Az Egy kupac kufli a Kuflik-sorozat első könyveitt ismerkedünk meg velük, akiknek kalandjai a továbbiakban elkísérnek majd minket. Heten vannak ők, mint a kuflik. Szép. színes egyéniséggel bíró egyedek ők. Viccesek, kicsit esetlenek, kedvesen bumfordiak, élvezik az élet adta szépségeket (naplemente a kupaclakás tetejéről). Mindig van náluk zsebásó, hátha szükség lesz rá. Szeretnek hempergőzni és futkorászni a réten, de leginkább lustálkodni a napsütésben. Ezek mellett pedig még megcsodálhatunk egy igazi kuflibukfencet is…
„Mert ebben a kupacban hét kufli lakik. Zödön, Pofánka, Titusz, Hilda, Valér, Bélabá meg Fityirc – így hívják őket.
Zödön a legzöldebb. Pofánka a legpirosabb. Titusz a legsárgább. Hilda a leglilább. Valér a legkékebb. Bélabá a legbarnább. Fityirc meg a legszürkébb, mert annak is lennie kell valakinek.”
Ebben az első kötetben két mese kapott helyet. Az Egy kupac az elhagyatott réten a letelepedésről és a berendezkedésről szól. Arról, hogy kuflijaink hogyan találtak otthonra az elhagyatott réten, ahol olyan növények nőnek a vadsóska mellett, mint a fantáziát megmozgató vadmarcipán, vadradír, pipafa, réti kancsalka, kaktuszbanánbokor és a vadkavics. Hogy milyen is az ideális kufli kupac; se nem túl puha, se nem túl kemény, se nem túl göröngyös, se nem túl porhanyós, hanem pont jó. Hogyan tervezték meg és ástak maguknak hőseink egyéniségükhöz méltó kufliüregeket, és arról is képet kaphatunk, hogyan rendezték azt be.
A második mese, a Sose együnk gombát reggelire!, annak következményeit meséli el sok-sok humorral és bölcselettel – egyébként szenzációs módon -, ha nem fogadjuk meg ezt a jó tanácsot.
“Az égen, mint egy óriási, jókedvű sütemény mosolygott a nap. Erről a kufliknak rögtön eszükbe is jutott, hogy mennyire éhesek. Hol volt már az a tegnapelőtti sültkrumpli!
– Nincs itt valahol egy büfé? – kérdezte Zödön álmos hangon.
– Ez egy elhagyatott rét – emlékeztette Fityirc. – Magunknak kell ennivalót keresnünk.”
Engem a kuflik első pillanatban meghódítottak. Nem szépek, nem csinosak, ám de szeleburdiak, kalandvágyók és vagányak. Egyszerűen nem lehet őket nem szeretni. Imádtam a színük szerinti kapucsengőket, hogy olyan zseniális neveik vannak, mint Pofánka, Zödön vagy Fityirc. Hogy tele vannak humorral, és hogy óhatatlanul is kibukott belőlem a kacagás kalandjaik olvastán. Arról nem is beszélve, hogy egyszer-egyszer olyan ütős mondatokkal állnak elő, melyek felnőtt olvasatban még inkább pluszt adnak az olvasás élményéhez.
„Alig ugrándozott egy keveset, Pofánka máris észrevett a fűben néhány gyönyörű, színes kalapú gombát.
– Jaj, de jó! – kiáltott boldogan, és már nyúlt is volna az egyikért, hogy leszedje.
– Vigyázz velem! – szólalt meg ekkor a gomba. Pofánka nagyot ugrott ijedtében. – Varázsgomba vagyok. Ha eszel belőlem, mókus alakú léggömbbé változol!
– Nem hiszem – mondta Pofánka.
– Próbáld ki! – vonta meg a vállát a gomba.
A gombáknak nincs is válluk – gondolta Pofánka, azzal beleharapott a gomba kalapjába.”
Dániel András saját maga illusztrálta a kötetét. Ez egyébként nem áll távol tőle, hiszen grafikus és festőművész. Munkái között szerepel újságoknak készített címlap, gyermekkönyv illusztrációk, infografika, plakát és könyvborító is. Ez a fajta gyakorlottság látszik is a munkáin. Egyszerű letisztult vonalakkal dolgozik, mókás alakokat rajzol, és vidám színeket használ. A réti kancsalka rajza egyszerűen zseniális, percekig mosolyogtam rajta, a mókusalakú léggömb rajzát meglátva meg egyszerűen kitört belőlem a hangos nevetés. Tetszenek a feliratok, a táblák a képeken, melyek nemcsak viccesek – és azzal hogy egyáltalán ott vannak, humort keltenek -, hanem lehet őket böngészni is. Érdemes megfigyelni a rajzok apró részleteit is; a kupacban egy elásott csont, amott egy repülő, mely több helyen is feltűnik, ám színében mindig igazodik a rajzhoz, a gombák kalapjának színei és mintázata, a nyuszi fülű kacskaringósfarkú állatka ésatöbbi.
Nincs mit tenni, a kuflik zseniálisak. Megnyerték maguknak a kicsiket és a nagyokat egyaránt, köztük természetesen engem is. Az is jó még bennük, hogy egy zokniból könnyen előállíthatóak, ha szeretgetni is akarjuk őket. Már pedig ki ne szeretné, és melyik háztartásban ne lenne egy lyukas zokni, vagy egy félpár, melynek másikját benyelte a mosógépszörnyeteg? Óvodáskorúaknak ajánlják, ám már két éves gyerkőcök is élvezettel hallgatják a meséket. A jó hír pedig, hogy már van második kötet is.
|