Novemberben - A HÓNAP GYEREKKÖNYVE: Így mennek nálunk a dolgok
2018.11.29. 03:14
Szeretjük ezeket a könyveket, mert saját képzeletünk határait feszegetik, és olyan világokba vezetnek minket, amiknek létezését korábban még csak nem is sejtettük.
6-8 éveseknek
Írta: Anti Saar
Illusztrálta: Alvar Jaakson
Fordította: Patat Bence
Kiadó: Cser Kiadó, 2018. augusztus
Oldalszám: 136
"Egy igazi családi olvasmány. Tanító-segítő mese a nagyóvodás-kisiskolás korú gyerekeknek, és közben igazán szórakoztató, néhol elgondolkodtató olvasmány, az azt olvasó szülőknek. Villu szemén keresztül egy igazán szerethető, és megismerésére ösztönző világot ismerhetnek meg a kis olvasók.
Szívből ajánlom a jól tagolt fejezeteket esti mesének, alvás előtti gondolat ébresztőnek, és egyben álom-hozónak. A könyv külön érdekessége a fantasztikus fordítás, az eredetileg észt nyelven íródott meséket Patat Bence fantasztikus humorral, és bámulatos szópoénokkal tette még élvezetesebbé. " Szinetár Dóra
Villu egy hangulatos észt városban él züleivel és kisöccsével, a "fél három" éves Janekkel együtt. A tizennégy fejezetben Villu szemével láthatjuk a család hétköznapjait: megtudhatjuk, hogyan olvasnak, írnak és rajzolnak, hogyan főznek és hogyan esznek, hogyan mesélnek, hogyan autóznak, hogyan fekszenek le aludni, hogyan kerülnek veszélybe, hogyan fociznak és hogyan felejtenek el dolgokat.
Anti Saar 1980-ban született, az észtországi Tartuban él, íróként, fordítóként és játéktervezőként tevékenykedik. Így mennek nálunk a dolgok című kötetéért 2013-ban az Észt Gyerekirodalmi Központ az év legkülönlegesebb gyerekkönyvének járó díjjal tüntette ki. A könyv azóta több nyelven is megjelent, és gyerekeknek szánt további művek követték.
A szerző – sokak szerint Janikovszky Éva világát idéző – történeteit Alvar Jaakson vidám illusztrációi is nagyban gazdagítják.
|
Hintafa blog
Minden olvasmány egy társasutazás az író képzeletébe. Ez már önmagában is élmény, de még érdekesebb ha mondjuk egy -relatíve- ismeretlen helyről kapunk egy képes-mesés családi albumot. Az észt Anti Saar feltűrte az ingujját, hogy elmesélje, náluk Így mennek a dolgok.
A narrátornak a T-vel nagyjából egyidős Villut tette meg (nem szokatlan, de kitűnő lépés), aki nem fukarkodik és tizenöt fejezetben mesél a hétköznapjaikról. Hogyan esznek, főznek, veszekednek, autóznak. A lefekvésről, a vendégségekről, és bizony a feledékenységről. Ez persze kétélű fegyver, hiszen hétköznapjaink mindenkinek vannak, akkor mégis mi az, ami érdekessé teszi a történetet annyira, hogy 2013-ban az Észt Gyerekirodalmi Központ az év legkülönlegesebb könyvének választotta? Kezdjük egy lényegtelennek tűnő, ám mégis roppant megnyerő részlettel: belerajzolhat, kiszínezheti az olvasó(hallgató) közönség. Ez sem újdonság, de máris egy kicsivel jobban a magunkénak tudjuk a történetet. Ezt Villu is erősíti azzal, hogy a nulladik fejezet óta folyamatosan beszél hozzánk, kikéri a véleményünket. Így már az indulás előtt létrejön a kapcsolat, amikor érezzük, hogy ezt a könyvet úgy istenigazából nekünk és csakis hozzánk szólva írhatták.
T-n is láttam ezt a rácsodálkozást és hurrá-élményt. Szegénykém napokig őrlődött a két véglet között: sokat olvassunk, vagy inkább spóroljunk a fejezetekkel. Végül megígértette velem, hogy annyiszor olvasom el, ahányszor szeretné és a birtoklás legvégső tették is végrehajtotta, belenyomta a saját ex libris-ét. (Pont ilyesmink ne lenne?! Amúgy szenzációs, mindenkinek ajánlom.)
Villu egyébként nagyon vicces mesélő. Nem abban az áradó, fecsegő gyerekszáj-stílusban, ahogy Matyitól és Sáritól hallottuk. Ő inkább az okos, frappáns, felfedező-szemlélődő megközelítést választotta. Felnőttként is igen megkapó és szórakoztató végig követni, ahogy a gyerekek felfedezik. világot és az anyanyelvük nyújtotta színes élményeket. (De jó nekik, hogy meg tudnak állni és rácsodálkozni ezekre.) T visszatérő mókája (egyébként P-vel is így volt -gondolom ez valami életkori sajátosság), hogy elemezzük a szavakat. Jókat derül a többértelműeken és próbálgatja minél színesebben használni őket. (A fordítás Patat Bence stílusos munkája.) Villu már az elején tisztázza, hogy a címben szereplő “mennek” nem arra utal, hogy valóban útra kel az asztal és a felnőttek ironizáló szavait sem úgy kell értelmezni, hanem még úgyabbul. És felkelhet-e az emeletes ágy tetején alvó illető, vagy inkább lekel?? (Le sem tagadhatná Saar a szemiotika diplomáját.)
Alvar Jaakson rajzai a történetek könnyed, humoros, bohókás, a családi élet állandóan változó, folyamatosan mozgó-alakuló kereteit hangsúlyozza. A könyv, hazájában elért népszerűségéről árulkodik az is, hogy asztali flipper is készült Jaakson rajzaival. De azért az olvasással kezdjetek.
Kellemes otthonillatú könyv ez; mindannyiunk családi életének legféltettebben őrzött, legértékesebb pillanatait festi meg. A jelentéktelennek tűnő, ezért talán kicsit fitymálóan szürkének is csúfolt hétközieket, amikor jobb híján csak vagyunk. Nem, várjunk csak. Így nem eléggé igaz. Saar észrevéteti azokat a jelentéktelennek tűnő, ám közben nagyon nagy súllyal bíró epizódokat, amik miatt jó családban lenni. Az újság képeire a gyerekkel együtt bajuszt és miegymást pingáló, szőnyegen játszó szülőt, a trükköket kifundáló felnőttet, aki eléri, hogy mégis elfogyjon a vacsora, a veszekedésből is békét kovácsoló anyukat és apukat. Az életsűrűség terhe miatt feledékenységükben kulcsokat és poggyászokat összecserélő, majd a lakást létrán becserkészőkről nem is beszélve. Narrátorunk életbölcsességeiről se feledkezzek meg, amik olyan keserédes kalandokból születnek, mint a szülőket elvesztő kisfiú rémülete, aki nap végén nem felejt el hálát adni a vécéért (is).
Márpedig ilyen történetei mindenkinek vannak (nekünk is, véletlenül pont egy létrás), ez a könyv most újra előhozta és jó feleleveníteni, újra átbeszélni. Az észt szerző debütáló könyve megejtő és szerethető stílusával arra emlékeztet, hogy ne csak megbecsüljük, de előteremtsük lehetőleg minél több ilyen emléket. Szerettem, szerettük ahogy emlékeztetett, hogy miért jó a családi zsonglőrszámunkat naponta előadni.
|
|