Honnan jött az ötlet, hogy kuflikat rajzolj, és hogyan születtek meg ők?
Hogy honnan jöttek? Firkákból születtek, a saját firkáim közt találtam rájuk. A jobb firkáimat, vagy azokat, amikről úgy érzem, hogy még majd esetleg valamire lehet használni őket a jövőben, azokat el szoktam tenni. A firkáim között találtam néhány rajzot, ilyen kis kukacszerű élőlények néztek rám. Mikor megláttam őket, eszembe jutott, hogy ezekről lehetne írni valamit. A kufli név, az rögtön eszembe jutott, és ez már ilyen intő jel volt, hogy akkor itt már valami lesz.
Megvan esetleg a pillanat, amikor firkáltad őket?
Ezt nehéz visszakövetni, mert mindig firkálok. De tényleg! Ha kezem ügyében van egy toll, ha találok egy vízszintes felületet, akár telefonálás közben is, akkor rögtön firkálni kezdek. Hogy melyiket mikor firkálom, arra már nem szoktam emlékezni.
Dániel András a debreceni Pagonyban
Ezek a kuflis történetek „igaz történetek alapján” születnek? Vannak benne veled megtörtént valós momentumok?
Csak igaz történeteket írok. Az összes kuflitörténet az első szótól az utolsóig így történt meg az elhagyatott réten, nem tettem hozzá semmit. (nevetés) … Fantáziaszülte történetek.
Hogyan kezdesz neki egy kuflitörténetnek?
Mindig a történet születik meg hamarabb. A klasszikus módon csinálom. Előbb elkészül a mese, és aztán illusztrálom, csak ebben az esetben nem másét, hanem a saját történeteimet.
Mennyire tervezed meg előre, hogy kiknek szóljon a mese? Elvileg gyerektörténetek ezek, de gyakorlatilag legalább annyira élvezik a felnőttek is, gondolok itt a rajzokban elhintett felnőtt poénokra.
A kuflik eredetileg egy óvodásoknak szóló képeskönyv-sorozatnak indult, de igazság szerint bármit is írok, azért sosem szoktam olyan nagyon pontosan belőni a korosztályt, hogy kiknek szóljon. Ami adott volt, az, hogy rövid történetek legyenek, kevés szöveggel, sok képpel, és ez ugye a nyelvét már befolyásolta, hogy néhány mondatba bele kell férnie egy történetnek. De akármit írok, egy kicsit mindig kibeszélek a történetből a felnőttek felé. Igyekszem úgy tenni, hogy ez ne legyen zavaró, hogy a gyerekeket ez ne zavarja a mese értésében, és ez úgy tűnik, hogy többnyire sikerül is. De mivel a kuflitörténetek írása és főleg rajzolása közben magamat is szórakoztatom nemcsak az olvasót, ezért nyilván becsúsznak olyan kiszólások vagy poénok, amelyeket talán a felnőttek jobban értenek vagy értékelnek.
Minimolyunk és az anyukája is nagy kuflirajongók
Egy-egy ilyen történetet megírni mennyire „komoly” munka, és mennyire van az, hogy csak elengeded magad és jön, ami jön, amolyan kikapcsolódós élvezet?
Furcsa dolog ez a komoly munka… Egyrészt hogy lehet komoly munkának nevezni azt, amikor az ember hét, réten ugráló ízéről ír mindenféle furcsa történetet, ennél azért komolyabb munkák is léteznek a világban, azt hiszem. (nevetés) Másfelől meg mégis munka, főleg most, hogy rajzfilmsorozat is készült a kuflikból. Most készül a második évad, és ahhoz nekem tizenhárom történetet meg kell írnom és rajzolnom. Ez egyfelől szórakoztató, meg vicces, hiszen vicces dolgokról szólnak ezek a történetek, másfelől pedig munka. Le kell ülni, rendesen meg kell írni, mert fontos, hogy akármilyen vicces is a történet, abban jó mondatok legyenek, rendben legyen a szöveg, és meg kell rajzolni, ami azért sok rajzot jelent és sok-sok órát, amit az ember a rajzpapír felett tölt a ceruzájával.
Könnyen jönnek a történetek, a fejedben zsonganak?
Változó. Van, hogy könnyen jön egy történet, és van, hogy nem. Van, hogy jön egy ötlet, és szinte csak lerakom a kezem a klaviatúrára és már jön is belőle a mese, és van úgy, hogy jónak tűnik egy ötlet, nekiállok, és aztán egyszer csak elakadok, és elkezdek kínlódni vele, és gyúrni kell az anyagot, míg aztán kikerekedik belőle a teljes történet. Úgyhogy ez változó. Persze olyannak kell tűnnie, mintha olyan spontán volna és lendületes, de a megírás nem mindig az.
… és szerintem is! Csak egy napra hadd legyek kufli!
Honnan jön az ihletettség a vadmarcipán, az ugródudorzsibbadás, a teknőctokabogyó ésatöbbi kitalálásához?:)
Lehet ez nálam valami születési rendellenesség, de nekem ezek így jönnek. (nevetés) Többnyire a meseírás lendületében jönnek elő ezek a szavak – miközben írom, már találom is ki.
Amikor megírsz egy történetet, leteszteled gyerkőcökön, közeledben levőkön?
Előfordul, hogy letesztelem. Ma itt is csináltam azt, hogy felolvastam olyan történetet, ami még nem jelent meg, és még végül is változtatható is akár. Az én gyerekeim már nagyok, már van, amelyik majdhogynem felnőtt, de már mindegyik rohan a felnőttkor felé. Ők már kinőttek ebből a korból, de ha alkalmam van rá, felolvasom kisebbeknek a történeteket. Főleg ilyen író-olvasó találkozókon van rá módom. Sokfele járok az országban, és gyakran van, hogy felolvasok frissen elkészült történeteket… Az mindig motivál, amikor azt látom, hogy beindítom a gyerekek fantáziáját ezekkel a történetekkel, hogy kedvet és bátorságot kapnak arra, hogy ők is kitaláljanak dolgokat, és akkor rácsodálkoznak, hogy fú, nekik is milyen jó ötleteik vannak. Ma is volt itt egy kislány, aki mondta, hogy ő is írt egy kufitörténetet. Akár ezen a mesei világon belül is továbbgondolják a dolgokat, de az még jobb, ha saját figurákat találnak ki. Ez nagyon jó élmény, és hát igazából a felnőtteket is csak arra tudom biztatni, hogy használják a képzelőerejüket. Ez nem csak a meseírásnál jön jól, hanem a legtöbb szakmában, meg sok élethelyzetben is.
Hogyan lett a kuflikból rajzfilm?
Ez nem rajtam múlt. Soha nem gondoltam volna, hogy rajzfilm lesz a kuflikból. A KEDD Rajzfilmstúdió, és a stúdió vezetője, M. Tóth Géza, szoktak kutatni a mesekönyvpiacon olyan történetek után, amelyekből lehet, többnyire nem egészestés rajzfilmet, hanem rajzfilmsorozatot készíteni, mert őket ez érdekli elsősorban.
A Pagony Kiadóval is rendszeres kapcsolatban vannak. Két évvel ezelőtt a keresgélés során az orruk elé tették több más könyv társaságában a kuflikat, és erre mutattak rá, hogy ebben látnak lehetőséget, fantáziát, hogy ebből legyen sorozat.
Forrás: kulturleny.wordpress.com
|