Bármelyik könyvét olvastam, minden egyes alkalommal az járt a fejemben, hogy mi lehet Annie M.G. Schmidt titka. Mitől működnek ennyire a holland szerzőnő történetei? Olvasd el a Pozsonyi Pagony üzletvezetőjének ajánlóját! Ha nem tudnám, hogy Schmidt 40-50 évvel ezelőtt írta legnépszerűbb történeteit, akkor azt gondolnám, hogy a meséi mostanság születtek, mert olyan eredetiek, frissek a gondolatai, olyan szellemes, kellemes és könnyed.  Ráadásul félelmetesen aktuális. Minden történetében komoly társadalomkritika van, amihez sajátos iróniával közelít, és nem átall a gyerekekkel olyan dolgokat is megosztani, amit a legtöbb mese mellőzne. Gondoljunk csak Szutyoksárira, aki feje tetejére állítja a világot, vagy Titire, aki a felnőtt világgal szembe menve harcol fontos dolgokért, például azért, hogy ne szüntessék meg a parkot, és ne építsenek a helyére betonrengeteget. Vagy ott van Oti és  papája, akik nagy szeretetben élnek ugyan, de folytonos egzisztenciális válságban rohannak egyik helyről a másikra a hatóságok elől. Manciról nem is beszélve, aki a Manci és a sünikben egy terrortámadást hiúsít meg egy politikusokkal teli világban. Hátborzongatóan aktuális témák, rendkívül szórakoztatóan mesébe foglalva. Annie M.G. Schmidt halálosan komolyan veszi a gyerekeket. Nem gügyög, nem maszatol, nem próbálja vattába csomagolni a hallgatóságát. Ő pontosan tudja, hogy a gyerekek hihetetlen érzékenységgel reagálják le az őket körülvevő világot. Meséi megunhatatlanok és üdítőek. Szerencsére nagy az életmű, így újabb és újabb gyöngyszemek kerülhetnek elő a hazai olvasók számára. Például Ábel, a liftes fiú története, ami az elmúlt évben mutatkozott be magyarul. Akkor végigizgulhattuk, ahogy vele és három társával elrepül a középházai, frissen nyílt pláza liftje. A zenetanárnő, Csalogány kisasszony, a házaló ügynök, Trampli úr, a kislány, Laura és Ábel egy repülő liftben rekedve utazza körbe a világot New Yorktól Új-Zélandig. Különleges barátság szövődik köztük az együtt megélt kalandok során, ami előrevetíti a folytatást. Mára pedig meg is érkezett az Ábel és a vándorcirkusz című könyv, amelyben újabb kalandos útra kel az összeszokott csapat, miután Laurának a falunapi vásáron nyoma vész. A társaság most a földön, csupán egy ló húzta lakókocsival döcögve fogyasztja a kilométereket a kislány nyomában, ám a történet így is bővelkedik izgalomban. Az elején biztosnak tűnik, hogy Laurát elrabolták, ezért kezdetét veszi a nyomozás. Miután a kislány Pinksky professzor szublimációs mutatványa közben tűnik el, a gyanú a cirkuszosokra vetül. A kétségbeesett bűvész és családja persze ártatlan és jószívű. Oda is adják az egyik lakókocsijukat a csapatnak, hogy azzal eredhessenek a rablók nyomába. Miután kiderül, hogy a cirkuszosoknak semmi közük nincs a rabláshoz, egy véletlen folytán egy egészen más Laura nyomába erednek: egy elrabolt Laura című kép után, amit végül sikerül is megtalálniuk, csak a hús-vér Laurát nem találják sehol. A hosszú zötykölődések során, úton útfélen kedves emberekbe botlanak. Csalogány kisasszony minden helyzetet kihasznál, hogy szokásához híven megénekeltesse a népeket.   Az idős hölgy, a túlsúlyos ügynök és a kisfiú szuperhősként, a legnagyobb összetartásban nyomoz. Nem félnek sötét, lakatlan malomban kutakodni, óriás kőfalon átmászni, de még a tigris ketrecében, egy vadállattal szembenézve sem hagyja el őket a bátorság. Ez talán a legszerethetőbb bennük. Naivan, őszintén és boldogan élnek a világban. Élvezik az élet minden percét, és erről az írónő folyamatosan be is számol. Minden izgalom mellett időt szán arra, hogy leírja, mit ettek, hol és hogyan töltötték el az idejüket. Elidőz a virágos réten, vagy részletesen leírja a komfortos cirkuszi lakókocsit, mindig tudjuk, hogy épp füstölt heringet vagy mézes kenyeret evett-e a társaság. Ráadásul sokat megtudunk a holland tájról és a holland emberekről is, akik a néhány rossz szándékú embert leszámítva a regény folyamán az olvasó barátaivá válnak.   Vissza a sorozathoz VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>