Szereterdő legszebb fenyvesének legparányibb csücskében lakott Csiperi és Susulyka, a két jó barát. Szép hófehér kalapos, rózsása rcú, jószívű gombakislány volt Csiperi. Fényes barna kalapos, találékony gombafi ú volt Susulyka, akinek mindig támadt valami ötlete olyan esetekre is, amikor a dolgok kizökkentek a megszokott rendes kerékvágásukból. Az ilyesmi pedig megesik néha. Csiperi és Susulyka mindig együtt játszottak. Ez egyáltalán nem olyan meglepő, hiszen barátok voltak. De nemcsak ám olyan nincsmásgyerete barátok, akik másnap már arra sem emlékeznek, kivel szedtek áfonyát előző délután. Hanem inkább olyanok, akik mindig számíthattak egymásra bármilyen fatörzskifordító szélben és bármekkora háztetőszaggató viharban. Kevés ennél fontosabb dolog van a világon! Sistergett-sustorgott az őszi szél, befütyült az apró házikó ablakán. De most nem a szokásos énekét fújta: „Erre suhanok, arra lépek, szellőéneket fütyülök néked!”, hanem valami egészen mást: „Sziszegek-szuszogok, az ablakon befújok!” Hol erre, hol arra röpködött, mintha valami sürgős dolga lenne. Csiperi becsukta az ablakot, és lefekvéshez készülődött. Csipkebogyóteát kortyolt, és bebújt az ágyába. A sötétben tovább hallgatta a kintről beszűrődő zajokat. „Sürögök-forogok, mindjárt nagy port kavarok!” – folytatta fenyegetően a szél, aztán zörögni kezdtek a lombok, és nagyot dördült az ég. – Úgy tűnik, vihar lesz – gondolta magában Csiperi, és egészen az orráig húzta pöttyös takaróját. Nem nagyon szerette a vihart. Főleg ilyenkor estetájban, egyedül. Odakint dörgött, villámlott, táncot járt az őszi zivatar, Csiperi pedig nemsokára álomba merült. Álmában szép őszi erdőben sétálgattak Susulykával és Galóca Vilivel. Gyönyörködve nézegették a lehullott falevelek sárga, piros és rozsdaszín szőnyegét, amikor rájuk esteledett, és viharos szél suhant a zörgő ágak között. Csiperi ijedtében szaladni kezdett Susulykáék után, de nem látta őket sehol.   Kedves Olvasó! Óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk elsősorban ezt a mesekönyvet. A mese után a könyvben versek és dalok találhatók, melyek okostelefon és a QR-kódok segítségével bárhol és bármikor meghallgathatók a MESEPROGRAM weboldalon. Kezdődjön a Gombamese, vidám mesehallgatást, olvasást és zenehallgatást kívánunk Nektek! Csiperi és Susulyka (és persze Galóca Vili)   Szepesi Dóra A gombakislányról Marék Veronika és Ida Bohatta kis könyvei jutottak eszembe; még abban is hasonlítanak, hogy a szerző szintén maga illusztrálja meséjét. A Gombamese egyszerűségében kedves, áttetsző történet a természetről és a benne élő lényekről. A meseírás egyik ihletforrása lehet a saját gyerek, így történt ez Hétvári Andreánál is. A bronz babérkoszorú-díjas költő, esszéíró, magyar-könyvtár szakos tanár ezt a mesét kisfiának, Matyinak írta, aki már kiskorában állatvédőnek és gombaszakértőnek készült. „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szőke, kékszemű, tenger- és égbolt-tekintetű kisfiú, aki gyakran álmodott rosszat" – kezdi ajánlójában. „Ennek a kisfiúnak az édesanyja gombákról szeretett volna mesét írni. Az egyik gombát Csiperinek, a másikat Susulykának nevezte el. Le is rajzolta őket. A kisfiúnak nagyon tetszettek a gombák, és azt mondta: – Anya, írd meg, hogy Csiperi rosszat álmodik! Így született meg a Gombamese.”   Ha mikológiai alapvetést várna valaki, nem jó helyen jár. A történet helyszíne a Szereteterdő, ahol a klasszikus mesék mintájára a hős vándorlása közben az árnyoldallal is találkozunk. Csiperi rosszat álmodik – így a mese címe – és a dráma ezzel kezdődik a történetben is: a gombakislány álmában félelmetes fekete árnyékokkal viaskodik, még reggel is szorong… Mik lehettek ezek? Attól tart, tényleg vannak ilyen szárnyas, madárként repülő lények, és nappal is elfoghatják a virágok elől a napot. Susulyka és Galóca Vili, a két gombabarát vigasztalgatja Csiperit, az az ötletük támad, mi lenne, ha megkeresnék a titokzatos lényeket és megkérnék őket, ne járjanak errefelé, inkább maradjanak ott, ahol vannak! Vándorlásuk során eljutnak egy barlangba, ahol megismerkednek, annak lakóival, a denevérekkel, s rájönnek, hogy ők voltak az álomban megjelenő titokzatos szárnyas lények. A gombagyerekek és a denevérek annyira jó barátságba keverednek, hogy még ők segítenek a bőregerek álmát megzavaró betévedt tücsköt megtalálni – természetesen világító tölcsérgombával. Ha a vége jó, minden jó: Csiperi megtanulja, hogy nem kell félni az árnyékoktól. A történet világlátása világos, közben egy sor praktikus tudnivalóval is gazdagoduk: például, kirándulásra jó, ha viszünk magunkkal árnikabalzsamot, mert az izomfáradtságra jó, és csipketeát, ami frissít. (Ha éppen ősz van, szedhetünk utánpótlásnak csipkebogyót, amiből az innivaló készül.)   Áttetsző tisztaságú mese ez, nincs benne semmi sallang. Elgondolkodtató, hogy valójában nem az ilyen típusú történetek valók-e az óvodás korosztálynak? A manapság divatos groteszk, karikaturisztikus ábrázolások, szövegek és illusztrációk valójában a nagyobbakat szólítják meg, vagy az óvodásoknak felolvasó szülőket szórakoztatják. A szerző, Hétvári Andrea egyszer kifejtette nekem, ha csupa-csupa „városi”, „konfliktusos” és „világszétszedő” mesét olvasnak ma a gyerekek, a felnövő nemzedék nem ismeri majd a harmóniát, nem szerez tudomást például a tündérekről. Igazat adok neki. Persze ennek is megvan a hátulütője, a „szép”-hez mindig könnyebben nyúl az az alkotói réteg, aki a nagyon könnyen emészthetőt meg a „gagyit" létrehozza, talán ezért utasítja el a mai irodalmi divat ezeket a történeteket. Eszembe jutott az is, ahogyan Lackfi János egyszer a költészettel kapcsolatban fogalmazott: a rengeteg mű között ki tudja, melyik az az egy-kettő, amelyik fennmarad az idő rostáján. Viszont nem győzteseket hirdetünk, hanem élményt kapunk, vagyis érdemes olvasni, addig keresni, amíg élvezetet nem lelünk valakinek a soraiban. „Olyan ez, mint a tenger, nem ijedezni kell, milyen rengeteg víz, hanem lubickolni benne!”   Az bizonyos, hogy világszerte óriási keletje van a gyerekkönyveknek, de hogy melyik állja ki az idő próbáját, az csak később derül ki. Az egyik legjobb mérce talán a gyerekközönség visszajelzése. Tanúja voltam, milyen lelkes tud lenni egy gyereksereg, amikor Hétvári Andrea saját verseit, meséit adta elő, vetítéssel és élő zenei kísérettel. Volt közös verselés, versírás, vetélkedő is. Saját megzenésítésében a Gombamese kötete a mesén kívül szintén tartalmaz verseket, ezek a szerző honlapján meghallgathatók. Való igaz, a versek és a zene újabb dimenzióba emeli ezt a kis mesevilágot, és azt jelzi, hogy Andrea őrzi magában a kívánságot, a vágyat, hogy verssel, mesével szépíteni és jobbítani is lehet, lehessen a világon. A könyv hátsó borítóján szakemberek ajánlják óvodáskorú gyermekek könyvespolcára e tiszta szívvel, meghitt gyermekszeretettel íródott mesét.