élményekről nem mondhatok túl sok jót, mert nagyon kevés izgalmas órát láttam, de voltak pozitív dolgok is. Az egyik suliban a hittan tanár nagyon jó órát tartott, sokat nevettünk a gyerekekkel.
Az illusztrációkat Paulovkin Boglárka készítette, milyen volt vele dolgozni?
Remek! Boginak kevés ideje volt, de nagyon jó illusztrációk készültek, azt egy picit sajnálom, hogy mesénként csak egy rajz került a könyvbe. Finom, elvont képek születtek, tökéletesen eltalálta a történetek apró részleteit, a fontos dolgokat. A borítón például minden gyerek valamilyen személyes tárgya fedezhető fel.
Mi az üzenete ennek a könyvnek?
Általában nem szeretem ezt a kérdést, de ennek a könyvnek tényleg van üzenete. Engem is meglepett, hogy mennyi előítéletet lehet megváltoztatni különböző élettörténetek megismerésével. Sokféleképpen élünk, máshogy telnek a mindennapjaink, de bizonyos kérdések teljesen ugyanazok minden gyerek életében. Például a dánszentmiklósi kislány apukája Németországban dolgozik, az ausztrál kislány apukája pedig Ausztráliá ban maradt, míg ő hazajött az anyukájával Magyarországra. Ez a két kislány nagyon eltérő körülmények között él: az egyikük fürdőszobájában nincsen beüvegezve az ablak, így majd megfagy minden fogmosáskor, a másikukat viszont az zavarja, hogy a budai társasházuk feszített víztükrű medencéjében a többi lakó is fürödhet… Mégis ugyanúgy hiányzik mindkettőjüknek az apukájuk. Ami fontos.
Interjút készítette: Sándor Enikő
Forrás: Mikkamakka 2016/6