jeffi-olvas.blogspot.com Körülbelül három éve ismerkedtem meg Pettsonnal és Findusszal! Azonnal barátság kötődött köztünk, annak ellenére, hogy a macskákért annyira nem rajongok. Végtére is nem szeretheti őket mindenki. Mégis Findusz egy jelenség, a maga komolytalanságával és leleményességével! Sorra olvastam Sven Nordqvist könyveit, sajnos nem sikerült a mai napig az összes magyarul megjelent kötetét elolvasnom, de haladok azért vele szépen sorban. A könyvtárnak a nagyobb könyvei megvannak, viszont hiány van az ilyen lapozókban, mint amilyen az „Ismered Pettsont és Finduszt?”. Pedig ezek a lapozók is nagyon jók. Már új tulajdonosát is kiszemeltem, a hat hónapos unokahúgomat, nem lehet kellően korán „megfertőzni” Pettsonékkal a jövő nemzedékét. Hogy miért jó olvasni Sven Nordqvist? Nos, főleg azért mert humorosan ír, a történetei aranyosak és elgondolkodtatóak. Van miről kommunikálni utána a gyerekkel és hát ismerjük be, hogy Finduszért mindenki rajongani fog, mert ő egy jelenség, egy egyéniség! Jelen kötetben csak egy rövid fejezetet olvashatunk a kettejük életéből, hogy hogyan múlatják az idejüket, és hogy Findusz bizony néha annyira unatkozik, hogy kitalál mindenféle feladványt Pettsonnak, aki kellően nyitott a kandúr ötleteire megpróbálja megoldani azokat. Minden oldalon (minden helyszínen), Pettsonnak rá kellett jönnie, hogy mi nem illik oda, amikor megvolt minden, amit a macska elrejtett, akkor jött a következő szint, ki kellett találnia, hogy mire használhatóak azok a dolgok, amiket sikerült megtalálnia. Aranyos volt és vicces!   A történetekhez, rengeteget adnak az illusztrációk. Nem egyszerűen lerajzolja a szereplőket, hanem minden egyes képen elrejt dolgokat. Ismeretlen állatok, akiket a mai napig nem tudok hova tenni, vagy éppen dolgok, amik nem illenek annyira a képbe. Tetszik, hogy személyisége van a mesében relatíve mindenkinek. Nem csak a főszereplőknek, Pettsonnak és Findusznak, hanem a tyúkoknak is, vagy a már említett, nem behatárolható kis lényeknek. Akiknek amúgy kis házuk is van és hintáznak előtte, hogy csak a borítót említsem! Rengeteg ideig el lehet nézegetni az oldalakat, mert mindig van egy újabb dolog, amit felfedez rajtuk az ember. Amit nagyon sajnáltam ennél a könyvnél, hogy az egész, csak 16 oldal. Aranyos, és cuki, de mire végre visszatértem a kedvenc mesehőseimhez, addigra már vége is volt! Ennek ellenére örülök, hogy olvashattam, és jó volt felidézni a régi olvasmányaimat is. Lehet, újra kellene olvasnom a többit?