Először is ott az alapprobléma: a felnőttek úgy tesznek, mintha a testvér bárkinek hiányzott volna, nem lett volna teljes nélküle az élet. Nem, nem hiányzott. Aztán szépnek tartják, pedig ugye ronda, hiszen a szép, az a nagytestvér, aki egész másképp néz ki.   Aztán ordít, mint a megveszekedett, és még ebben is gyönyörködnek. Ellenben ha a nagytestvér az ordítás közben kicsit dobol a lábasfedőkön, akkor leteremtik. Sót, száműzik vagy önkéntes száműzetésbe kell vonulnia. Magányosan. Még szerencse, hogy van egy kistestvér/kakas alakú darts tábla a saját szobájában. És az egyetlen értelmes időpont, amikor együtt lehet lenni, az este, amikor a Másik alszik.   A Findusz történet végén a kakas elmegy örökre. És Findusz ettől nem igazán érzi jól magát, mert a kakas végülis nem volt rossz, hanem olyan volt, amilyen. Utólag elfogadóbb, érzi, hogy nem kellett volna elüldözni. Jó befejezés ez: a kibékülés talán erős volna, így viszont a fű alatt csak belopakodik a tanulság, hogy talán annyira még sem kell utálni azt a Másikat, és különböző hadműveletek kieszelése nem annyira elfogadható és korrekt dolog.   Mindez a szokásosan vicces és sokrétű Nordqvist szöveggel és rajzokkal - sokszori olvasásra és nézegetésre, nem csak kistestvér esetén.

Vissza a sorozathoz