Basztikül, avagy Kishugó és a Medvelöket
Pacskovszky Zsolt nem fél a kiskamaszoktól. Olyan ingoványos talajra mert lépni, ahová csak nagyon kevesen. Mesét írt, de nem a legkisebbeknek, akik tágra nyílt szemű, kíváncsi, hálás közönség. Nem ismételte meg a Szabadesés (Móra Kiadó, 2013.) című könyvét sem, amelyben a kamaszlélekről festett bámulatosan hiteles képet, és felkavaró, elgondolkodtató, katartikus „ifjúsági” regényt írt. Zsolt legújabb, sok-sok részesre tervezett regénysorozatával a felsős általános iskolásokat szólítja meg.
Az ennek a korosztálynak szánt könyvek nagy része tanítani akar, ismeretet átadni, hiszen ezek a szövegek az olvasót már érett, összetett gondolkodásra képes egyénnek képzelik el; de mégsem tartják annyira felnőttnek, hogy nyíltan, őszintén beszéljenek vele mindenről. Az iskolai párbeszédekből például száműzik a káromkodást, nehogy követendő példának tartsa valaki. Így azonban torz képet festenek, és megnehezítik a szereplőkkel való azonosulást. Nem így Pacskovszky Zsolt könyve!
Kishugó (igaz, nem cifrázza, de ízesen, ötletesen) káromkodik, és utálja Banyákinét, a matektanárt. Engem már ezzel megfogott a könyv. Felsős koromban nagyon szerettem a Gombháborút (ha valaki nem ismerné, ez a francia A Pál utcai fiúk, csak sokkal bátrabb, szókimondóbb regény annál). A magyar ifjúsági irodalomból folyton hiányolom ezt a vagány hangot, ami például Kishugó és Ágó barátságát jellemzi. Hiteles párost alkotnak, a mai kor Tutajosa és Bütyökje ők, hogy még egy klasszikust idekeverjek.
Kishugó az Álomrendőrségen dolgozik. Olyan környezetben, ami a Mátrix filmek, sőt még a Sejt című thriller hangulatát is felidézte bennem. Nappal alszik az órákon, amivel hát persze, hogy magára haragítja a pedagógusokat. Nem csoda, hogy szegények még este is Kishugóval (rém)álmodnak. A főszereplő komoly erkölcsi dilemmákkal találja szemben magát: segítenie kell például Banyákinének a rémálmát elsimítani, még akkor is, ha meg kell hunyászkodni előtte, amit normál esetben (fényes nappal) biztos nem tenne meg.
Egy nagyon érdekes és sokszor idézett jelenetben egy fél szelet párizsival takarózó hajléktalan álmát kell kiigazítania. Egy olyan emberét, aki Kishugóban és az olvasóban egyaránt könnyen ébreszt negatív előítéleteket.
Az Álomrendőrség munkája érdekes, az olvasó boldogan kukkol bele mások rémálmába, és nevethet a csavaros kalandokon. Ugyanakkor gombócot érzünk a torkunban, ha egy igazán valószerű rémálmunkra gondolunk. De jó lett volna, ha egy avatott szakember minket is megment aznap este! Nem kell hosszan ecsetelnem az olvasottakat, hiszen még csak az előételnél tartunk. Kishugó története, ha minden igaz, tíz kötetnyire hízik majd. Nem kell félni, a szerző nem írt tele grafomán módon sok száz kéziratoldalt, a sztori első része egy ültő helyünkben elolvasható.
Már lélegzetvisszafojtva várom a folytatást (aki olvasta az első rész végét, az érti, mire célzok), leginkább azért, mert kíváncsi vagyok, hősünk, mondhatni barátunk hogyan veszi majd a szerelemmel, vagyis a Blankával járó akadályokat. Tűkön ülve találgatom, hogy Pacskovszky Zsolt, aki nem fél a kiskamaszoktól, milyen bókokat fog Kishugóval mondatni Blankának a második kötetben? Líviát, az Álomrendőrség egyik munkatársát például így jellemezte: „olyan kancsal volt szegény, hogy könnyebb feladatnak tűnt gombot varrni egy lufira, mint vele szemezni.”
Nekem ráadásul az is gyanús, hogy az apuka, Nagyhugó világában teljesen rendjén való, hogy valaki ingyenes reklámújságba fújja az orrát papír zsebkendő helyett. Nos, szerintem ez is okoz még bonyodalmakat a későbbiekben.
Neszmélyi Réka (aki nem szeret ablakot pucolni) zsírkrétarajzokat idéző illusztrációi nagyon ötletesek, Csajkovszkij* Pacskovszky Zsolt pedig végre egy nem fantasy alapú, nem is csak lányokat célzó sagával örvendezteti meg a felsősöket és mindenkit, aki vevő a humoros, pörgős, váratlan kalandokban és poénokban bővelkedő történetekre.
Ha az első részt elolvastátok, garantáltan befizettek a folytatásra!
Vig Balázs
*Mindenkinek, aki szerint nem érdemes életrajzokat olvasni még a Wikipedián sem, ajánlom a szerző-illusztráror páros bemutatkozását a könyv végén. Nevetni fogtok!
Forrás: Írócimborák
|