A lapozó a gyerek nyelvi készségeinek megalapozása mellett az auditív emlékezet fejlesztésében is nagy szerepet játszik, a művészi szempontból igényes, a gyermeki világlátáshoz igazodó színes illusztrációk pedig a vizuális kultúrájának megalapozását és fejlődését segítik – a kedves hangulatú rajzok hozzásegítik a kicsiket az őket körülvevő jelenségek felfedezéséhez és mélyebb megismeréséhez. Ugyanakkor az óvodáskorban lévő vagy az előtt álló gyerek a lapozót forgatva már találkozik a különböző geometriai vagy absztrakt ábrákkal, látja és felismeri a közvetlen környezetében nem fellelhető tárgyakat, állatokat, növényeket, amelyekhez így könnyen tud érvényes jelentéstartalmakat csatolni. Fontos ezért, hogy a gyerek és a könyv között létrejövő találkozás egy igényes, átgondolt, az életkornak megfelelő és nem utolsó sorban giccstől mentes kiadvány révén történjen. A fent soroltakat szem előtt tartva KAF versének, illetve a szakma és a közönség által egyaránt kiváló grafikusművészként számon tartott IBBY-díjas grafikus, az erdélyi származású, pécsi Faltisz Alexandra a versszakokra épülő illusztrációinak kiválasztásakor elsődleges szempont volt a fokozottan igényes szöveg és rajz megléte. A Napsugár-csízió című lapozóban minden versszak a könyv egy-egy külön oldalán, színes illusztráció kíséretében jelenik meg. A lapozó egészében kemény kartonpapírra nyomott színes oldalakkal, megerősített gerinckötéssel, lekerekített sarkakkal jelenik meg – így a könyv időtálló, gyakorlatilag elszakíthatatlan, valamint „nem kizárólag rendeltetésszerű” funkcióval is bír: két éves koráig ugyanis a gyermek a könyvre, mint játékszerre tekint, így a kemény lapos formátum lehetőséget ad az önálló lapozásra, forgatásra is, mely mozgásos késztetés sajátosan illeszkedik alapvető tevékenységébe, a mindennapos játékba.     Télidőn a napsugár jégcsapokon csúszkál, arcot csípked, pirult cimpát veresebbre húzgál.   Majd a csillogó havon farsangolni illan: köddel tömött felhők közül néha visszavillan.

Tavasszal a napsugár, ha a fagy felenged, tenyerében madárfüttyöt, rügyeket melenget.   Örömében ficánkol, ághegyen cikázik – szirmot rezzent, pillét lehel, fűre fekszik, játszik.     Nyáridőn a napsugár zöldet özönöltet: záporokkal lomboztatja, zörgeti a földet.   Patak hátán csörgedez, búzatáblán csordul, s tarlót tikkaszt, ha jókedve hevesebbre fordul.       Ősszel víg a napsugár: szüretkor gerezdet szopogat, s az öreg lugas résein bereszket.   Rét fölött, a légen át falevelet lenget: rozsdás erdők terebélyén rideg szelet penget.       Tél jön ismét, már a fény széncinkét diderget, s deres égig ragyogtatja még a déli kertet…         Vándorol a napsugár: magát ontja bőven! Merre szállhat, merre jár a tág esztendőben?