Azt gondolom, hogy a családnak az olvasóvá nevelésben továbbra is meghatározó, alapozó szerepe lehet. Az iskola is csak az otthonról hozott alapra tud építeni. Nem tud eredményes nevelőmunkát végezni a család aktív közreműködése nélkül A gyermek a családban megtanulja megismerni önmagát, környezetét, humanizálódik. Megismeri a kontaktus legfőbb közvetítő eszközét, a beszédet. A kultúra továbbadása szempontjából meghatározó, amit a szülők tesznek, ahogyan viselkednek. Ha a fiatal házasok tudatosan készülnek a gyermeknevelésre, akkor már a bölcsőnél elkezdhetik e folyamat alapozását.
A kisgyermek legkorábbi esztétikai élményeit az anya bölcsődalai, dalocskái, mondókái adják. Az altatók, melyek a napot megnyugtatóan lezárják, a naponta megjelenő tevékenységek alatti mondókázás (öltöztetős, fürdetős stb) ismétlődése a kisgyermek életében oly fontos periodicitást szolgálják. Ezáltal fejlődik a gyermek ritmusérzéke, a beszéd zeneiségét megismeri, s az együttlét alatt az unalmas tevékenység (pl. öltözés) is örömmé válhat. Az ölbe ültetős mondókáknál az eredendő szülő-gyermek kapcsolat közvetlenül a bizalom légkörét alakítva erősödik. Az első mesekönyv még csak képeket tartalmaz. A napi képnézegetés, képről mesélés a szókincset fejleszti észrevétlenül. Este meseként a gyermek napjának elmesélése előkészíti az "igazi" meséket.
A pszichológia szerint kétféle tudatélménnyel, kétféle beállítódással éli át a gyermek a mesét. Kialakul egy sajátos "mesét hallgató" viselkedésmód. Szimultán kettős tudattal (éber tudatként és álomtudatként) fogadja be a gyermek a mesét. Kettős átéléssel. Ahogy a játékban aktívan beleéli magát a különböző helyzetekbe, szerepekbe (utánoz), a mese hallgatása közben mindezt passzívan teszi. A mese nem utánzó, hanem képzeletbeli beleélést kíván. A gyermek tehát belső képet készít mesehallgatás közben. Vekerdy Tamás pszichológus szerint, annál élvezetesebb, tagoltabb, kimunkáltabb lesz ez a belső kép, minél lassabban, ráérősebben, ritmikusabban, dallamosabban mondja a felnőtt a mesét. Ezek a belső képek segítenek feldolgozni a gyermeknek a feszültségeit, szorongásait, vágyait, dühét. Mesehallgatás közben a gyermek tehát morális iskolázáson is átesik.
Miért kell a meséhez a szülő jelenléte? - tehetjük fel a kérdést?
Miért más hatású a Tv-ben látott mese? Hisz a televízióban nézett mesékben is fellelhetők (jó esetben) a mesemotívumok.
Ne feledjük, a szülő ölében hallgatott történetben szereplő boszorkány sohasem tud olyan félelmetes lenni, mint a televízióban látott, a felnőttek képzelete által megformált. A gyermek képzelete által létrehozott lény csak annyira csúnya, vagy ijesztő, amennyire ő akarja, ami számára még nem okoz félelmet. A gyerek fantáziája szab határt addig, ameddig még képes elviselni, feldolgozni a borzalmakat.
Nagyon fontos tehát, hogy a család megfelelő érzelmi hátteret alakítson ki a gyermeknek, különben a "világ" csábítása erősebbnek bizonyul. A meg nem kapott mesét a gyermek a televízióból pótolhatja. A pszichológus véleménye szerint azért néznek a gyerekek szívesen tévét, mert nagy a belsőkép-éhségük, sok a feldolgoznivalójuk. Épp ezért nehezen is tudnak elszakadni a mozgó külső kép látványától. Fontos tudnunk azonban, hogy a kisgyermek nem tud különbséget tenni a belső és külső képek között, ennek koordinálása a szülő feladata.
A gyermek tévénézés közben a képeket, hangokat készen kapja, így nem kell átkódolni az információkat. Így mód sincs arra, hogy saját tempójában dolgozza fel az információkat - hiszen a történet tovább megy. Az a gyermek, aki megszokta a televízió gyors, meg nem értett változásait, nem tudja (nincs türelme) a hosszú mesét végighallgatni. A válogatás nélküli, időben korlátozatlan, szülő nélküli televíziózás leszoktatja a gyermeket a mesehallgatásról és a játékról.
Nagyon fontosnak tartom - s a mai világban radikális gondolat, tudom, - hogy a gyermek első 5-6 évében próbáljunk meg tévémentes otthont biztosítani. A 2005. szeptember végén megrendezett III. Nemzetközi Médiakonferencián megállapították a szakemberek, hogy hároméves korig a televíziózás (még a háttér-televíziózás is), bizonyítottan káros. A korai rászokás a televíziózásra több fejlődési szakaszt megelőz, és a megfelelő előképzettség nélkül zúdítja a gyerekre a számára dekódolhatatlan információtömeget.
A televízió megváltoztatta a korábban kialakított fokozatos átmenetet a gyerekkorból a felnőtt korba. Kendőzetlenül mutat be mindent, akár a legkisebbek számára is. Az általa ábrázolt világ pedig eltér a felnőttek mesék által elmondott, megszűrt valóságától. Ha belegondolunk abba, hogy az óvodás gyermekek 35%-a, a kisiskolások 60%-a önállóan kezeli a távkapcsolót (Tóth Tamás kutatásai alapján, 2005.), megállapíthatjuk, hogy vége a védett gyermekkornak. Kósa Éva pszichológus szerint minél gyakrabban és hosszabb ideig használunk egy médiumot, annál nagyobb eséllyel hat ránk. Visszacsatolva ezzel a Ferrero - idézetre: ha a gyermek a televízióval tölt el több időt, valószínűleg az fogja őt nevelni. Ezért is fontos a nagyobb szülői jelenlét a gyermek életében.
Sok szülő talán nem is tudja, hogy a gyermekével eltöltött idő mennyire megtérül majd az iskolában. Ugyanis a sok részképesség-zavar hátterében gyakran a gyermekkel való foglalkozás hiánya áll.
Ha a kisgyermek korán bekerül a készen kapott képek világába, egyre nehezebben fog belső képeket alkotni. Tompul az érzékelése. Ha a meséket is a televízióból kapja, nem tudja magának elképzelni a hallott mese helyszínét, a szereplőket.
Szegényesebb lesz majd rajzórákon a képi megjelenítő képessége, a fantáziája, vagy magyar órán a szövegalkotása, a szókincse, sőt még a helyesírása is. A felolvasás hatására a gyermek szókincse gyarapszik, az irodalmi nyelvet, az olvasott szöveg fordulatait is elsajátítja. Az olvasáshoz, íráshoz, beszédhez szükséges ritmust is az énekeken, mondókákon keresztül tanulja meg. A ritmusjátékok - Gyarmathy Éva szerint - nemcsak a hallási differenciációban segítenek, hanem a sorbarendezésben, mozgásirányításban is fontos szerepük van.
De a népmesékből tanulja meg a gyermek a figyelmét is fejleszteni. Emlékeznie kell a szereplőkre, a próbatételekre, a segítő állatokra stb. Ez a figyelem segíti majd az iskolában a tanító által mondott utasítások megtételére, a szabályok betartására.
A sorrendiség, a ritmus nemcsak az előbb említett tárgyaknál jön elő, hanem majd a matematikánál (sorbarendezés, számsorozatok), természetismeretnél (évszakok, hónapok, napok, napszakok váltakozása stb.).
Ugyanígy a Puzzle- kirakó (rész-egész), a társasjáték (szabályok, számfogalom, irányok, térérzékelés), a memóriajátékok, kártyák (párosítók) mind segítséget nyújtanak majd az iskolában.
Ezek mellett a közös sütés - főzés a manipulációs tevékenységeket, a kreativitást fejleszti. Egy-egy családi ünnepre való közös készülés által örök értékeket adhatunk át, mintát mutathatunk gyermekünknek (ajándék a Nagyinak anyák napjára pl.)
A gyöngyfűzés, papírtépkedés, gyurmázás által a gyermek finommotorikája fejlődik.
Ha az anya sokat viszi a szabadba sétálni a gyermeket, ez is mind-mind előkészíti az olvasóvá nevelést: Egy-egy ilyen séta alkalmából megfigyelhetjük a természet változásait. A séta során látott állatokról beszélgethetünk hangutánzó szavakat is mondogatva (hogy csinál a kutya stb.).
A játszótéren az egyensúlyozásra több lehetőség is adódik (hinta, libikóka stb.), ezek tudjuk, hogy különösen jól fejlesztik a figyelmet.
A mozgóképnél jobb a diavetítés. A maga statikus képeivel időt teremt a kérdezésre is (beszédfejlesztés).
Vekerdy szerint a mindennap mesét hallgató gyerek az iskolába lépés idejére egy - másfél évvel előzheti meg a mesét nem, vagy nem elég rendszeresen hallgató kortársait az anyanyelvi és ezzel együtt a gondolkodásbeli fejlődésben.
A felolvasás alatt ugyanis a gyermeknek sorba kell követni az eseményeket, vizuális ingerek nélkül, saját képzeletét alakítva a történet minden egyes eleméről. Ezzel a sorba rendezéssel, és a saját képzet kialakításával az olvasáshoz szükséges alapvető képességei fejlődnek. A felolvasás fejlesztő hatása még, hogy megszeretteti a gyermekkel az irodalmat, az olvasás iránti igényt alakítja ki. Ezzel nő a motiváció az olvasás elsajátítására és folyamatos használatára.
Ezek mind a szülői foglalkozások voltak a tévé, videó, számítógép helyett. Emellett 3-4 éves kortól már könyvtárba vihetjük gyermekünket, ahol az elején még csak a hangulatot érzékeli, később pedig megtaníthatjuk őt a választás művészetére. Amikor már olvasni, írni tud a gyermek, regiszteres füzetet nyithatunk, amibe felírhatja, hogy kitől mit olvasott.
Ha tudatosan készülünk ezekre az évekre (az alapozásra), akkor nekünk szülőknek is szembe kell néznünk néhány "próbatétellel". Nekünk is le kell mondanunk - átmenetileg csak - egy-egy műsorról, vagy programról. Ne feledjük azonban, hogy az az idő, amit gyermekünkre szántunk, később sokszorosan megtérül. A korszellemmel ("hiszen mindenki ezt nézi") szemben igyekezzünk olyan alternatívát felmutatni a gyermeknek, hogy ne érezze hiányát a televíziónak, számítógépnek.
Töltsünk el minél több időt együtt (úgyis olyan hamar felnőnek!). Szervezhetünk nekik zsúrokat, ahol érdekes játékokat játszhatnak együtt társaikkal, a végén pl. kincskereséssel. Vagy tarthatunk családi farsangot, ahol még a nagyszülők is beöltözhetnek jelmezbe. Nyaraláskor, amikor jobban ráér a család, a szülők sem olyan fáradtak, meséket dramatizálhatunk, akár csak egymás örömére és mulattatására. A jeles napokra is készülhetünk együtt. Kirándulás, biciklitúra és még számtalan lehetőség van, ami pótolhatja a gépi képeket. Az lenne az ideális tehát, ha nem a televíziózás jelentené az egyetlen kikapcsolódást. Csukás István mondta egyszer, hogy nekünk felnőtteknek meg kell mutatnunk a gyerekeknek, hogy a világ érdekes és szép, hogy aztán ők is kibírják. Erre nincs sok időnk, hisz nagyon gyorsan elmúlik a gyerekkor. Ha mi fáradtak vagyunk, a gyerek is az lesz.
Mit tehetünk, ha mégis bekapcsoljuk a tévét?
Ahhoz, hogy ma szóljunk a gyerekekhez, szükséges ismernünk az audiovizuális eszközök által formált ábécéjüket. Azt gondolom a tévé akkor nem káros, ha együtt nézi a szülő a gyerekkel a műsort, mediálja azt, (és nem villanypásztorként használja). A film végén kikapcsolják a készüléket, és megbeszélik a dolgokat, feldolgozzák a látottakat. (Nagyon fontos a korhatár betartása.) Nyílt családi kommunikáció mellett, s a szülővel aktívan együtt nézett televíziózás mellett - az adatok szerint- a gyerekek reálisabban ítélik meg az ábrázolt szereplőket és szituációkat, negatív tartalmak esetén kevesebb félelmet élnek át. A televíziós események erkölcsi minősítése és értelmezése az, ami jelentősen elősegíti, hogy a gyerekek megértsék a látottakat.
A legtöbb oktatásszociológiai elmélet szerint az iskolarendszer alapvetően nem változtatja meg a család elsődleges szerepét a gyermek későbbi életpályájának alakításában. Fontos tehát a szülő szerep abban is, hogy melyik könyvet ajánlja, mit vesz meg a gyermekének, amivel nevelni is tudja. Tisztában kell lennünk a klasszikusok mellett a kortárs gyerekirodalommal is, hogy tudjunk beszélgetni egy-egy könyvről. Ne feledjük, nem mindegy, hogy milyen környezetben nő fel a gyermek, mit lát maga körül? Lát-e olvasó felnőtteket, milyen magatartást utánoz, milyen szokásokat alakítunk ki a családban.
Persze a fent leírtak ellenére később lehet szárazabb időszak is a gyermek életében, amikor nem olvas, de ahol megvolt az alapozás és a gyermek a környezetében is azt látja, hogy a könyv érték (arra is áldozunk anyagilag, nemcsak sportcipőre vagy ruházatra), akkor - előbb vagy utóbb -, olvasóvá válik.
Azt gondolom, hogy a családra nagyobb hangsúlyt kellene fektetni e témában (is). Az alapvető minták és attitűdök már az óvodás kor előtt kialakulnak. Az olvasóvá nevelést tehát egészen kis korban, a családban kell elkezdeni. Ha nincs ez az alap, utána már közelíthetünk az olvasástechnika felől, várhatjuk a tanítótól, a házi olvasmányok megváltoztatásától a megoldást, de sokkal kisebb az esély.
József Attila merengésére
".. tán ő (a gyermek) se tudja mit is kíván jobban, a mesét-e vagy azt hogy ott legyél" válaszolva: legyünk ott gyermekünk (olvasóvá) nevelésénél. Ne hagyjuk másra! Örömünk lesz benne!
|