Gubanc Manka és az eltévedés művészete - meseregény
2019.02.07. 13:47
Írta: Guus Kuijer, illusztrálta: Jan Jutte, fordította: Győri Hanna. Pozsonyi Pagony, 2019., 88 oldal
Felejthetetlen humor, elképesztő karakterek, hihetetlen kalandok kisiskolásoknak egy kötetben, melynek főszereplője Gubanc Manka, a világ legvagányabb kislánya! Olvasd el Guus Kuijer könyvének első fejezezét, és ismerd meg a Manka barátait, Sebit és Jakót, akik délutánonként együtt lógnak a játszótéren. Hol fejjel lefelé lógnak a mászókáról, hol úgy tesznek, mintha megsebesültek volna, hol meg csak veszekednek egy kicsit. Ám egy nap Mankának eszébe jut, hogy milyen nagyszerű lenne eltévedni...
A TITKOS DOBOZ
1. fejezet
Jakónak volt egy doboza. A hasához szorította, mert senkinek sem volt szabad belenéznie.
– Belenézhetek a dobozodba? – kérdezte Gubanc Manka.
– Nem – felelte Jakó. – Ha belenézel a dobozomba, megvakulsz!
Letette a dobozt a szőnyegre.
– Na és? – kérdezte Gubanc Manka. – A nagymamám is vak, mégis gyönyörűen énekel, tralla-lalla-la.
– Csillámok vannak benne – mondta Jakó. – Szétcsillogják a szemedet.
– Azta! – álmélkodott Manka, és becsukta a szemét.
Jakó nézte-nézte Manka csukott szemét. Várt egy kicsit. Ez így eléggé unalmas, gondolta.
– Mikor nyitod ki a szemed? – kérdezte.
– Soha – felelte Manka. – Nagyon híres leszek, mert örökre csukva tartom a szemem.
Jakó hitetlenkedve nézte. Megrázta a dobozt.
– A szülinapodon is? – kérdezte. – Hogy azt se lásd, amit kaptál?
Manka elgondolkozott, és felsóhajtott. Nehéz kérdés.
– Még tök sokára lesz a szülinapom – felelte végül.
Jakó a dobozát nézte. Bekukucskált a teteje alatti résen.
– Jól van, nyugodtan belenézhetsz a dobozomba – mondta. – Igazából nem is vakulsz meg tőle, asszem.
– Soha többé nem nyitom ki a szemem – felelte Manka.
– Akkor se, ha biciklit kapsz? – kérdezte Jakó.
– A híres emberek nem kapnak biciklit – felelte Manka. – Hanem rögtön medencét kapnak. Én tök jól úszom vakon. És te?
– Én is! – morogta Jakó. – De mikor nézel már bele végre a dobozomba?!
– Soha – felelte Manka. – A híres emberek soha nem néznek dobozba csukott szemmel.
– Ez nem igazság! – kiabált Jakó. – Te most hirtelen tök más játékot játszol!
Manka kinyújtotta a kezét a doboz felé. Közben szorosan csukva tartotta a szemét. Leemelte a doboz tetejét. Beledugta a kezét. Tapogatózott.
– Kavicsok és kupakok és üvegszilánkok – közölte.
– Igen, de csillognak! – kiabálta Jakó. – Ezért kell nézni őket! Azt nem lehet kitapogatni, hogy csillognak!
– De én tudom, hogy csillognak! – felelte Manka.
– Honnan tudod? – kérdezte Jakó.
– Mert titokban iszonyú picit résnyire kinyitom a szemem – válaszolta Manka.
Jakó lehajolt, a feje majdnem a földet súrolta. Nézte Manka lehunyt szemét. Felemelte a két ujját.
– Hányat mutatok? – kérdezte.
– Kettőt – felelte Manka.
Jakó lassan leengedte az ujjait.
– Add ide azt a dobozt! – förmedt rá Mankára, elvette tőle a dobozt, és rátette a tetőt. – Most menj haza! – utasította. – Mindig csalsz!
Manka felállt, és lesimította a pulcsiját.
– Amúgy is haza kell mennem – közölte. – Énekórám lesz a vak nagymamámmal. Utána pedig játszhatok a vakvezető kutyájával. Na, szia! – és kilépett a szobából.
– Tralla-lalla-la – dalolta az előszobában. Nemsokára kinyílt a bejárati ajtó, aztán nagyot csapódva becsukódott.